Filmforgatás - Túl a castingon
Szereplőválogatást tartottak városunkban, melyre középiskolás korú lányok jelentkezését várták, hogy a városban forgatandó film egyik fontos szereplőjét megtalálják.
A szerep szerint a filmbéli lány csendes, visszahúzódó és aktív sportoló, aki a sportban találja meg önmagát, és fogadja el kissé koravén gondolkodását. Az ő története a felnőtté válásról szól majd elsősorban. Erre a karakterre kerestek olyanokat, akiknek van elég tehetségük, bátorságuk a szerepléshez. A film rendezője, Bogdán Árpád elmondta, a hitelesség miatt keresnek amatőr színészt, aki elég kommunikatív, és kellő érzékenységgel tudná megformálni a karakterét és kiemelte, hogy csak egyszer hallgatnak meg mindenkit. A film már novemberben forogni kezd Pécsett és Budapesten is, a dunaújvárosi jeleneteket azonban majd csak később, november végén, vagy december elején rögzítik, főleg külső helyszíneken és az uszodában.
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)
2025. aug. 22.
Az agyzsibbasztó kánikula után evidens menekülési útvonalat kínált az élményfürdő, derül ki a DSTV összegzéséből. A Strandok éjszakája országos sorozatának sikeres helyi akciója, valamint a tavalyi kísérlet szép emléke is jó alap volt: a keresztségben Holdfényfürdő nevet kapott akció szó szerint tömegeket vonzott az élményfürdőbe még múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!
Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!
2025. aug. 21.
Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.
Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!
2025. aug. 21.
Amikor pelenkát választasz, lehet, hogy elsőre mindegyik egyformának tűnik. Puhának, kényelmesnek látszik, elnyeli a nedvességet, de ha jobban megnézed, óriási különbségek lehetnek a gyártástechnológia és a felépítés terén. Az utóbbi években a gyártók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a pelusok a kényelem mellett a lehető legjobban óvják a baba bőrét is – még akkor is, ha hosszabb ideig viseli őket. (X)
DSTV: újabb siker a gasztrofronton
2025. aug. 20.
Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.
Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!
2025. aug. 19.
Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!