Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Átadták a Virágos Dunaújvárosért díjakat

Közélet
Cserni Béla
városháza
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. okt. 26., 18:38

Tizenhét esztendő alatt évről évre egyre többen szállnak be a Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenybe, melynek díjátadójára szerda délután került sor a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében.

Szerda délután a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében adták át a díjakat azoknak, akik a 17. alkalommal megrendezésre kerülő „Virágos Dunaújvárosért” versenyen kiemelkedően szép előkertet, balkont, vagy erkélyt gondoztak. Sokan több kategóriában is indultak, így végül 69 pályázó 85 pályázatot nyújtott be. A díjátadón Cserni Béla, a Városüzemeltetési, környezetvédelmi és turisztikai bizottság elnöke is köszöntötte a versenyzőket és örömét fejezte ki azért, hogy ennyi, Dunaújváros szépségéért ügyködő lakó jelent meg az eredményhirdetésen. Mint mondta, szembetűnő, hogy a verseny miatt egyre több szép előkert, balkon látható szerte a városban, hiszen az ezeken nyíló virágok nemcsak azoknak virágoznak, akik ültették őket, hanem minden arra járó megcsodálhatja a szép környezetet. A versenyzők tehát mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a város tovább szépüljön és az erre járók fejében kialakuló iparvárosi képpel szemben bebizonyítsa, nem egy szürke városról van szó. A versenyt pedig a nagy sikerre való tekintettel jövőre is egészen biztosan megrendezik.

Az előző évekhez hasonlóan a kategóriák első három helyezettje és a különdíjasok mellett  ebben az évben is minden pályázó a munkája elismeréséül oklevélben és ajándékban részesült.

A „Legszebb virágosított intézményudvar, homlokzat és előkert” kategóriában a dobogós helyezettjeink a következők:

            1.    helyezett: Dunaújvárosi Egyetem

            2.    helyezett: Dunaújvárosi Rendőrkapitányság

            2.    helyezett: Hajléktalan Centrum - Útkeresés Segítő Szolgálat

            3.    helyezett: Dunaújvárosi Óvoda Százszorszép Egysége

            3.    helyezett: Dunaújváros Napraforgó Bölcsőde                    

A kategórián belül különdíjban részesül:

- Jószolgálati Otthon Közalapítvány (Napközi) (Liget köz)

- Jószolgálati Otthon Közalapítvány Fogyatékosok Ápoló és Átmeneti Otthona

  (Bercsényi Miklós utca)

 

A „Legszebb virágosított üzlet/vállalkozás/szervezet előkert és homlokzat” kategóriában:

                                                 

            1.    helyezett: Kristály Egészség Stúdió (Táncsics M. utca 3/d)

            2.    helyezett: Perjési Kipufogó Centrum Petőfi (Sándor utca 87.)

             3.    helyezett: Forgó Kft. (Magyar út 87/a)

A „Legszebb családi házas előkert” kategóriában,

                       1.    helyezett: Pék Istvánné (Jókai Mór utca 9.)

                       2.    helyezett: Maradáné Kláll Edit (Arany János u. 19.)

                       2.    helyezett: Horváth Andrea és Veszeli Géza (Bocskai u. 28/A)

                       3.    helyezett: Katona Mihályné (Kölcsey Ferenc u. 35.)

A kategórián belül különdíjban részesül:

  • Varga Sándorné (Attila utca 15.)

A „Legszebb lakosság által virágosított ablak és franciaerkély” kategóriában

 

            1.    helyezett: Végh Lajosné (Bóna István utca 3.)

            2.    helyezett: Lempergel Pál (Esze Tamás u. 5/c)

            2.    helyezett: Bogó Gáborné (Római krt. 9/d)

            3.    helyezett: Kovács László (Táncsics M. u. 22.)

            3.    helyezett: Garbacz Anikó (Rákóczi Ferenc tér 3.)

            3.    helyezett: Somogyi Lajosné (Esze Tamás utca 3.)

 

A „Legszebb lakosság által virágosított erkély” kategóriában 

            1.    helyezett: Antal Györgyné (Velinszky László út. 2.)

            2.    helyezett: Zsoldos Lászlóné (Római krt. 15.)

            2.    helyezett: Bacs Istvánné (Bólyai János utca 1.)

            2.    helyezett: Szőke Istvánné (Szabadság út 10.)

            3.    helyezett: Kis József (Derkovics u. 7.)

            3.    helyezett: Lempergel Pál (Esze Tamás u. 5/c)

            3.    helyezett: Bogó Gáborné (Római krt. 9/d)

 

A sok szép dobogós eredmény mellett a kategórián belül kiemelkedően szépen virágosított erkélyükért különdíjban részesül:

  • Gál Károly (Vigadó utca 12.)
  • Zsoldos Mónika (Római krt. 15.)
  • Rákli Jánosné (Esze Tamás utca 5/a)
  • Tóth Józsefné (Esze Tamás utca 5/a)

 

A „Legszebb közterületi lakossági virágláda” kategóriában

            1.    helyezett: Naszladi Ferencné (Bocskai István utca 7/b)

            2.    helyezett: Rutai Réka (Kőris utca 13.)

A rovat további hírei: Közélet

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

2025. jún. 21.

A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

2025. jún. 20.

A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!

Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését

Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését

2025. jún. 19.

Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.

Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi

Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi

2025. jún. 19.

A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.

Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)

Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)

2025. jún. 18.

A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.

Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)

Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)

2025. jún. 17.

Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.

Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség

Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség

2025. jún. 13.

Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő