Dunaújváros Hetilap

Minden szavazatot összesítettek: 56 ezer "igen", 3,36 millió "nem"

doszerk - 2016. október 7. 7:59

Befejezte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a vasárnapi népszavazáshoz érkezett levélszavazatok összeszámlálását, így megvan az előzetes végleges eredmény - mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke. Eszerint az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen: 56 ezren igennel, 3 millió 361 ezren nemmel.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a 130 356 érvényes levélszavazat 99,23 százaléka volt "nem", és 0,77 százaléka "igen" voks. Elmondta: a határon túl élő, állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgároktól 154 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből lett 130 ezer érvényes. Ez jobb arány, mint legutóbb, 2014-ben ugyanis a 158 ezerből 128 ezer volt érvényes.

Az NVI-ben pénteken kézzel is megszámolják a levélszavazatokat, ezután tudják a végleges adatokat - tervei szerint kedden - benyújtani a Nemzeti Választási Bizottságnak, amely kiállítja az eredményről a jegyzőkönyvet, a jogorvoslati határidők lejárta után pedig megállapítja az országos népszavazás végeredményét - tájékoztatott az NVI elnöke.

A Magyarországon és a külképviseleteken a szavazókörökben leadott, valamint a levélben beérkezetett szavazatokat összesítése szerint a szavazáson 3 642 671-en vettek részt. 3 417 572-en, az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen, 56 157-en "igen"-nel, 3 361 415-en "nem"-mel.

A valasztas.hu-n található adatok szerint 1990 óta, a kvótareferendum előtt négy országos népszavazást tartottak, amelyen összesen hét kérdést tettek föl: a NATO- és az EU-csatlakozásról, az egészségügyi intézmények állami tulajdonban tartásáról, a kedvezményes honosításról, a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról. Ezek közül egyetlen esetben szavaztak egy kérdésre egyféleképpen többen, mint október 2-án a "nem"-ekre: a 2008-as népszavazás első kérdésére, a kórházi napidíj elutasítására 3 385 981 "igen" szavazat érkezett.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k!  (galériával)

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)

2025. okt. 06.

Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt. 

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

2025. okt. 04.

Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.

Szabályosan a tilalom feloldása után is

Szabályosan a tilalom feloldása után is

2025. okt. 02.

Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is. 

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

2025. okt. 02.

160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

2025. okt. 02.

A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.