Különös házasság - Vendégjáték a Bartókban
A Bartók színház őszi bérletnek nyitó előadása a Különös házasság Valló Péter rendezésében a Komáromi Jókai Színház vendégjátékában.
Az elmúlt években sokat bizonyított és komoly szakmai és művészi sikereket kivívott határon túli magyar társulatot első alkalommal látja vendégül a Bartók. Mikszáth klasszikus regényéből készült adaptációt, a Különös házasság című előadást mutatják be városunkban. A vendégjátékot október 11-én, 12-én és 13-án 19 órakor játsszák a Bartók Kamaraszínházban. Mikszáth Kálmán híres regénye, melyből Závada Pál készített nagyszerű színpadi adaptációt a 19. század első éveibe kalauzol minket.
A nyári szabadságát töltő Buttler János grófot, Dőry báró arra kényszeríti, vegye feleségül a helyi plébános által megejtett lányát, így leplezve a család becsületén esett foltot. Buttler akárhogy tiltakozik, s fogadkozik, hogy ő már eljegyezte Horváth Piroskát, szomszédjuk leányát, a csábító pap összeadja őket. Így indul a történet… Buttler pert indít a házasság érvénytelenítésére. Az ügy azonban túlnő a szereplőkön: az egyház a papi botrány leplezése, a magasabb társadalmi körök pedig a Dőry család érdekében kísérlik meg rávenni Buttlert a helyzet elfogadására. A gróf azonban kitart szándéka mellett. Ám a lefizetett tanúk ellene vallanak, s a szentszék a házasságot érvényesnek nyilvánítja… Hiába van a grófnak pénze, rangja, kapcsolatai – ez már kevés ahhoz, hogy igazságát érvényre juttathassa. „Szomorú, hogy a hadihajón – amelyet el kellett süllyesztenünk, mert rajta voltak az ellenségeink – rajta volt az ön búzája is…“ – zárja le végül az ügyet Fischer érsek. Buttler Jánosnak ezek után nincs több választása, elfogadni a társadalom által ráerőltetett igazságtalanságot, vagy...?
SZEREPOSZTÁS
Buttler János gróf: Tóth Károly
Dőry István báró, főszolgabíró: Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Dőry Mária, a lánya: Bárdos Judit m.v.
Horváth Piroska, Buttler menyasszonya: Drága Diána m.v.
Bernáth Zsiga, Buttler barátja: Szabó Viktor
Medve Ignác, orvos: Horányi László m.v.
Szucsinka plébános: Mokos Attila
Fischer érsek: Tóth Tibor (Jászai Mari-díjas)
Horváth Miklós, Piroska apja: Skronka Tibor
Vidonka ezermester: Olasz István
Fáyné, Buttler nagynénje: Holocsy Krisztina
Madame Malipau társalkodónő: Tar Renáta
Bandor Éva (Jászai Mari-díjas)
Pereviczky ügyvéd: Majorfalvi Bálint
Jeszenka pandúr: Bernáth Tamás
Rendező: VALLÓ PÉTER (Kossuth-díjas)
A Komáromi Jókai Színház vendégjátéka
A rovat további hírei: Kultúra
Zsuzsi Firka a Bartók Színház aulájában
2025. szep. 12.
Elérkezett a várva várt dátum – a napokban megnyílt Bartháné Markovics Zsuzsa kiállítása a Bartók Kamaraszínházban. Az alkotó meglepetésként kapta a kiállítás lehetőségét, a tárlat megvalósulását Ilyés László keretező és Barta Endre alpolgármester segítették.
DSTV: nyárzáró a Cimbora Klubban
2025. szep. 12.
Meghitt, családias hangulatú koncerttel ünnepelt a Cimbora Klub a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A hagyományos eseményt a József Attila Könyvtár mellett, a Cimbora-fa árnyékában rendezték – együtt, egymásnak énekeltek, zenéltek és szavaltak a közösség tagjai. Hangkép.
Varázslatos kínálattal hódított a könyvtári forgatag a Városháza előtt (galériával)
2025. szep. 09.
Változatos műfaji kavalkáddal szolgált a József Attila Könyvtár évi rendes szabadtéri dzsemborija a Városháza téren múlt szombaton: a KönyvTér forgatagát akár szellemi kalandtúrának is felfoghatjuk – estébe nyúlóan volt miből válogatni, meríteni, töltődni.
Változatos és szó szerint mozgalmas őszi kínálat a Dunamenti Regionális Népfőiskolán
2025. szep. 09.
Új közösségi kezdeményezés és korábban elstartolt sikeres sorozatok újjászervezése egyaránt szerepel a Dunamenti Regionális Népfőiskola őszi programjainak sorában – az alábbiakban sorra vesszük, egy múlt szerdai zászlóbontást követően mire is számíthatnak a Kossuth Lajos utcai bázis vendégei a közeljövőben.
Rosti a Restiben – bővített kínálattal
2025. szep. 08.
Két kiállítással, köszöntőkkel, ráadásként beszélgetéssel és muzsikával folytatódik a népszerű sorozat a Vasmű úti egységben – a programra szerdán délután várják az érdeklődőket a Resti Bisztróban.
Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)
2025. szep. 07.
A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.
DSTV: római piknik a ligetben
2025. szep. 07.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: nagy sikerrel rendezte meg az ókori Róma világát idéző közös időutazását a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A programnak a Petőfi liget adott otthont a közelmúltban – színes programmal csalogatták a vendégeket. Hangkép.