Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Újjáépítik a zöld SZTK-t

Közélet
zöld sztk
Iván László
Modern Városok Program
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. okt. 27., 14:45

A baloldal eladta, a Fidesz visszaveszi, kitakarítja és a Modern Városok Program keretében újjáépíti az egykor szebb napokat megélt zöld SZTK épületét. Így lehetne egy mondatban összefoglalni a Szórád Márton úton található egykori zöld rendelő történetét, amelynek kálváriája még 2004 őszén kezdődött.

Ekkor adta el ugyanis az akkor még MSZP többségű városvezetés az egészségügyi intézményt 118 millió forintért. Mivel körzeti és magánrendelések is működtek benne, így szükség volt a hely további bérlésére, ennek összege havonta körülbelül 14 millió forintot jelentett. Nem nehéz kiszámolni, hogy egy év alatt meg is térült a befektetés a vásárolónak. Aztán ez a cég továbbadta mintegy 400 millió forintért a többségi tulajdont egy másik cégnek.

A következő fordulópont 2010. július 2-a volt. Aznap reggel bezárt ajtók fogadták mind az orvosokat, mind a betegeket a zöld rendelőben. Előzetes tájékoztatás nélkül, vélhetően a többségi tulajdonos lecseréltette a zárakat, és műszaki okokra hivatkozva nem engedtek be senkit. Néhány órán belül dr. Mészáros Lajos (akit akkor neveztek ki a Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosának) a rendőrség jelenlétében kinyittatta az ajtókat. Látva a többségi tulajdonos hozzáállását, előkészítettek egy vészforgatókönyvet is, a szakrendeléseket folyamatosan költöztették át a kórházba. Aztán már csak a kisebbségi tulajdonnal rendelkező praxisok maradtak az épületben, míg véglegesen bezárták.

Az elhagyatott épületbe többször betörtek, ellopták az ablakokat, és minden hátrahagyott, mozdítható értéket elvittek. Hiába a többszöri hatósági felszólítás, a bejárati ajtó a mai napig nyitva van, a szemét, a mocsok egyre csak gyűlt. A nyomasztó látvány és az elviselhetetlen bűz mellett már patkánykolóniák jelentek meg.

2014-ben Iván László, aki akkor még a Fidesz képviselőjelöltje volt a 6-os számú körzetben, elhatározta, hogy az önkormányzat segítségével véget vet a rágcsálók okozta problémáknak, felgöngyölíti a tulajdonosi jogviszonyokat, a fennálló tartozásokat, és megkeresi a megoldást a zöld rendelő visszavételére.

- Amikor lehetőséget kaptam arra, hogy képviseljem ezt a körzetet, az itt élőket, fontosnak tartottam, hogy a zöld SZTK helyzetét megoldjuk. Nem volt egyszerű a folyamat. Egyrészt minél előbb meg kellett szüntetni a már közegészségügyre is veszélyes helyzetet, folyamatos volt a rágcsálóirtás. Másrészt, ahhoz, hogy bármi mást csinálhassunk, vissza kellett vásárolnunk a magánkézben lévő épületet. A jelenlegi többségi tulajdonossal folyamatosan tárgyaltunk a visszavásárlásról, és végül a közreműködésemmel most, 2016-ra sikerült megegyezni– mondta Iván László.

A legutóbbi közgyűlésen arról határoztak a képviselők, hogy 166 millió forintért megvásárolják az egykori zöld rendelőt. A kifizetésre, a szerződés aláírására hamarosan sor kerül, és majd csak akkor lesz a város tulajdonában az ingatlan. Az önkormányzat feltételként szabta azt, hogy tehermentes legyen az ingatlan, és hogy a vásárlással a város száz százalékos tulajdonába kerüljön.

- A vásárlást az is bonyolította, hogy több tulajdonosa volt az ingatlannak. A többségi tulajdonos körülbelül 92-93 százalékkal rendelkezik, a maradék 7 százalék tulajdon több magánpraxisban lévő orvosé, vállalkozásé. A tárgyalások során fel kellett kutatni őket. Ezt a többségi tulajdonos végezte, mi úgy akartuk megvásárolni az épületet, hogy teljes joggal a városé legyen– hangsúlyozta a képviselő.

Arról is beszélt, hogy amint hivatalosan is a város tulajdonába kerül az ingatlan, első feladatként lezárják az ajtókat, és az első emeleti ablakokat végig be fogják rácsozni annak érdekében, hogy ne járhassanak ki-be idegenek. Ezzel párhuzamosan megkezdik a körülbelül hatezer négyzetméteres épület kitakarítását. A helyreállítás ezzel nem ér véget, hiszen az ingatlan felújítása bekerült a Modern Városok Programba.

- Magyarország kormánya, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök és dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára is az ügy mellé állt. Több elképzelésünk van arról, hogyan építsük újjá az ingatlant közel hasonló funkciókkal, mint egykoron volt. A koncepciók már a minisztérium előtt vannak. Várhatóan az idén döntés születhet a kormányzati források mértékéről, és a kormány, valamint az önkormányzat támogatásával meg tudjuk valósítani a fejlesztést– tette hozzá Iván László.

2. Galéria
zöld sztk
Iván László
Modern Városok Program
Dunaújváros

facebook megosztás

A legutóbbi közgyűlésen arról határoztak a képviselők, hogy 166 millió forintért megvásárolják az egykori zöld rendelőt. A kifizetésre, a szerződés aláírására hamarosan sor kerül, és majd csak akkor lesz a város tulajdonában az ingatlan. Az önkormányzat feltételként szabta azt, hogy tehermentes legyen az ingatlan, és hogy a vásárlással a város száz százalékos tulajdonába kerüljön.

Sándor Judit
A zöld SZTK-ban jártunk - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. okt. 27.

A rovat további hírei: Közélet

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

2025. júl. 04.

Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

2025. júl. 03.

Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában. 

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

2025. júl. 03.

Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat. 

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

2025. jún. 27.

A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  3. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  4. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő