Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sima siker a Csíkszereda ellen

Sport
DAB
jégkorong
hoki
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. okt. 11., 21:15

Meglepetésre a Csíkszereda villámrajtot vett, de a DAB még az első harmadban fordított, majd a második húsz percben mutatott gólerős játékának köszönhetően megérdemelten győzött.

Legutóbb saját pályáján nyújtott gyenge teljesítményt a DAB az Újpest ellen, ahol a csapat elvesztette hazai veretlenségét, de a fiúk most a Csíkszereda ellen szerettek volna visszatérni az eddigi sikereket hozó ösvényre. Erre a hazai alakulatnak minden esélye meg is volt, hiszen a Sport Club az eddig nyújtott teljesítményével csupán a MOL Liga utolsó előtti helyen állt a tíz mérkőzésen szerzett nyolc ponttal. Aki azonban a két együttes múltját ismeri tudhatta, hogy az egymás elleni meccseket soha nem lehet előre lefutottnak tekinteni. Ezt pedig megerősíti a legutóbbi Újpest elleni vereség és az, hogy a mieinktől hiányzott az eltiltott Becze Tihamér, a sérült Danyil Kaszkov, Bejamin Rubin és Borbás Gergely. Három gyors újvárosi lövés jelezte, hogy a hazaiak nem bíznak semmit a véletlenre, mégis a Csíkszereda szerzett előnyt a 4. percben. Egy kapu előtti kavarodás végén Lanceleve talált a hazai ketrecbe (0-1).

Ezt követően Azari került két percre a büntetőpadra, de abból igazi lehetőséget nem tudott kiharcolni a Sport Klub, viszont amikor kiegészültek a Bikák, a még rendezetlen védekezést Antal Norbert vette észre, és kétgólosra növelte az előnyt (0-2). A gyors hidegzuhany jót tett a meccsnek és a DAB-nak, hiszen a fiúk ritmust váltottak, és alig több, mint húsz másodperccel a bekapott gól után Dansereau szépített (1-2). Érezni lehetett, hogy a Dunaújváros igazán ekkor állt bele a találkozóba, hiszen sorra vezette akcióit, kontráit. Ezek egyikéből érkezett az egyenlítő találat, ismét Dansereau volt eredményes (2-2), majd az első húsz perc letelte előtt Azari egy kipattanót tessékelt Girard kapujába, ezzel megfordítva a mérkőzés állását (3-2). A szünet után hatalmas fölénybe került a hazai csapat, melyet egy újabb Dansereau találat, ezzel együtt vendég kapuscsere támasztott alá (4-2).

A DAB első sora brillírozott, akik sorban alakították ki a lehetőségeiket. Azari ezúttal előkészített, és ki más, mint ismét Dansereau szerzett gólt (5-2), majd Horváth piszkált bele egy kapu előtti lepattanóba, amely olyan jól sikerült, hogy a korong kötényben becsúszott Ruczuj ketrecébe (6-2). A vendégek balsorsát tovább tetézte Farkas büntetése, melyet villámgyorsan használt ki az újváros, hiszen Azari lövetett gólt Cseterrel (7-2). Potyogtak a gólok, közben azért a védekezésre is nagyobb gondot kellett volna fordítani, mivel Spafford szépíteni tudott (7-3). Ezt követően feltámadni látszott a Sport Klub, melyet Hruby találata csendesített le, aki emberelőnyből szerezte meg csapata nyolcadik gólját (8-3). Az utolsó harmad rengeteg kiállítást, kakaskodást, és újabb három gólt hozott. Hruby egy kipattanót tuszkolt a hálóba (9-3), majd Ladygin pofozkodott Antal Zsomborral. Azari lépett meg a védőktől Dansereau remek átadása után, de a felső kapuvas hárított. Farkas javított a statisztikán emberelőnyös helyzetből (9-4), majd a végeredményt Dansereau állította be, aki büntetőből talált Rucuj kapujába (10-4). A DAB végül hatgólos különbséggel aratott megérdemelt győzelmet.

