Ötvenmilliárddal többet költünk el idén karácsonykor?
Akár 50 milliárd forinttal is többet költhetnek a családok idén karácsonykor a tavalyihoz képest az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) számításai szerint – írja a Magyar Idők. A nagy áruházláncok egyaránt erős decemberi forgalomra készülnek.
A szervezet az eddigi idei forgalom alapján úgy számol, hogy decemberben legalább 90-95 milliárd forinttal költenek majd az emberek többet élelmiszerekre és 85-90 milliárddal többet ajándékokra, mint egy átlagos hónapban.
Vámos György, az OKSZ főtitkára azt mondta, tavaly decemberben 450 milliárd forintos forgalmat produkáltak az élelmiszerboltok, ez az átlagosan három százalék körüli éves növekedéssel számolva 13-15 milliárd forinttal lesz magasabb idén decemberben. A tartós fogyasztási eszközök gyorsabban, 6-7 százalékos ütemben bővülő piacán 2015 decemberében 393 milliárd forint értékű áru kelt el, ez az összeg idén év végén megközelítheti a 420 milliárd forintot.
Kitért arra is, hogy tartós növekedési pályán van a belső fogyasztást tükröző kiskereskedelem, amit az is támogat, hogy a háztartások rendelkezésre álló jövedelme ennél is nagyobb mértékben, több mint hét százalékkal gyarapodott.
A lapnak nyilatkozó áruházláncok egyaránt erős decemberi forgalomra készülnek, várakozásaik szerint a boltjaikban eladott áruk mennyisége meghaladja majd a tavalyit.
-OPH-
A rovat további hírei: Mozaik
A kurkumapor egészségügyi előnyei és használata
2025. máj. 24.
Egyre többször találkozhatunk a hírekben a kurkuma csodálatos hatásaival. De vajon ez az ősi fűszer tényleg aranyat ér? Az utóbbi években a kurkuma - különösen annak por formája - nemcsak a konyhában, de az egészségmegőrzés minden területén nagyobb figyelmet kapott. (X)
DSTV: ismét várt a bazár
2025. máj. 24.
Újra sikeres volt a Tökmag Bazár közösségi kezdeményezése a Munkásművelődési Központban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kinőtt gyerekholmik, cipők, ruhák, már nem használt játékok ismét gazdára találtak – minden résztvevő örömére. Hangkép.
Gyermeknapi ÖKO-kavalkád a Szalki-szigeten
2025. máj. 23.
"Minden egyes cselekedet számít!" ezzel a mottóval rendeznek ÖKO-napot a Szalki-szigeten vasárnap. A gyereknapi sokadalom célja és tétje a környezettudatos magatartás terjesztése – sok-sok játékkal, interaktív akcióval! Csalogató programok itt!
Olasz minőségű cipők a munkába és a hétköznapokra
2025. máj. 23.
A megfelelő férfi cipő megtalálása nem egyszerű folyamat, az alkalomhoz passzoló darab kinézete ugyanis sok mindentől függ. A hatalmas kínálat pedig tovább nehezíti a problémát. (X)
Kinőve, belenőve, túlnőve: a gyerekszandál méretének megválasztása
2025. máj. 23.
Amikor egy gyerkőc szandálját a kezünkbe vesszük, akkor első pillantásra nem biztos, hogy bármit különösnek találunk. Egy apró cipő, amin általában egy kisebb szám található, de ez sokszor nem mond sokat a szülők számára. (X)
Színes és változatos gálával jubilált a Rudas középiskola (galériával)
2025. máj. 22.
Nívós eseménnyel ünnepelte fennállásának 50. tanévét a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium intézménye. Az alkalomból nagyszabású gálaműsorral várták a vendégeket a Bartók színházba kedden este – méltó módon emlékezve az iskola fél évszázados történetére.
Testi támogatás az idegrendszernek – a Pentelei iskola sorozatában
2025. máj. 22.
Az ADHD és az autizmus táplálkozási megközelítéséről szervez műhelybeszélgetést a Pentelei iskola: a pénteki esemény ingyenes, de regisztrációköteles – még lehet jelentkezni!