Népszavazás - Délutáni események
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. Azok a szavazni akarók, akik már sorban állnak, még leadhatják voksukat.
19:00 Vége a népszavazásnak
A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.
A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbontanák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát, csak ezek után bonthatják fel az urnákat.
A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események között. A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.
Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrzőlapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és négy csoportba szétválogatják őket.
A bizottság különválogatja és csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.
Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel, és szétválogatják az érvényes "igen" és érvényes "nem" szavazatokat.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.
A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat a választási informatikai rendszerben.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.
Azután, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - az urnával együtt - haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.
18:00 Az utolsó részidős eredmény
A kötelező betelepítési kvótáról rendezett országos népszavazáson vasárnap 17.30 óráig a szavazásra jogosultak 39,88 százaléka (3 185 343 szavazó) adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Dunaújvárosban pedig 13.521 polgár élt eddig a szavazati jogával, amely 34,6 százalékos részvételt jelent.
15:30 A legfrissebb adatok
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása alapján, 15 óráig a választásra jogosultak 30,66 százaléka adta le szavazatát országos szinten. Fejér megye 04-es körzetében 31,6 százalékos a részvételi arány, Dunaújvárosban pedig 10.704 polgár élt eddig a szavazati jogával, amely 27,4 százalékos részvételt jelent.
Cserna Gábor polgármester 8 órakor adta le szavazatát a Lorántffy kollégiumban lévő szavazókörben. Mint mondta, minden magyar állampolgár szavazatára szükség van, hiszen nemzeti ügyről van szó, a népszavazáson arról mondhatunk véleményt, hogy akarjuk-e a migránsok kötelező betelepítését.
– A családunk, az országunk, a magyarságunk biztonsága, jövője a tét. Arra kérek minden választópolgárt, éljenek a jogukkal, és menjenek el minél többen szavazni, fogalmazzák meg egyértelmű véleményüket Brüsszel tervéről– mondta Cserna Gábor.
Fejér megye 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága (OEVK) Dunaújváros mellett a térség további nyolc településén (Rácalmás, Nagyvenyim, Perkáta, Ercsi, Iváncsa, Adony, Kulcs, Pusztaszabolcs) látja el a törvényességi felügyeletet. A bizottság elnöke, dr. Bakos Károly és dr. Sürü Renáta, városunk jegyzője, a Helyi Választási Iroda vezetője sajtótájékoztató keretében elmondták, Dunaújváros 47 szavazókörében mintegy ötszáz munkatárs segíti a népszavazás lebonyolítását. A mozgóurna igényeket 15 óráig fogadták, sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Rendkívüli eseményről, problémáról nem érkezett jelentés egyetlen dunaújvárosi szavazókörből sem, az OEVK-nak nem kellett egyetlen jogorvoslatban sem döntést hoznia.
Sorszám |
Cím |
Választópolgárok száma |
Szavazáson megjelentek száma |
A megjelentek aránya (%) |
Dunaújváros összesen |
39 060 |
10 704 |
27,40 % |
|
001 |
Garibaldi u. 1. (Mesevár Óvoda) |
1 044 |
302 |
28.93 % |
002 |
Gagarin tér 1. (Aranyalma Óvoda) |
939 |
283 |
30.14 % |
003 |
Kodály Z. u. 1-3. (Móricz iskola) |
506 |
134 |
26.48 % |
004 |
Kodály Z. u. 1-3. (Móricz iskola) |
787 |
220 |
27.95 % |
005 |
Városháza tér 2. (Polgárm. Hiv. C. épület) |
1 249 |
354 |
28.34 % |
006 |
Batsányi u. 2-4. (Duna-parti Óvoda) |
585 |
160 |
27.35 % |
007 |
Apáczai Cs. J. u. 13. (Dunaferr Szakk. Iskola) |
636 |
212 |
33.33 % |
008 |
Római krt. 51. (Gárdonyi isk.) |
581 |
164 |
28.23 % |
009 |
Római krt. 51. (Gárdonyi isk.) |
728 |
206 |
28.3 % |
010 |
Római krt. 47. (Rudas isk.) |
954 |
247 |
25.89 % |
011 |
Római krt. 49. (Rudas isk.) |
704 |
205 |
29.12 % |
012 |
Fáy A. u. 14. (Móra isk.) |
821 |
237 |
28.87 % |
013 |
Római krt. 2. (Petőfi isk.) |
841 |
236 |
28.06 % |
014 |
Apáczai Cs. J. u. 11. (MMK) |
879 |
238 |
27.08 % |
015 |
Apáczai Cs. J. u. 13. (Dunaferr iskola) |
808 |
224 |
27.72 % |
016 |
Lilla köz 1-2. (Margaréta Óvoda) |
748 |
224 |
29.95 % |
017 |
Köztársaság u.14. (Dózsa isk.) |
502 |
144 |
28.69 % |
018 |
Köztársaság u.14. (Dózsa isk.) |
846 |
211 |
24.94 % |
019 |
Dózsa Gy. u. 15/A. (Széchenyi Gimn.) |
729 |
196 |
26.89 % |
020 |
Dózsa Gy. u. 15/A. (Széchenyi Gimn.) |
724 |
223 |
30.8 % |
021 |
Kossuth u.10/A (Kereskedelmi isk.) |
469 |
118 |
25.16 % |
022 |
Kossuth u.10/A (Kereskedelmi isk.) |
877 |
258 |
29.42 % |
023 |
Bartók tér 2/4. (Rosti isk) |
795 |
217 |
27.3 % |
024 |
Petőfi Liget 1. (Vasvári isk.) |
846 |
239 |
28.25 % |
025 |
Táncsics M. u. 1/A (egyetem) |
812 |
194 |
23.89 % |
026 |
Táncsics M. u. 1/A (egyetem) |
768 |
198 |
25.78 % |
027 |
Dózsa Gy. u. 33. (Egyetemi Kollégium) |
694 |
181 |
26.08 % |
028 |
Bocskai u. 1/A (Lorántffy isk.) |
658 |
148 |
22.49 % |
029 |
Bercsényi u. 6-8. (Hild isk.) |
674 |
165 |
24.48 % |
030 |
Bercsényi u. 10. (Szilágyi isk.) |
858 |
240 |
27.97 % |
031 |
Bercsényi u. 2. (Bánki isk.) |
606 |
179 |
29.54 % |
032 |
Bercsényi u. 2. (Bánki isk.) |
815 |
214 |
26.26 % |
033 |
Gábor Á. u. 4. (Aprók háza Óvoda) |
839 |
200 |
23.84 % |
034 |
Radnóti u. 6. (Lorántffy isk.) |
616 |
179 |
29.06 % |
035 |
Radnóti u. 6. (Lórántffy Zs. Szakk. Isk.) |
859 |
215 |
25.03 % |
036 |
Lajos K. krt. 31. (Százszorszép Óvoda) |
976 |
270 |
27.66 % |
037 |
Lajos K. krt. 29. (Lorántffy Tanm.) |
1 052 |
274 |
26.05 % |
038 |
Március 15. tér 12. (Napsugár Óvoda) |
1 092 |
314 |
28.75 % |
039 |
Március 15. tér 5. (Arany isk.) |
1 031 |
263 |
25.51 % |
040 |
Március 15. tér 5. (Arany isk.) |
1 035 |
249 |
24.06 % |
041 |
Március 15. tér 6. (Arany isk.) |
1 065 |
253 |
23.76 % |
042 |
Március 15. tér 6. (Arany isk.) |
1 065 |
268 |
25.16 % |
043 |
Jókai u. 19. (Dunamenti Reg. Népfőisk.) |
1 066 |
297 |
27.86 % |
044 |
Jókai u. 19. (Dunamenti Reg. Népfőisk.) |
1 083 |
345 |
31.86 % |
045 |
Magyar u. 25. (Pentele v.részi Klubkönyvt.) |
1 107 |
351 |
31.71 % |
046 |
Magyar u. 32. (ESZI II. sz. Gondozási Kp.) |
1 234 |
348 |
28.2 % |
047 |
Dunaújváros-Pálhalma (Kultúrterem) |
457 |
107 |
23.41 % |
Dr. Galambos Dénes, térségünk fideszes országgyűlési képviselője 17 órakor fog szavazni.
– Arra kérek minden választópolgárt, hogy aki még nem volt, az ma az urnazárásig, 19 óráig menjen el voksolni, és szavazatával utasítsa el a kényszerbetelepítést. Ezen múlhat a jövőnk, ez a népszavazás tétje. Mindnyájunknak el kell menni a még hátralévő időben, minden szavazatra szükség van.
Forrás: Nemzeti Választási Iroda (NVI)
13:30 Félididőben
A szavazásra jogosult állampolgárok 23,56 százaléka adta le a voksát 13 óráig- derül ki a Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adataiból. Fejér megye 04-es körzetében a részvételi arány valamivel magasabb, 24,45 százalék, ami 84.441 választópolgár szavazatát jelenti.
Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a kvótanépszavazás legfontosabb kérdésének, hogy több lesz-e a nem szavazat, mint az igen. A kormányfő azt közölte, ha így lesz, vagyis a nemek győznek, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye.
– Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen - fejtette ki. A jövő hét legfontosabb feladatának a brüsszeli tárgyalásokat tartja, hogy egy megfelelő eredmény esetén ott elérje: "ne legyen kötelező befogadni olyan embereket Magyarországon, akiket mi nem akarunk, és a döntés is nálunk maradhasson". Hozzátette, ha az Európai Unió egy demokratikus közösség, akkor el kell fogadnia a magyarok véleményét.
Pintér Tamás, a Jobbik Fejér megyei országgyűlési képviselője 13 órakor adta le szavazatát a Lorántffy iskolában. Ezután arról nyilatkozott a média képviselőinek, hogy komoly aggodalom tölti el a 11 órási részvételi adatok miatt, megyénkben 17 százalékos volt. Mint mondta, most olyan fontos kérdésben kell szavaznia minden magyar állampolgárnak, amellyel meg kell védenünk Magyarországot. Ha a népszavazás nem éri el a több mint 50 százalékos részvételi arányt, akkor komoly fegyver lesz Brüsszel kezében, mondván a magyarokat nem érdekli a kényszerbetelepítés, és engedik, hogy migránsokat telepítsenek be az országba. Hangsúlyozta, most hazánk megvédése a legfontosabb, bízik benne, hogy elérjük a minimum részvételi arányt az érvényességhez, és többségben lesz a nem szavazatok száma. Azt is mondta, ha nem így lesz, akkor Orbán Viktornak le kellene mondania.
A legfontosabb tudnivalók
Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal, vagy a lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal lehet. A választópolgár a személyazonosságát bármilyen típusú személyi igazolvánnyal igazolhatja. A szavazatszámláló bizottság elfogadja továbbá az 1998 végétől kiadott lézergravírozott útleveleket, valamint a kártyaformátumú jogosítványokat is. Fontos azonban, hogy ha a személyazonosító igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcímkártyára is szükség van a szavazáshoz.
Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le a voksát, ennek helyéről korábban valamennyi választópolgárt tájékoztatták. Lakóhelyüktől eltérő helyen, átjelentkezéssel csak az a 80 ezer választópolgár voksolhat, aki ezt péntek délutánig kérte.
A választáson szavazni kizárólag személyesen lehet. A szavazóhelyiségben csak az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, a szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.
Aki mozgásában akadályozott vagy beteg, írásban mozgóurnát kérhet a szavazáshoz a szavazatszámláló bizottságtól, délután 15 óráig. Aki azonban nem kért, az nem szavazhat ilyen módon akkor sem, ha egy másik, háztartásában lakó választópolgárhoz kiviszik a mozgóurnát.
A választáson valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz, közülük több mint 195 ezer fiatal (18-22 éves) lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson országos választáson, ők azok, akik a 2014-es önkormányzati választáson még nem voltak szavazókorúak, de az azóta eltelt időben nagykorúvá váltak.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hat alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15 és 17:30 órakor.
Várhatóan vasárnap 22-23 óra körül már 90 százalék feletti lesz az adatok feldolgozottsága.
A rovat további hírei: Közélet
A remény gyertyája is fellobbant (galériával)
2024. dec. 09.
Folytatódott a forgatag, újra megtelt a Városháza tér. Advent második vasárnapján a megszokott minőségben várták a látogatókat az Adventi Forgatagra, a remek hangulat garantált volt. Ünnepélyes keretek között a második adventi lángot is meggyújtották – ezúttal már a remény gyertyája is lobogott.
A szülés: élmény – beszélni kell róla!
2024. dec. 09.
Beszéljünk a szülésélményről! – ezzel a címmel rendez nyitott műhelybeszélgetést a Tündérváros baba-mama klub és a Fészek Mentálhigiénés Központ: a Csillagvirág Tagóvodába várják az érdeklődőket szerdán.
60 éve ballagtak a Szórádból
2024. dec. 08.
Kivételes eseménynek adott otthon a Mondbach-kúria múlt szombaton – összegyűlt az 1964-ben végzett B osztály. A Szórád Márton Általános Iskolában eltöltött évek olyan meghatározóak voltak az osztálytársak számára, hogy sokan közülük kérdés nélkül vettek részt a jubileumi eseményen.
Folyamatosan cserélik az elöregedett távhővezetékeket a város közterületein
2024. dec. 08.
A fűtési szezon elején sikerült befejezni a DVG Zrt. szakembereinek a tervezett csővezeték cserét a Dunasoron. A helyreállítási munkák a napokban fejeződnek be, a csőcsere során felbontott járdát teljes egészében újjáépítették. Jó hír a közlekedőknek, hogy hétfőn visszaállhat a Szórád Márton út megszokott forgalmi rendje is!
Figyelmesség kicsiknek, nagyoknak
2024. dec. 07.
Szívmelengető hagyománya a városunknak, hogy az ünnepek közeledtével rendre lepik meg az intézményeket, szervezeteket ajándékokkal. Idén a Csillagvirág Tagóvoda csemetéit és dolgozóit lepte meg Szabó Zsolt, mindenkinek jutott a meglepetés édességből.
"Szeretném, ha mindig úgy néznének ránk, mint a rendes emberekre"
2024. dec. 06.
A Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete szerdán tartotta szokásos évzáró közgyűlését a Campus étteremben, ahol a hivatalos feladatok után egy jó hangulatú estét töltöttek el együtt az egyesület tagjai.
A fenyőfákból karácsonyfák lettek
2024. dec. 06.
A város több pontján is fényárban úsznak a feldíszített karácsonyfák. A Városháza tér az igazi ünnepi pompáját mutatja, de Újtelepnek és a Barátság városrésznek is gyönyörű, kivilágított karácsonyfái lettek, melyek már ékesen jelzik az ünnep közeledtét.