Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Séta a mellrák ellen

Közélet
mellrák
megelőzés
séta
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. okt. 08., 17:06

A figyelemfelkeltés volt az elsődleges célja a Séta a mellrák ellen a korai felismerésért elnevezésű akciónak, amit a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya szervezett szombat délelőttre.

Dr. Kovács Péter, a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetője és a rendezvény védnöke elmondta, a rengeteg ingyenes szűrés és vizsgálat ellenére a veszélyeztetett korú nők esetében a részvétel alig éri el az ötven százalékot, pedig a betegség 95 százalék feletti arányban gyógyítható, ha időben felismerik. Ennek ellenére még mindig évente több, mint kétezer a mellrák okozta haláleset. A séta célja tehát a figyelemfelhívás, ami a tavalyi évben sikeres volt, hiszen jócskán megugrott a mammográfiai vizsgálatra jelentkezők száma az akció után, remélik, hogy ez idén is így történik és többen látogatnak ezentúl rendszeresen szűréseket.

A részvevők a mozi előtti téren találkoztak kilenc órakor, majd a rendelőintézetet és az előtte parkoló szűrőkamiont érintve a múzeum mellett elhaladva a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermébe érkeztek, ahol a délelőtt folyamán különböző előadásokat hallhattak, valamint az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai szűrésekkel és életmód-tanácsadással várták őket.

2. Galéria
mellrák
séta
megelőzés
Dunaújváros

facebook megosztás

A figyelemfelkeltés volt az elsődleges célja a Séta a mellrák ellen a korai felismerésért elnevezésű akciónak, amit a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya szervezett szombat délelőttre.

Sándor Judit
Figyelemfelhívó séta a mellrák ellen - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. okt. 08.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

2026. már. 19.

A héten is folytatódott a városi közterületek és parkolók menetrendszerű takarítása. A munkálatok a piac környékén zajlanak, Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester választókörzetében. Hangkép.

Rangos elismerés az elhivatott munkáért

2026. már. 18.

Kitüntetést vehetett át március 15. alkalmából Orosz Csaba, városunk önkormányzati képviselője. Az Emléktárgy történelmi, Árpád-házi zászlót ábrázol, az elismerést a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkár adta át a képviselőnek.

Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

2026. már. 18.

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) Lajos király körúti bázisán időkapszula elhelyezésével ünnepelték az új ágazati központ megszületését. Mint a témával foglalkozó sajtótájékoztatón elhangzott, a megvalósuló fejlesztés kiemelt jelentőségű a városi és a környező településeken élő fiatalok számára.

Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

2026. már. 18.

A napokban lezárult a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázat téli ciklusa. A rideg szürkeség is sok alkotót szólított meg – de a ciklus díjátadóján kiderült, sokan készülnek már a Föld napján tartandó „nagydöntőre”, valamint a közönségszavazásra is. 

„Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

2026. már. 18.

A héten is folytatódott a városi közterületek és parkolók menetrendszerű takarítása. A munkálatok a piac környékén folytatódtak, Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester választókörzetében.

Virágok váltják majd a választási plakátokat

2026. már. 17.

Az egyik legnépszerűbb kampánytechnikai eszköz a különböző formájú és méretű plakátok használata. A választások környékén a helyhatósági vagy országgyűlési választásokon induló pártok és szervezetek – a jelöltekkel egyetemben – néha valósággal elárasztják a köztereket. 

Választás 2026: már végleges a szavazólap

2026. már. 17.

Újra ülésezett az Országos Egyéni Választókerületi Bizottság (OEVB) hétfőn délután: a legutóbbi tanácskozás nyomán ellenőrizték és jóváhagyták az áprilisi országgyűlési választás egyéni jelöltekre vonatkozó szavazólapjának adattartamát. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  2. Két vereség a megyei rivális ellen

  3. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  4. Miért népszerű a scrapbookozás?

  5. Egri előny a negyeddöntőben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő