Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ezúttal két vereség

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
vereség
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. okt. 10., 12:15

A Dunaújváros PASE U15-ös és U14-es labdarúgó csapata is hazai pályán szenvedett vereséget a Dunakeszi fiataljaitól.

Újabb két találkozó várt hétvégén a Dunaújváros PASE utánpótlás együtteseire, melyek közül az U15-ös és az U14-es csapat is a Dunakeszi gárdáját látta vendégül hazai környezetben az NB II-es pontvadászat Közép-Nyugat csoportjának hetedik fordulójában.

Sok sikerélmény azonban nem jutott a dunaújvárosi fiataloknak, mert az U15-ösök mérkőzésén hiába vezettek az első félidőt követően 1-0-ra, a fordulás után sorozatban három gólt szerzett az ellenfél úgy, hogy a mieink már nem tudtak kapuba találni, így a listavezető végül 3-1-es győzelmet aratott Salamon Miklós tanítványai felett, ami egyben azt is jelentette, hogy csapatunk továbbra is a hetedik helyen áll a bajnoki tabellán.

Nem sok jóval kecsegtetett az U14-esek összecsapása sem, mely előtt a mieink mindössze három szerzett ponttal szerénykedtek a tabella hátsó régiójában, míg a Dunakeszi a harmadik helyről várta az összecsapást. Mely már az első félidőben eldőlt, ugyanis a vendégek három gólt szerezve jutottak megnyugtató előnyhöz, s ezt a térfélcsere után tovább növelték, így sima, 4-0-s győzelemmel hagyhatták el a pályát. A Dunaújváros PASE U14-esei hét fordulót követően a 12. helyen állnak a tizenöt csapatos mezőnyben.

Eredmények

U15
DPASE – Dunakeszi 1-3
(1-0)
Gólszerzőnk: Kovács B.

U14
DPASE – Dunakeszi 0-4
(0-3)

A rovat további hírei: Sport

A NOB jóváhagyta a programot, 22 számmal több, mint Párizsban

A NOB jóváhagyta a programot, 22 számmal több, mint Párizsban

2025. ápr. 10.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága szerdán este jóváhagyta a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok (LA28) versenyprogramját és sportolói kvótaszámait. A műsor 31 sportágból áll, számos újítással - írta honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

Alakul a DKKA kerete

Alakul a DKKA kerete

2025. ápr. 10.

A 21 éves brazil Kelly De Abreu Rosa Spanyolországból, míg a 24 esztendős Andróczki Flóra az MTK csapatától érkezik Dunaújvárosba.

Közös mozgás a jótékonyság jegyében

Közös mozgás a jótékonyság jegyében

2025. ápr. 09.

Számtalan meglepetéssel, neves előadókkal rendezik meg a Kihívás Napját a Móricz iskolában április 12-én, s a várhatóan remek hangulatú viadalon a Livi Lépteiért Alapítványt támogathatják a résztvevők.

Fontos bravúr idegenben

Fontos bravúr idegenben

2025. ápr. 09.

Remekül játszva, a véghajrát is jól bírva aratott kétgólos győzelmet a második helyezett Csepel otthonában a DKKA U21-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Remek hajrá a fináléban

Remek hajrá a fináléban

2025. ápr. 09.

A döntőben hétpontos hátrányból fordítva szerzett első helyezést az U15-ös kötöttfogású birkózók második válogató versenyén a DKSE tehetsége, Parádi László.

Bajnok a Pentele ASE!

Bajnok a Pentele ASE!

2025. ápr. 08.

A nagy rivális Nagykanizsa 13-5-ös legyőzésével biztosította be az NB II-es pontvadászat bajnoki címét a Pentele ASE első számú csapata, mely így jövőre ismét az NB I-ben szerepelhet.

Felemás hétvége a medencében

Felemás hétvége a medencében

2025. ápr. 08.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő csapata simán nyert, az ifjúságiak viszont háromgólos vereséget szenvedtek a BVSC vendégeként a korosztályos bajnokságok vasárnapi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. Disznótor és családfakutatás a népfőiskolán

  5. A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Újra a muzsika és a közösség ünnepe lett (galériával)

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő