Dunaújváros Hetilap

Népszavazás - Délutáni események

Molnár Emese - 2016. október 2. 14:06

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. Azok a szavazni akarók, akik már sorban állnak, még leadhatják voksukat.

19:00 Vége a népszavazásnak

A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbontanák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát, csak ezek után bonthatják fel az urnákat.

A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események között. A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.

Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrzőlapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és négy csoportba szétválogatják őket.

A bizottság különválogatja és csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.

Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel, és szétválogatják az érvényes "igen" és érvényes "nem" szavazatokat.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.

A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat a választási informatikai rendszerben.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.

Azután, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - az urnával együtt - haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.

18:00 Az utolsó részidős eredmény

A kötelező betelepítési kvótáról rendezett országos népszavazáson vasárnap 17.30 óráig a szavazásra jogosultak 39,88 százaléka (3 185 343 szavazó) adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Dunaújvárosban pedig 13.521 polgár élt eddig a szavazati jogával, amely 34,6 százalékos részvételt jelent.

15:30 A legfrissebb adatok

A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása alapján, 15 óráig a választásra jogosultak 30,66 százaléka adta le szavazatát országos szinten. Fejér megye 04-es körzetében 31,6 százalékos a részvételi arány, Dunaújvárosban pedig 10.704 polgár élt eddig a szavazati jogával, amely 27,4 százalékos részvételt jelent.

Cserna Gábor polgármester 8 órakor adta le szavazatát a Lorántffy kollégiumban lévő szavazókörben. Mint mondta, minden magyar állampolgár szavazatára szükség van, hiszen nemzeti ügyről van szó, a népszavazáson arról mondhatunk véleményt, hogy akarjuk-e a migránsok kötelező betelepítését.

– A családunk, az országunk, a magyarságunk biztonsága, jövője a tét. Arra kérek minden választópolgárt, éljenek a jogukkal, és menjenek el minél többen szavazni, fogalmazzák meg egyértelmű véleményüket Brüsszel tervéről– mondta Cserna Gábor.

Fejér megye 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága (OEVK) Dunaújváros mellett a térség további nyolc településén (Rácalmás, Nagyvenyim, Perkáta, Ercsi, Iváncsa, Adony, Kulcs, Pusztaszabolcs) látja el a törvényességi felügyeletet. A bizottság elnöke, dr. Bakos Károly és dr. Sürü Renáta, városunk jegyzője, a Helyi Választási Iroda vezetője sajtótájékoztató keretében elmondták, Dunaújváros 47 szavazókörében mintegy ötszáz munkatárs segíti a népszavazás lebonyolítását. A mozgóurna igényeket 15 óráig fogadták, sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Rendkívüli eseményről, problémáról nem érkezett jelentés egyetlen dunaújvárosi szavazókörből sem, az OEVK-nak nem kellett egyetlen jogorvoslatban sem döntést hoznia.

Sorszám

Cím

Választópolgárok száma

Szavazáson megjelentek száma

A megjelentek aránya (%)

Dunaújváros összesen

 39 060 

 10 704 

 27,40  %

001

Garibaldi u. 1. (Mesevár Óvoda)

 1 044 

 302 

28.93 %

002

Gagarin tér 1. (Aranyalma Óvoda)

 939 

 283 

30.14 %

003

Kodály Z. u. 1-3. (Móricz iskola)

 506 

 134 

26.48 %

004

Kodály Z. u. 1-3. (Móricz iskola)

 787 

 220 

27.95 %

005

Városháza tér 2. (Polgárm. Hiv. C. épület)

 1 249 

 354 

28.34 %

006

Batsányi u. 2-4. (Duna-parti Óvoda)

 585 

 160 

27.35 %

007

Apáczai Cs. J. u. 13. (Dunaferr Szakk. Iskola)

 636 

 212 

33.33 %

008

Római krt. 51. (Gárdonyi isk.)

 581 

 164 

28.23 %

009

Római krt. 51. (Gárdonyi isk.)

 728 

 206 

28.3 %

010

Római krt. 47. (Rudas isk.)

 954 

 247 

25.89 %

011

Római krt. 49. (Rudas isk.)

 704 

 205 

29.12 %

012

Fáy A. u. 14. (Móra isk.)

 821 

 237 

28.87 %

013

Római krt. 2. (Petőfi isk.)

 841 

 236 

28.06 %

014

Apáczai Cs. J. u. 11. (MMK)

 879 

 238 

27.08 %

015

Apáczai Cs. J. u. 13. (Dunaferr iskola)

 808 

 224 

27.72 %

016

Lilla köz 1-2. (Margaréta Óvoda)

 748 

 224 

29.95 %

017

Köztársaság u.14. (Dózsa isk.)

 502 

 144 

28.69 %

018

Köztársaság u.14. (Dózsa isk.)

 846 

 211 

24.94 %

019

Dózsa Gy. u. 15/A. (Széchenyi Gimn.)

 729 

 196 

26.89 %

020

Dózsa Gy. u. 15/A. (Széchenyi Gimn.)

 724 

 223 

30.8 %

021

Kossuth u.10/A (Kereskedelmi isk.)

 469 

 118 

25.16 %

022

Kossuth u.10/A (Kereskedelmi isk.)

 877 

 258 

29.42 %

023

Bartók tér 2/4. (Rosti isk)

 795 

 217 

27.3 %

024

Petőfi Liget 1. (Vasvári isk.)

 846 

 239 

28.25 %

025

Táncsics M. u. 1/A (egyetem)

 812 

 194 

23.89 %

026

Táncsics M. u. 1/A (egyetem)

 768 

 198 

25.78 %

027

Dózsa Gy. u. 33. (Egyetemi Kollégium)

 694 

 181 

26.08 %

028

Bocskai u. 1/A (Lorántffy isk.)

 658 

 148 

22.49 %

029

Bercsényi u. 6-8. (Hild isk.)

 674 

 165 

24.48 %

030

Bercsényi u. 10. (Szilágyi isk.)

 858 

 240 

27.97 %

031

Bercsényi u. 2. (Bánki isk.)

 606 

 179 

29.54 %

032

Bercsényi u. 2. (Bánki isk.)

 815 

 214 

26.26 %

033

Gábor Á. u. 4. (Aprók háza Óvoda)

 839 

 200 

23.84 %

034

Radnóti u. 6. (Lorántffy isk.)

 616 

 179 

29.06 %

035

Radnóti u. 6. (Lórántffy Zs. Szakk. Isk.)

 859 

 215 

25.03 %

036

Lajos K. krt. 31. (Százszorszép Óvoda)

 976 

 270 

27.66 %

037

Lajos K. krt. 29. (Lorántffy Tanm.)

 1 052 

 274 

26.05 %

038

Március 15. tér 12. (Napsugár Óvoda)

 1 092 

 314 

28.75 %

039

Március 15. tér 5. (Arany isk.)

 1 031 

 263 

25.51 %

040

Március 15. tér 5. (Arany isk.)

 1 035 

 249 

24.06 %

041

Március 15. tér 6. (Arany isk.)

 1 065 

 253 

23.76 %

042

Március 15. tér 6. (Arany isk.)

 1 065 

 268 

25.16 %

043

Jókai u. 19. (Dunamenti Reg. Népfőisk.)

 1 066 

 297 

27.86 %

044

Jókai u. 19. (Dunamenti Reg. Népfőisk.)

 1 083 

 345 

31.86 %

045

Magyar u. 25. (Pentele v.részi Klubkönyvt.)

 1 107 

 351 

31.71 %

046

Magyar u. 32. (ESZI II. sz. Gondozási Kp.)

 1 234 

 348 

28.2 %

047

Dunaújváros-Pálhalma (Kultúrterem)

 457 

 107 

23.41 %

Dr. Galambos Dénes, térségünk fideszes országgyűlési képviselője 17 órakor fog szavazni.

– Arra kérek minden választópolgárt, hogy aki még nem volt, az ma az urnazárásig, 19 óráig menjen el voksolni, és szavazatával utasítsa el a kényszerbetelepítést. Ezen múlhat a jövőnk, ez a népszavazás tétje. Mindnyájunknak el kell menni a még hátralévő időben, minden szavazatra szükség van.

Forrás: Nemzeti Választási Iroda (NVI)

13:30 Félididőben

A szavazásra jogosult állampolgárok 23,56 százaléka adta le a voksát 13 óráig- derül ki a Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adataiból. Fejér megye 04-es körzetében a részvételi arány valamivel magasabb, 24,45 százalék, ami 84.441 választópolgár szavazatát jelenti.

Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a kvótanépszavazás legfontosabb kérdésének, hogy több lesz-e a nem szavazat, mint az igen. A kormányfő azt közölte, ha így lesz, vagyis a nemek győznek, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye.
– Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen - fejtette ki. A jövő hét legfontosabb feladatának a brüsszeli tárgyalásokat tartja, hogy egy megfelelő eredmény esetén ott elérje: "ne legyen kötelező befogadni olyan embereket Magyarországon, akiket mi nem akarunk, és a döntés is nálunk maradhasson". Hozzátette, ha az Európai Unió egy demokratikus közösség, akkor el kell fogadnia a magyarok véleményét.

Pintér Tamás, a Jobbik Fejér megyei országgyűlési képviselője 13 órakor adta le szavazatát a Lorántffy iskolában. Ezután arról nyilatkozott a média képviselőinek, hogy komoly aggodalom tölti el a 11 órási részvételi adatok miatt, megyénkben 17 százalékos volt. Mint mondta, most olyan fontos kérdésben kell szavaznia minden magyar állampolgárnak, amellyel meg kell védenünk Magyarországot. Ha a népszavazás nem éri el a több mint 50 százalékos részvételi arányt, akkor komoly fegyver lesz Brüsszel kezében, mondván a magyarokat nem érdekli a kényszerbetelepítés, és engedik, hogy migránsokat telepítsenek be az országba. Hangsúlyozta, most hazánk megvédése a legfontosabb, bízik benne, hogy elérjük a minimum részvételi arányt az érvényességhez, és többségben lesz a nem szavazatok száma. Azt is mondta, ha nem így lesz, akkor Orbán Viktornak le kellene mondania.

A legfontosabb tudnivalók

Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal, vagy a lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal lehet. A választópolgár a személyazonosságát bármilyen típusú személyi igazolvánnyal igazolhatja. A szavazatszámláló bizottság elfogadja továbbá az 1998 végétől kiadott lézergravírozott útleveleket, valamint a kártyaformátumú jogosítványokat is. Fontos azonban, hogy ha a személyazonosító igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcímkártyára is szükség van a szavazáshoz.

Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le a voksát, ennek helyéről korábban valamennyi választópolgárt tájékoztatták. Lakóhelyüktől eltérő helyen, átjelentkezéssel csak az a 80 ezer választópolgár voksolhat, aki ezt péntek délutánig kérte.

A választáson szavazni kizárólag személyesen lehet. A szavazóhelyiségben csak az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, a szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.

Aki mozgásában akadályozott vagy beteg, írásban mozgóurnát kérhet a szavazáshoz a szavazatszámláló bizottságtól, délután 15 óráig. Aki azonban nem kért, az nem szavazhat ilyen módon akkor sem, ha egy másik, háztartásában lakó választópolgárhoz kiviszik a mozgóurnát.

A választáson valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz, közülük több mint 195 ezer fiatal (18-22 éves) lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson országos választáson, ők azok, akik a 2014-es önkormányzati választáson még nem voltak szavazókorúak, de az azóta eltelt időben nagykorúvá váltak.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hat alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15 és 17:30 órakor.   
Várhatóan vasárnap 22-23 óra körül már 90 százalék feletti lesz az adatok feldolgozottsága.

-MTI/DO-

 

A rovat további hírei: Közélet

Évzárót tartottak, ami mulatsággal zárult

Évzárót tartottak, ami mulatsággal zárult

2024. dec. 16.

Hagyományos évzáró ünnepséget rendezett szombaton délután a Római városrészi Civilházban a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. A rendezvény köszöntőkkel kezdődött, amit meglepetés vacsora követett, végül zenés mulatság zárta.

Figyelem! Igazgatási szünet lesz a Városházán

Figyelem! Igazgatási szünet lesz a Városházán

2024. dec. 14.

Az önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy 2024. december 23. (hétfő) és 2025. január 3. (péntek) között igazgatási szünet lesz a Városházán, és ez idő alatt a Polgármesteri Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.

DSTV: véradások az ünnep jegyében

DSTV: véradások az ünnep jegyében

2024. dec. 14.

A téli ünnepek időszakában sem csökken a vérigény, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkéntesek számára több lehetőség is adódik – az MMK-ban például a Mikulás jegyében szerveztek "csapolást" a közelmúltban. Hangkép.

"Jó példákkal szolgálunk arra, hogyan kell bánni a pályázatokkal"

"Jó példákkal szolgálunk arra, hogyan kell bánni a pályázatokkal"

2024. dec. 13.

Előadóként vett részt a Külügyminisztérium egyik alapítványa által szervezett konferencián Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a közelmúltban. A tanácskozás témája a közvetlen Európai Uniós pályázatok tervezéséhez kapcsolódott.

Gyakran ismételt kérdések az időskorúak önkormányzati támogatásáról

Gyakran ismételt kérdések az időskorúak önkormányzati támogatásáról

2024. dec. 13.

Évente két alkalommal támogatja Dunaújváros Önkormányzata a városban élő időskorúakat. Tavasszal már megérkezett a támogatás, most karácsony előtt pedig ismét érdemes figyelni, mert az érintettek a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a pénzt.

Pénzügyi döntések sora a közgyűlésen

Pénzügyi döntések sora a közgyűlésen

2024. dec. 12.

Az esztendő utolsó rendes ülését tartotta városunk közgyűlése a Városháza "C" szárnyában ma délelőtt. A testület 40 témában hozott döntést nyílt ülésén, zárt ajtók mögött további kettőt. 

"Besegítettek" a Mikulásnak a képviselők

"Besegítettek" a Mikulásnak a képviselők

2024. dec. 12.

Szent Miklós ünnepe hagyományosan a meglepetés, az ajándékozás öröméről szól. Az önkormányzat, a városvezetés és a képviselőtestület tagjai is mindent elkövettek, hogy a lehető legtöbb dunaújvárosinak örömet tudjanak okozni ezen a napon.