1956-ban a „boldogság születésnapjának” hajnalán Pentele csendjét szokatlan zaj verte fel. Először csak morajlás hallatszott a távolból, majd a zúgás egyre közelebb ért. Az avatott fül azonosítani tudta a hangot: tankok közelednek.
November 7-e volt. Ezt a napot öt évvel korábban a Sztálin Vasmű Építője című újság keresztelte el, ekként: „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az emberi boldogság születésnapja.” Nos, az ünnepi ajándék megjött – harckocsik, majd repülőgépek képében. Amikor a város körül bezárult a páncélosok gyűrűje, a repülőraj kíméletlen támadást indított: nyolc gép fél órán át ontotta a bombákat a védelem állásaira.
Dávid harcolt Góliáttal. A végkimenetel nem lehetett kétséges. A pentelei helyőrség légelhárító ágyúi a tankokkal szemben hatástalanok voltak, de a lecsapó repülőkkel se igen tudtak mit kezdeni. A gyorsaság s a rutin a gyakorlott hadigépezet mellett szólt, ráadásul a védőállásokban a katonák segítői harchoz nem szokott önkéntes felkelők voltak.
Nézzük az utolsó napok történéseit! Amikor a pentelei szabad rádióadó 3-án közli, hogy szovjet röpiratok a kollaboránsok bátorítására a forradalmat fasiszta vérengzésnek minősítik, a nemzeti bizottság azonnal tiltakozó jegyzéket küld Dunaföldvárra, a szovjet katonai parancsnokságra. A parlamenterek a parancsnokkal megállapodást kötnek, hogy egyik fél sem kezdeményez tűzharcot, és „a szovjet páncélos egységek nem jönnek be a városba, sem fegyverrel, sem fegyvertelenül, sem támadó, sem békés szándékkal.” Hazánk másnapi lerohanásával ez az egyezség persze érvényét veszti…
Budapesten és néhány más városban a forradalmárok veszik fel a harcot a 4-én érkező szovjet tűzhengerrel. A vidék egyik legmakacsabb ellenállója éppen a szocialista mintaváros, Dunapentele: a hadra fogható férfiakat, a lövegkezeléshez értőket, a motorszerelőket mozgósítják. A kórházba rendelnek minden összes orvost és ápolónőt. Háromezer civil jelentkezik fegyveres szolgálatra. Megkezdik a szabadságharcosok kiképzését. A pentelei Rákóczi-adó, szünet nélkül sugározza külföldre a segélykérő felhívásokat.
Hatodikán ellenséges harckocsik tűnnek fel a város határában. És – csodák csodája! – a maroknyi védősereg meghátrálásra kényszeríti a támadókat. Parlamenterek érkeznek eztán, a felszólítással: a felkelők kapituláljanak!
A válasz határozott: a munkásság kész megvédeni a várost, Pentele nem alkuszik.
Aztán eljön november 7-e. A Földvárról, Adonyból, Fehérvárról erősítést kapott agresszor megkezdi a végső leszámolást. Az áldozatokat, halottakat – és hősöket „termő” napok krónikása volt a Rákóczi adó. Hangjai, olykor hangfoszlányai szomorú üzenetet közvetítettek…
