3.240.000 "NEM" a népszavazáson
Este hét órakor hivatalosan befejeződött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. Az érvényes szavazatot leadók több, mint 98 százaléka voksolt a kötelező betelepítési kvóta ellen. A miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be.
Dr. Galambos Dénes, térségünk fideszes országgyűlési képviselője sikeresnek ítéli a népszavazás eredményét. Mint mondta, a választók elsöprő többsége elutasította a kötelező betelepítést. Megköszönte a megye választási körzetéhez tartozó, közel 27 ezer polgár szavazatát. A kormány most jogalkotásba kezd, hogy az alaptörvény módosításával hatékonyan meg tudják védeni az országot Brüsszel betelepítési tervétől.
Több mint hárommillió állampolgár ment el a vasárnapi népszavazásra, és mondta el véleményét a brüsszeli kötelező betelepítési kvótáról. A szavazók döntő többsége, 95 százaléka a kormány mellé állt a kérdésben, és nemmel szavazott a kényszerbetelepítésére. Az érvénytelen szavazatok aránya 5 százalék körüli. Ez egyébként azt is mutatja, hogy a kormánypárt továbbra is képes arra, hogy 2/3-os választási győzelmet arasson.
A népszavazás eredménye
21:40 Orbán Viktor alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be
Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek a vasárnapi kvótanépszavazás után, mert "az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben".
Fotó:MTI
A kormányfő vasárnap, a kvótanépszavazás után a Fidesz-KDNP eredményvárójában, a Bálna Budapest épületében közölte: az EU-csatlakozásról szóló népszavazáskor 3 millió 56 ezer ember szavazott a belépés mellett, most pedig 3 millió 204 ezernél állnak a nem szavazatok, és nem ismertek még a határon túli magyarok szavazatainak nagy része.
Mintegy 15 százalékkal vettek részt most, mint a legutóbbi európai parlamenti választáson - tette hozzá Orbán Viktor, úgy értékelte: "a fegyver elég erős lesz Brüsszelben is".
Részvételi arány Fejér megye 04-es számú választóköerületében (Dunaújváros kivételével):
Település | Részvételi arány(%) |
Adony | 39.94 |
Beloiannisz | 38.70 |
Besnyő | 44.00 |
Ercsi | 38.25 |
Iváncsa | 36.84 |
Kulcs | 40.93 |
Nagyvenyim | 41,12 |
Perkáta | 36.27 |
Pusztaszabolcs | 38.90 |
Rácalmás | 40.62 |
Dunaújváros - Közel a negyven százalékhoz
Száz százalékos feldolgozottság mellett a részvétel a következőképp alakult Dunaújvárosban az országos népszavazáson: A szavazásra jogosult 39.060 polgárból 14775-en járultak az urnákhoz, ez városunk esetében 37,83 százalékos részvételi arányt jelent.
20:40 Részeredmény II.
Fejér megye - A szavazatok 85,52 százalékának összeszámlálása után
Összes leadott szavazat: 135 802
Érvényes szavazatok száma 127 879, ez az összes választópolgár számának 42,05 százaléka
- az igen szavazatok száma 2 078 (vagyis 1,62 százalék)
- a nem szavazatok száma 125 801 (vagyis 98,38 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 7814
20:20 Részeredmény
Fejér megye - A szavazatok 66,32 százalékának összeszámlálása után
Összes leadott szavazat: 103 741
Érvényes szavazatok száma 97 927, ez az összes választópolgár számának 41,99 százaléka
- az igen szavazatok száma 2 197 (vagyis 2,24 százalék)
- a nem szavazatok száma 95 730 (vagyis 97,76 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 5 731
20:00 Az NVI a részvételi adatokat az eredménnyel együtt közli
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a népszavazás 19 órai részvételi adatairól az eredménnyel együtt, várhatóan 22 és 23 óra között ad tájékoztatást - közölte az iroda elnöke.
Pálffy Ilona vasárnap esti, a választási központban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, a végleges magyarországi megjelenési arányt a szavazatszámláló bizottságok az eredmények közlésével együtt rögzítik az informatikai rendszerben.
Gulyás Gergely: elsöprő győzelem a kényszerbetelepítés elutasítóinak
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítók elsöprő győzelmeként értékelte a vasárnapi kvótanépszavazást az exit pollra és a részvételi adatokra hivatkozva.
"A választópolgárok döntését (...) magunkra nézve kötelezőnek tekintjük" - mondta a politikus, a parlament alelnöke vasárnap este, a kvótanépszavazás lezárulta után a kormánypártok eredményvárójában, a Bálna Budapest épületében. Közölte: jogi értelemben a döntés az Országgyűlés kezében marad, de politikai értelemben a választók döntése "mindannyiunkat kötelez".
Gulyás Gergely az exit pollok és a napközbeni részvételi adatok alapján ismertette: a választási részvétel 45 százalék körül lesz, az érvénytelen szavazatok aránya 5 százalék alatt várható, a nem szavazatok száma pedig 95 százalék körüli többségben lesz az igenekkel szemben.
Fotó:MTI
A vasárnapi nap elsöprő győzelem a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítóknak, továbbá mindazoknak, akik hisznek abban, hogy az erős Európai Unió alapjai csak az erős nemzetállamok lehetnek. Elsöprő győzelem azoknak is, akik hisznek a demokráciában, valamint abban, hogy a választókat közvetlenül érintő legfontosabb kérdésekben érdemes közvetlenül hozzájuk, a választópolgárokhoz fordulni - fogalmazott a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese.
Nyilatkozatában köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a referendumon, és külön azoknak, akik ugyan nem a kormánypártok szavazói, de átlátták, hogy "egy olyan nemzeti ügyben kell kiállni Magyarország mellett, amely párthovatartozásra való tekintet nélkül évtizedekre határozza meg közös jövőnket".
Gulyás Gergely értékelése szerint ennek köszönhető az a "rendkívüli megerősítés", amely mögött - az exit poll felmérések alapján - több szavazó áll, mint amennyien annak idején a magyar EU-csatlakozást támogatták. A magyar választók akkor is és most is helyesen döntöttek - jelentette ki.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1990 óta a magyar választók között alig volt példa hasonló nagyságú összefogásra, "ha volt rá példa egyáltalán".
A népszavazást azért kezdeményezték, hogy a felső korlát nélküli kényszerbetelepítés brüsszeli ötletét megakadályozhassák, és "az elnyert felhatalmazással közelebb kerültünk ehhez a célhoz" - zárta szavait a fideszes politikus.
19:35 Lezárták az összes urnát
A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.
A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbontanák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát, csak ezek után bonthatják fel az urnákat.
A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események között. A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.
Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrzőlapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és négy csoportba szétválogatják őket.
A bizottság különválogatja és csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.
Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel, és szétválogatják az érvényes "igen" és érvényes "nem" szavazatokat.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.
A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat a választási informatikai rendszerben.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.
Azután, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - az urnával együtt - haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.
-MTI/DO-
A rovat további hírei: Közélet
Hagyományos karácsonyi köszöntés
2024. dec. 18.
A szeretet ünnepéhez közeledve is látogatást tett Szántó Péter önkormányzati képviselő a dunasori idősek otthonában. A lakókat finom süteményekkel és rövid műsorral örvendeztették meg, a gesztus minden megjelentnek megható volt.
Már az öröm gyertyája is ragyog (galériával)
2024. dec. 16.
Karácsony ünnepe már karnyújtásnyira van – advent harmadik hétvégéjén az Adventi Forgatag ismét zsúfolásig megtelt. Ezen a hétvégén már szombaton is várták a programok a látogatókat, majd vasárnap az öröm gyertyáját gyújtotta meg Stermeczki András evangélikus lelkész közreműködésével Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester a Városháza téren.
Gondolatok a vasmű jövőjéről
2024. dec. 16.
Izgalmasnak ígérkező beszélgetést szervez a vasmű sorsáról a Jelen! Tisza-sziget közössége: a programnak a Pentele Klubház ad otthont szerdán délután. A program nyitott, mindenkit várnak!
Évzárót tartottak, ami mulatsággal zárult
2024. dec. 16.
Hagyományos évzáró ünnepséget rendezett szombaton délután a Római városrészi Civilházban a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. A rendezvény köszöntőkkel kezdődött, amit meglepetés vacsora követett, végül zenés mulatság zárta.
Figyelem! Igazgatási szünet lesz a Városházán
2024. dec. 14.
Az önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy 2024. december 23. (hétfő) és 2025. január 3. (péntek) között igazgatási szünet lesz a Városházán, és ez idő alatt a Polgármesteri Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.
DSTV: véradások az ünnep jegyében
2024. dec. 14.
A téli ünnepek időszakában sem csökken a vérigény, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkéntesek számára több lehetőség is adódik – az MMK-ban például a Mikulás jegyében szerveztek "csapolást" a közelmúltban. Hangkép.
"Jó példákkal szolgálunk arra, hogyan kell bánni a pályázatokkal"
2024. dec. 13.
Előadóként vett részt a Külügyminisztérium egyik alapítványa által szervezett konferencián Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a közelmúltban. A tanácskozás témája a közvetlen Európai Uniós pályázatok tervezéséhez kapcsolódott.