Drága és ezért népszerűtlen a casco?
Noha a casco átlagdíja 20 százalékkal alacsonyabb, mint öt évvel korábban, a járműveknek továbbra is kevesebb mint ötöde rendelkezik casco-biztosítással.
Az UNION Biztosító másfél ezres mintán lefolytatott felmérése többek között az alacsony kötési arány okainak is utánajárt. A legtöbb autós a járművének korára, illetve a magasnak vélt díjra hivatkozva marad távol ettől a biztosítástól.
Noha a casco átlagdíja 20 százalékkal alacsonyabb, mint öt évvel korábban, a legtöbb autós a járművének korára (38%), illetve a magasnak vélt díjra (37%) hivatkozva marad távol ettől a biztosítástól. Aki viszont már kötött ilyen biztosítást, meglehetősen hűséges ügyfélnek bizonyul: 36 százalékuk még 20 ezer forintos évi díjkülönbség ellenére sem biztos, hogy olcsóbbra cseréli meglévő szerződését.
Miért nem kötnek több cascót?
A MABISZ adatai szerint tavaly 821 ezer casco-szerződést tartottak nyilván, ami azt jelenti, hogy a járművek mindössze 18 százaléka rendelkezett ilyen biztosítással. Ez a szám annak ellenére sem nőtt lényegesen, hogy időközben a casco átlagdíja jelentősen csökkent: immár évek óta 80 ezer forint körül mozog értéke (havi 6800 forint), szemben az öt évvel korábbi, 101 ezer forintos szinttel.
Az UNION felmérésére adott válaszokból az derül ki, hogy főként az autó idős kora (38%) és a casco magasnak vélt díja (37%) az, ami az autósokat távol tartja a casco megkötésétől. Az adatokból ugyanakkor az is kiderül, hogy az autósok túlnyomó többsége egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy a casco-átlagdíjak mintegy 20 százalékkal alacsonyabbak, mint öt évvel korábban. A megkérdezettek 57 százaléka szerint az elmúlt fél évtizedben díjemelkedés zajlott, és csak 20 százaléknyian tippeltek úgy, hogy 10 százaléknál nagyobb arányú díjcsökkenés következett be ebben az időszakban.
„A jóval kedvezőbbé váló díjnak, és az idősebb autók sajátosságaihoz igazodó új termékek megjelenésének köszönhetően ma már korántsem csak az új, vagy a néhány éves autók esetében érdemes megfontolni a casco megkötését – magyarázza Almássy Gabriella, az UNION nem-életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja. – Az UNION állományában például jelenleg a casco-szerződések 62 százaléka legalább hét éves autóhoz tartozik, míg ugyanez az arány tíz éve még alig volt több mint 6 százalék. A fenti változásokról azonban az autósoknak csupán kis hányada rendelkezik megfelelő információval, így eleve úgy gondolja, számára ezt a védelmet már nem éri meg igénybe venni."
Kik kötnek cascót?
A cascót kötő autósok 75 százaléka az autó első forgalomba helyezése során szerződik, 6 évnél idősebb autóra mindössze 7 százaléknyian kötnek ilyen biztosítást. Aki viszont megkötötte a szerződését, általában hosszú évekig fenn is tartja azt. A casco esetében jóval kevésbé jellemző a kedvezőbb díjak miatt végrehajtott szerződésváltás, mint a kötelező biztosításnál. Míg a kgfb esetében az autósok többsége már néhány ezer forintnyi különbség miatt szerződést vált, a casco esetében évi tízezer forint alatti spórolás miatt csupán 48 százalékuk nyilatkozott ilyen szándékról. 36 százalékuk a váltásra még 20 ezer forintnyi díjkülönbség esetén sem szánná rá magát.
A szerződéskötés motivációit vizsgálva a többség a töréskártól félti leginkább az autóját (58%), míg a lopás elleni fedezetet 42 százaléknyian helyezték első helyre. A káresemények bekövetkezési aránya szintén a töréskárok túlsúlyát mutatja: a cascóval térített károk mintegy 40 százaléka töréskár, és csaknem ugyanekkora részt képviselnek a külön nyilvántartott üvegkárok. A lopáskárok gyakorisága nem éri el a tíz százalékot. Ugyanakkor a kárkifizetés mértéke ez utóbbi esetben jóval magasabb: míg a töréskároknál átlagosan 400-500 ezer forint a kárösszeg, lopás esetén ennek könnyen a 3-4-szerese is lehet – függően az autó típusától, felszereltségétől és életkorától.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.
Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek
2025. júl. 03.
Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában.
Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket
2025. júl. 03.
Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.
Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor
2025. júl. 02.
Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.