Vörös János tanár úr emlékére

Vass Ádám - 2016. október 15. 17:24

Emléktáblát avattak Vörös János emlékére a Móricz iskola bejáratánál, aki az intézmény meghatározó alakja volt az évek során és az egyik legkiválóbb énektanár, karnagy és pedagógus az iskola történetében.

Az 1966-ban végzett 8/A ötven éves osztálytalálkozója alkalmából emléktáblát avattak iskolaéveik legmeghatározóbb alakjának tiszteletére szombaton délelőtt. A Móricz Zsigmond Általános Iskola bejárata mellett az osztály nevében Sütő Zsuzsanna idézte fel a kellemes emlékeket Vörös Jánossal kapcsolatban. Mint mondta, lehetetlen lenne mind azt a szépet felsorolni, amit tőle kaptak, a bizalmat, amit a gyerekeknek szavazott még a legnehezebb feladatoknál is, vagy azt, ahogyan az életük részévé tette a zenét, ami nélkül már egyikük sem tudná elképzelni mindennapjait.

Vörös János a Kodály-módszerrel tanította a zenét, de egy zseniális módszer is elveszhet egy rossz tanár tanításában, ő azonban kiválóan át tudta adni tudását. A készségfejlesztés magasiskoláját oktatta, melynek kapcsán tanítványai csak később ismerték fel: nemcsak a zenére, hanem az élet minden területére hasznos tudást kaptak tőle. Felidézték a kirándulásokat, a közös énekléseket, a 61. Debreceni Gyermekkórus Fesztivál győzelmét, vagy Kodály látogatását az iskolába, amikor saját szerzeményével fogadták, és amelyen még maga a mester is meghatódott. Vörös János tanár úr óráin pedig olyan ismereteket szereztek, melynek hála a zenei pályán továbbtanulóknak nem csak a gimnáziumban, de a főiskolán is csak alig tudtak újat tanítani.

A kedves emlékek és anekdoták után az osztály együtt énekelt, majd koszorút helyeztek az emléktábla alá.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: digitális kalandorok a Móriczban

DSTV: digitális kalandorok a Móriczban

2024. jún. 12.

Komoly kihívásnak adott otthont a Móricz iskola, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény az ország 30 helyszíne egyikeként rendezte a Nagy Digitális Kaland elnevezésű viadalt két általános iskolás korcsoportnak a fiatalok digitális nevelése és a biztonságos internethasználat érdekében. Hangkép.

DSTV: ballagtak a Szent Pantaleimon óvodásai

DSTV: ballagtak a Szent Pantaleimon óvodásai

2024. jún. 07.

Óvoda is működik a Szent Pantaleimon iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény első ballagóit köszönti – aki az iskolában folytatja, több mint 10 évet tölthet majd el ismerős környezetben. Hangkép.

DSTV: közel a természethez

DSTV: közel a természethez

2024. máj. 31.

Érdekes előadások színhelye volt a Baracsi úti Arborétum, derül ki a DSTV összeállításából. Orosz Csaba önkormányzati képviselő a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársainak közreműködésével ismét az oktatási intézmények csapatait várta természetközeli ismeretterjesztésre. Hangkép.
 

Harmincéves lett a Pentelei iskola!

Harmincéves lett a Pentelei iskola!

2024. máj. 29.

Alapítása 30. évfordulóját ünnepli idén a Pentelei Mentál-higiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium. Ez alkalomból a közelmúltban Közös Hang címmel nagyszabású  szakmai napot rendeztek a Városháza "C" szárnyában.

Csodás vizsga, nagy találkozás a Rostiban

Csodás vizsga, nagy találkozás a Rostiban

2024. máj. 24.

Bár az eredmény még nem ismert, már maga az esemény is csodával határos: digitális kultúra tantárgyból előrehozott érettségi vizsgát tett a súlyos izomsorvadásban szenvedő Lisztes Nárcisz a Rosti gimnáziumban. A 11. évfolyam végén, most először találkozott élőben az osztálytársaival.

Újra az élményfürdőben lesz a nyári napközis tábor bázisa

Újra az élményfürdőben lesz a nyári napközis tábor bázisa

2024. máj. 22.

Ezen a nyáron is számíthatnak a szülők és a gyerekek az önkormányzati napközis táborra. Hat héten keresztül várják július 1-jétől a fiatalokat, idén is a Duna Dog Center szervezésében.

DSTV: jubilált a matekverseny

DSTV: jubilált a matekverseny

2024. máj. 22.

Verseny is volt, és ünnepeltek is a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény idén immár 30. alkalommal adott otthont a hagyományos eukleidészi matematikaverseny viadalának – az általános iskolák nyolcadikosai mérték össze tudásukat a napokban. Hangkép.