A tehetségek támogatása jó befektetés

doszerk - 2016. november 13. 13:17

Nagyon sokat invesztál a kormány a tehetséges gyermekekbe, ami jó befektetésnek számít - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, sok százezer gyermeket értek már el a tehetséggondozó ösztöndíjakkal, amelyeknek új eleme, hogy a családokat is a középpontba helyezi. Erre azért is van szükség, mert egy tehetséges gyermek nevelése komoly áldozatokkal jár - mutatott rá.  

A Tehetségek Magyarországa programra 6,5 milliárd forint uniós forrás jut 2020-ig - mondta az emberi erőforrások minisztere a program nyitórendezvényén szombaton Budapesten. Balog Zoltán kiemelte, a magyar tehetségprogramok eddig 350 ezer fiatalt értek el, és 333 ezren döntöttek úgy tavaly, hogy személyi jövedelemadójuk egy százalékát felajánlják a nemzeti tehetségprogramra, ami 2,8 milliárd forintot jelent. Ismertetése szerint 2009-2016 között 280 felhívás keretében 8850 program valósult meg, a megítélt támogatások összege pedig ebben az időszakban 12 milliárd forint volt.

-MTI-

A rovat további hírei: Oktatás

A természet ölelése az arborétum

A természet ölelése az arborétum

2024. dec. 18.

Dunaújváros közkedvelt zöld szigete, a Baracsi úti Arborétum egész évben nagyszerű helyként szolgált a kikapcsolódásra, oktatásra. Orosz Csaba önkormányzati képviselővel beszélgettünk az elmúlt év sikereiről és programjairól.

DSTV: nyitott nap a Rudasban

DSTV: nyitott nap a Rudasban

2024. dec. 06.

Folytatta az elmúlt évek hagyományát a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény képzési programjával, szakmai kínálatával, színes mindennapjaival és gazdag diákéletével nyitott nap keretében ismerkedhettek a továbbtanulók. Hangkép.

DSTV: dózsás kollégák randevúja az iskolában

DSTV: dózsás kollégák randevúja az iskolában

2024. dec. 01.

Szép esemény színesítette a Dózsa iskola jubileumi tanévét még a nagy csőtörés előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A 45. évforduló apropóján szervezték meg a volt kollégák, pedagógusok találkozóját az intézményben – meghitt délután kerekedett. Hangkép.

DSTV: iskolanyitogatóval csalogattak

DSTV: iskolanyitogatóval csalogattak

2024. nov. 29.

Megtartotta az első iskolanyitogató rendezvényét a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Farkas Márta intézményvezető elárulta, már most nagyon sokan érdeklődnek az iskola programja és kínálata iránt. Hangkép.

Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!

Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!

2024. nov. 27.

A szeptemberben kezdő négyévfolyamos osztályokban négyféle emelt óraszámú és egy általános képzés kínálatából választhatnak a tanulók.  A hagyományoknak megfelelően nyolcévfolyamos osztályt is indít a következő tanévben a Széchenyi István Gimnázium. Tételes lista és felvételi információk itt! (X) 
 

DSTV: elsősöket avattak az Aranyban

DSTV: elsősöket avattak az Aranyban

2024. nov. 27.

Kedves hagyományt folytatott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az első osztályosok sikeresen teljesítették a korábbi próbatételeket, így mindannyian részt vehettek az avató ünnepségen, ahol a közösség teljes jogú polgárai lettek. Hangkép.

DSTV: pályaorientáció a Széchenyiben

DSTV: pályaorientáció a Széchenyiben

2024. nov. 26.

Remekül sikerült az immár hagyományos programsor a gimnáziumban, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákok rengeteg meghívott egyetem és kar kínálatát ismerhették meg, a bemutatókat a témába vágó előadások is színesítették. Hangkép.