Dunaújváros Hetilap

Már most várják a fedél nélkül élőket

doszerk - 2016. október 17. 15:00

Az Útkeresés Segítő Szolgálat egy korábbi, a Hajléktalanokért Közalapítvány által meghirdetett pályázatnak köszönhetően, mintegy félmillió forintnyi plusz forrást nyert, amelyet élelmiszer- és gyógyszertámogatásra, illetve eszközbeszerzésre fordít a téli krízis időszakban.

Az Útkeresés Segítő Szolgálat egy korábbi, a Hajléktalanokért Közalapítvány által meghirdetett pályázatnak köszönhetően mintegy félmillió forintot nyert, amelyet élelmiszer- és gyógyszertámogatásra, illetve eszközbeszerzésre fordít a téli krízis időszakban. A hivatalosan november 1-től március végéig tartó téli periódus alatt - de akár már most is - a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrumban háromféle ellátásra van lehetőség a fedél nélküliek számára.
 

 

A rovat további hírei: Közélet

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

2025. okt. 10.

Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

2025. okt. 09.

Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

2025. okt. 09.

Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont. 

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

2025. okt. 09.

Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.

Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)

Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)

2025. okt. 08.

Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.

Ősszel sincs megállás, sok a városi munka

Ősszel sincs megállás, sok a városi munka

2025. okt. 08.

Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.

30 családot segít az önkormányzat tüzelővel

30 családot segít az önkormányzat tüzelővel

2025. okt. 08.

Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.