A sereghajtó érkezik

spigott - 2016. november 5. 7:51

A bajnoki tabella utolsó helyén szerénykedő Komló csapatát fogadják ma délután öt órától a Dunaújváros PASE labdarúgói, akik kilencedik sikerükre készülnek a sorozatban.

Remek győzelmet aratott a legutóbbi bajnoki fordulóban a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a Ferencváros második számú együttesének otthonából hozta el a bajnoki pontokat, így tizenkét találkozót követően továbbra is a harmadik helyen áll az NB III-as pontvadászat Közép Csoportjában. Dobos Barna fiatal csapatára ma azonban újabb feladat vár, ugyanis délután öt órától a sereghajtó Komló ellen lépnek pályára Tóth Tiborék a Dunaújvárosi Stadionban. Együttesünk mai vetélytársa finoman szólva sem szerepel jól az idei szezonban, hiszen egy döntetlen mellett tizenkét alkalommal szenvedett vereséget, így papíron mindenképpen a mieink számítanak az összecsapás esélyeseinek.

Félvállról azonban így sem vehetik a mai találkozót a dunaújvárosi labdarúgók, akik hasonló helyzetben vannak, mint a közelmúltban, amikor a listavezető Szigetszentmiklós legyőzése után hazai környezetben játszottak döntetlent a tabella hátsó régiójában tanyázó Dabas-Gyón ellen. Tisztában van ezzel együttesünk vezetőedzője, Dobos Barna is, aki egyértelműen a három pont megszerzésében reménykedik, de azt is tudja, hogy ezért keményen meg kell majd dolgoznia együttesének.

Képek: DO-archív

"Valóban, nagyon hasonló a szituáció, mint a Szigetszentmiklós elleni mérkőzés után, s egy élcsapat után egy, a bennmaradásért küzdő csapat lesz az ellenfelünk. A táblázaton elfoglalt helyezések alapján csak a győzelemmel lehetnénk elégedettek, ám ahhoz, hogy itthon tartsuk a három pontot, mindenképpen jó teljesítményt kell nyújtanunk. S, ha már felvetődött a Dabas-Gyón elleni mérkőzésünk, mindenképpen több helyzetet kell kialakítanunk, mint tettük azt ellenük, s ezeket a lehetőségeket egyértelműen jobb százalékban kell kihasználnunk. Ellenfelünk biztos, hogy keményen fog védekezni, ezt fel kell tudnunk törni, de erre készültünk, s nagyon bízunk abban, hogy jó mentalitással és jó egyéni teljesítményekkel ez sikerülni is fog. Fontos lenne számunkra az újabb győzelem, s ebben sokat segíthetnének az értünk szurkolók is, ezért nagyon várjuk drukkereinket a ma délutáni mérkőzésre, hiszen a játékosoknak is sokat jelenthet a biztatásuk, s reményeink szerint ezt jó játékkal, győzelemmel tudjuk majd meghálálni" – fogalmazott a Dunaújváros PASE labdarúgóinak vezetőedzője.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

2025. júl. 24.

Nyáron sem állt meg az élet a Danubius KSE tollaslabdázóinál. Varga Gabriella a legutóbbi edzőtábor tapasztalatairól, míg Jakab János a további terveikről és a csapat általános fejlődéséről beszélt. Hangkép.

Vereséggel kezdtek az U16-osok

Vereséggel kezdtek az U16-osok

2025. júl. 24.

Három játszmában szenvedett vereséget a címvédő olaszok elleni mérkőzésen a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

2025. júl. 23.

A játék minden elemében jobb görögök 12-9-es győzelemmel hódították el a világbajnoki címet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott ellen.

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

2025. júl. 23.

A napi gyakorlások mellett nyolc edzőmérkőzés is vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére a nyári felkészülési időszakban.

Finn hátvéd az Acélbikáknál

Finn hátvéd az Acélbikáknál

2025. júl. 23.

A huszonhét esztendős Vertti Vuoksiala a lett bajnokságban szereplő Hockey Punks együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2025/2026-os szezonban.

A főpróba jól sikerült

A főpróba jól sikerült

2025. júl. 22.

Szoros csatában aratott egygólos győzelmet a Dorog elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!

Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!

2025. júl. 21.

Szenzációs játékkal aratott nagyon sima, hatgólos győzelmet az olimpiai bajnok spanyolok ellen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság elődöntőjében.