"Még nem adta fel senki"
Tegnap este a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra győzött Lettország vendégeként a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában, melynek harmadik fordulójában először gyűjtötte be a három pontot.
A labdarúgó világbajnokság európai selejtezőinek "B" csoportjában lépett pályára hétfőn este a magyar labdarúgó válogatott, mely Lettországban igyekezett megszerezni első győzelmét a sorozatban. A pénteki, Svájc elleni 3-2-es vereséget követően Bern Storck szövetségi kapitány más hadrendben küldte pályára a magyar válogatottat. Több ponton is változtatott a kezdőcsapaton, a védelembe bejött Korhut és Bese, a középpályáról kikerült Stieber és a támadósorba Szalai társat kapott Nikolic személyében.
A magyarok bátran kezdték a találkozót, s Nikolics, valamint Gyurcsó remek összejátéka után már a 10. percben megszerezték a vezetést. A folytatásban valamelyest erőre kapott a házigazda, mely kétszer is komoly gólhelyzetbe került a magyar védelem bizonytalankodásai miatt, ám szerencsénkre nem tudtak élni lehetőségeikkel. A második felvonásban a lettek kezdtek erősebben, s két Gulácsi-bravúrra is szükségünk volt az előny megőrzéséhez, ám a 77. percben jött Szalai Ádám, aki Dzsudzsák szöglete után csúsztatott a vendéglátók kapujába, végleg eldöntve ezzel az összecsapást. A magyar válogatott végül 2-0-ra nyert, így három fordulót követően négy szerzett ponttal áll a csoport harmadik helyén.
A lettek ellni mérkőzésen jelen volt dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára is, aki a helyszínen szurkolt a magyar válogatottnak.
- Jó volt a mérkőzés. Azért is jöttünk el a meccsre, hogy innen, a helyszínen bíztassuk nemzeti csapatunkat, hogy győzelem szülessen. Még nem adta fel senki, sem a csapat, sem a szurkolók, sem a Magyar Labdarúgó Szövetség azt, hogy kijussunk a világbajnokságra. Még a selejtező elején vagyunk, hiszen hat csapat és tíz meccs szerepel ebben a csoportban. Nem sikerült olyan jól a rajt, mint szerettük volna. De láthatjuk, hogy ez a csapat nagyon akar, nagyon harcol. Jó győzelem volt a lettek ellen, és bízunk a sikeres folytatásban is. Ebben az évben még egy meccs lesz, november 13-án Andorrával fogunk játszani majd a Groupama Arénában. Ezután tavasszal folytatódik selejtező, az egyik legfontosabb meccs a portugálokkal lesz.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: jótékonysági futás szombaton
2024. máj. 16.
Népes támogatócsapat segítségével szervez jótékonysági futást a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja. A Jót Fut a Város - Dunaújváros! elnevezésű rendezvényt május 18-án tartják meg, s az esedékes programot egy sajtótájékoztató részeként harangozta be a szervezőcsapat – az esemény bevételét a Móra Ferenc Általános Iskolának ajánlják. Hangkép.
Kiütéses siker az ifik között
2024. máj. 16.
A DKKA U17-es csapata szoros meccsen kikapott, az U19-esek viszont simán nyertek a Budaörs ellen a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.
DSTV: egykori legendát fogadtak
2024. máj. 15.
Továbbra is aktív Dunaújvárosban a Senior Klub. A közösség a legutóbbi találkozójára is egy egészen különleges vendéget hívott meg: Csepecz Ferenc Dunaújváros Sportjáért-díjas labdarúgó, a Sztálinvárosi Vasas egykori játékosa mesélt a pályafutásáról, élményeiről. Hangkép.
Az éllovas nyerte a rangadót
2024. máj. 15.
Az utolsó tíz percben szerzett három góllal húzta be a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának rangadóját a Fejó-Therm gárdája a sorozat újabb fordulójában.
Többen is távoztak az Acélbikáktól
2024. máj. 15.
A külföldi játékosok mellett összesen nyolc magyar hokis hagyta el a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát a "holtszezonban".
Jótékony gumiégetés a betonkockán
2024. máj. 14.
Közel félmillió forintot gyűjtöttek össze Napraforgó bölcsőde számára a Bimmer Parádé hagyományos májusi rendezvényének résztvevői a mögöttünk hagyott hétvégén.
Öt dunaújvárosi az olimpiára készülő bő keretben
2024. máj. 14.
Mihók Attila és Cseh Sándor kihirdette a női vízilabda válogatott bő olimpiai felkészülési keretét. Huszonhárman, köztük öt dunaújvárosi játékos kezdi meg a munkát május 27-én.