DAB – Sport Klub Csíkszereda 10-4 (3-2, 5-1, 2-1)

DAB: Duschek Dávid - Lencsés Tamás, Lévai Máté, Horváth Dávid 1, Mátyásy Bence Marcell, Pál Zalán, Hruby Gellért 2, Németh Péter, Dansereau Keegan 5, Szepessy Bálint, Szepessy Máté, Ladygin Mykola, Léránt René, Pfeil Brandon, Odnoga Mátyás, Cseter Justin 1, Nagy Márk Máté, Azari Zsolt 1, Tanka Lőrinc, Lajcs János Marcell (kapus). Vezetőedző: Lee Gilbert.

Sport Klub Csíkszereda: Girard Raphael, majd Ruczuj Gellért – Péter Róbert, Geréb István Attila, Orbán Szilárd, Alekseev Aleksei, Antal Zsombor, Campell Nathan, Molnár Zsombor, Egyed Róbert, Lanceleve Colby 1, Antal Norbert 1, Spafford Matthew 1, Papp Szabolcs, Salló Alpár, János Imre, Molnár Zoltán, Kovjazin Dimitru, Bíró Tamás Áron, Farkas Tamás 1, Gecse Hugó, Rokaly Norbert. Vezetőedző: McCarthy Tom.

2. Galéria
jégkorong
DAB
Acélbikák
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

Korán kétgólos hátrányba került, de első sorának remeklésével végül kiütéses, 10-4-es győzelmet aratott az SC Csíkszereda elleni MOL Liga találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Sándor Judit
DAB - SC Csíkszereda 10-4 - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. okt. 11.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: aktív dartsos év

DSTV: aktív dartsos év

2024. jan. 02.

Szomorú események és örömteli eredmények tükrében értékelte a Dunaújvárosi Darts Club elmúlt évét Körmendi Mihály elnök. Településünk dartskedvelő közössége igen aktív volt 2023-ban is, az országos versenyeken való részvétel mellett rendre nagy sikert arattak a saját rendezésű ÚDL fordulók is. Hangkép.

Ezüstös évzáró

Ezüstös évzáró

2024. jan. 02.

Több remek mérkőzéssel, valamint egy második helyezéssel fejezték be évzáró ceglédi versenyüket a Danubius KSE tollaslabdázói.

Három DFVE-játékos utazik az Eb-re

Három DFVE-játékos utazik az Eb-re

2024. jan. 02.

A DFVE csapatának három játékosa, Garda Krisztina, Mahieu Geraldine és Szabó Nikolett is bekerült a magyar női vízilabda válogatott végleges Európa-bajnoki keretébe.

Gulyás Noémiért szoríthatunk az Év Sportolója szavazáson

Gulyás Noémiért szoríthatunk az Év Sportolója szavazáson

2023. dec. 31.

A dunaújvárosi Gulyás Noémi is bekerült az első háromba a 66. alkalommal kiírt Év Sportolója szavazáson az Év fogyatékos női sportolója kategóriában.

Kohász-siker az évzárón

Kohász-siker az évzárón

2023. dec. 31.

A második félidőben nyújtott remek játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos sikert a DKKA női kézilabda csapata a Kozármisleny elleni bajnokin.

DSTV: idén is remekeltek a birkózók

DSTV: idén is remekeltek a birkózók

2023. dec. 30.

Nagyon sok szép eredménnyel örvendeztették meg az értük szorítókat a DKSE birkózó szakosztályának versenyzői a 2023-as esztendőben. Hangkép.

Győzelemmel zárna évet a Kohász

Győzelemmel zárna évet a Kohász

2023. dec. 30.

Nehéz hatvan perc vár a DKKA női kézilabda csapatára az év utolsó meccsén, de a cél a győzelem megszerzése lesz a Kozármisleny otthonában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő