Tűzvédelmi hatósági verseny
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hatósági Szolgálata szakmai versenyt hirdetett a megye két katasztrófavédelmi kirendeltségén, a tűzvédelmi hatósági szakterületen dolgozó kollégák között.
A megmérettetésre október 5-én került sor Székesfehérváron, ahol a tűzvédelmi jogszabályok és előírások ismerete és megfelelő alkalmazása döntötte el a rangsort.
A feladatlapok kiosztása előtt Vizi Ignác tűzoltó alezredes, Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes köszöntötte a versenyzőket. Kihangsúlyozta, hogy a tűzvédelem rendszerében nélkülözhetetlen elem a magas szakmai színvonalon teljesítő hatósági terület.
A szervezők fontosnak tartották, hogy a feladat a napi munkához hasonló legyen. Ennek szellemében egy olyan épületnek kellett a tűzvédelmi követelményeit meghatározni, amelynek megváltozott a rendeltetése. Fontos kihangsúlyozni, hogy mindhárom dobogós helyezett hiba nélkül oldotta meg a feladatsort, a helyezést végül a végrehajtásra fordított idő határozta meg. Az eredményeket Csorba Róbert tűzoltó őrnagy, Fejér megyei hatósági szolgálatvezető ismertette, aki az igazgatóhelyettessel közösen adta át az okleveleket és kupákat.
A verseny helyezettjei:
Koller Gábor tűzoltó főhadnagy, Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Horváth Péter tűzoltó alezredes, Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Dombi Zoltán tűzoltó hadnagy, Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Fotó: Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes
A rovat további hírei: Sziréna
Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 23.
Hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tudjuk, a cigarettázás vezetett lángok fellobbanásához a Római körút sorháznak egyik ötödik emeleti lakásában ma reggel. (FRISSÍTVE!)
Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg
2024. feb. 06.
Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!
Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás
2024. feb. 04.
A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba – városunkban most is hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.
Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelezzen, ha látta! (FRISSÍTVE)
2024. feb. 02.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 13 éves fiatal eltűnése ügyében. A fiúnak csütörtökön veszett nyoma – bárki bármit tud róla, jelentkezzen, de már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
Munkásszállóról lopott – vádemelés a vége
2024. feb. 01.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat kifosztás bűntette és további bűncselekmény miatt azzal a nővel szemben, aki egy munkásszállóról tulajdonított el készpénzt. Két sértettet károsított meg, értesült a DO.
Harcot hirdettek a netes csalások ellen
2024. jan. 31.
Egy közelmúltban történt, több mint 140 sértettet megkárosító bűncselekmény-sorozat nyomán adott ki figyelmeztető összegzést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Így előzze meg mindenki a lakástüzeket!
2024. jan. 30.
Két konyhatűz adott apropót a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivőnek, hogy tűz- és egyúttal baleset-megelőzési egyszereggyel rukkoljon ki.