Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Petőfis fecskeavató

Oktatás
Petőfi iskola
elsősök
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. okt. 28., 08:08

Negyvenhat új tanítvánnyal indult a tanév a Petőfi iskolában, ahol csütörtökön a negyedikesek felavatták a fecskéket, hivatalosan is petőfisekké nyilvánítva őket.

Idén két elsős osztály indult a Petőfi Sándor Általános Iskolában, mely ebben a tanévben ünnepli fennállásának 45. évét. Az iskola történetének tizenhetedik fecskeavatóján negyvenhat új diák jelent meg, akik mind izgatottan várták, hogy hivatalosan is elsősök lehessenek. Rideg István intézményvezető üdvözölte őket és köszönte meg a szülőknek, hogy a Petőfit választották gyermekük taníttatásának színhelyéül, többen nem is először, hiszen sok elsősnek már az idősebb testvére is az iskolába jár. Mint mondta, beiratkozásukkor a fecskék tavasszal épp hazatértek, most viszont elrepülnek délnek, a petőfis fecskék viszont elsősök lesznek és maradnak számolni és olvasni tanulni.

A köszöntő után megérkeztek a negyedikesek, akik a tanítók segítségével összeállított játékos próbatétellel készültek az elsősöknek. A mondókákból, számolásból, olvasásból álló feladatokat mind leküzdötték, így elmondhatták esküjüket, majd megkapták a petőfis pólóikat, melyet büszkén viseltek. Ezután összeálltak életük első osztályképére és megkezdték nyolc évig tartó általános iskolás tanulmányaikat. Az ünneplés sem maradt el, a negyedikes szülőknek köszönhetően fecskecsipegető várta az elsősöket és szüleiket az aulában.

2. Galéria
Petőfi iskola
elsősavató
Dunaújváros

facebook megosztás

Idén két elsős osztály indult a Petőfi Sándor Általános Iskolában, mely ebben a tanévben ünnepli fennállásának 45. évét. Az iskola történetének tizenhetedik fecskeavatóján negyvenhat új diák jelent meg, akik mind izgatottan várták, hogy hivatalosan is elsősök lehessenek.

Sándor Judit
Elsősavató a Petőfiben - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. okt. 28.

A rovat további hírei: Oktatás

Öregdiák? Ugyan már! Örök diák!

Öregdiák? Ugyan már! Örök diák!

2020. júl. 23.

A Tanár Úr. Így szólítják az egyetemen, a kamarában, de még a piaci pecsenyésnél is. Okkal: évtizedeken át tanított abban az intézményben, ahol nemrégiben sikerrel diplomázott – és lett a Dunaújvárosi Egyetem történetének legidősebb végzett hallgatója dr. Kovács Miklós Gábor. Interjú és pályakép-vázlat a hajtás után!

Útkeresés: gyűjtést kezdtek – mindenki tanszerekkel segíthet!

Útkeresés: gyűjtést kezdtek – mindenki tanszerekkel segíthet!

2020. júl. 08.

Idén is meghirdették az Útkeresés Segítő Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Központ tanszergyűjtő akcióját – egészen szeptemberig várják az adományokat. A gyűjtés eredményét a tanévkezdésre időzítve osztják szét a hátrányos helyzetű családok között.

Dunaújvárosi Egyetem: elmaradt a diplomaátadó

Dunaújvárosi Egyetem: elmaradt a diplomaátadó

2020. júl. 05.

Az idei évben elmaradt a hagyományos diplomaátadó ünnepség a Dunaújvárosi Egyetemen. Az okleveleket postán kapják meg a végzett hallgatók.

Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat

Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat

2020. jún. 28.

Az önkormányzat a 2020-as évben is iskolakezdési támogatást nyújt azon dunaújvárosiaknak, akiknek gyermeke az induló tanévben először kezdi meg az általános vagy a középiskolát.

Gárdonyi: siker az online viadalon

Gárdonyi: siker az online viadalon

2020. jún. 11.

Bekerült az országos döntőbe, és végül tárgyjutalomban részesült a Gárdonyi iskola csapata az "Innováció a fogyasztóvédelemben  – A tudatos fogyasztóvá válás útjai" elnevezésű országos megméretésen.

Rangos országos elismerés a Gárdonyinak

Rangos országos elismerés a Gárdonyinak

2020. jún. 05.

Eredményesen alkottak a Gárdonyi Géza Általános Iskola – Örökös Ökoiskola diákjai, akik részt vettek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Agrárminisztérium által kiírt Maradék nélkül program „Alkoss a bolygódért!” elnevezésű rajzpályázatán. 

Bánki: mesterien terveztek – online is remekeltek

Bánki: mesterien terveztek – online is remekeltek

2020. máj. 21.

Járványhelyzet ide, digitális átállás oda, sikerrel rendezte meg a 28. Charles Babbage AutoCAD és Inventor Versenyt a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Az online megméretésen az ország 9 iskolájának összesen 80 diákja vett részt, végül újra izgalmas, komoly színvonalas döntő kerekedett.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gyakori esküvői bakik

  2. A kevesebbet hibázó nyert

  3. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

  4. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  5. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő