Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Előadások, kísérletek, Zöld Nap - Tudományos Hét az egyetemen

Oktatás
Tudományos Hét
Dunaújvárosi Egyetem
Zöld Nap
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. nov. 03., 13:22

Mint minden évben, úgy idén is egy teljes hét szól majd a kutatási eredményekről, a tudományos ülésekről és a különböző fejlesztésekről a Dunaújvárosi Egyetemen, ahol színes programokkal várják az érdeklődőket.

Az idei Tudományos Hét az eddigieknél is színesebb lesz a Dunaújvárosi Egyetemen, hiszen az összes intézet izgalmas programokkal készül majd. Dr. András István rektor elmondta, számos olyan tudományos kísérlettel várják az érdeklődőket, amik még vonzóbbá teszik a programokat. Nemzetközivé válásuk eredményeképpen pedig ezúttal a külföldi hallgatók is aktívabban vesznek majd részt a Héten, ami azt is jelzi, hogy sikeresen be tudják vonni őket az intézmény teljes életébe, hiszen többen már a hagyományőrzésbe is bekapcsolódtak. Dr. Palotás Béla, tudományos és kutatási rektorhelyettes szerint a Tudományos Hét kiváló felkészülést jelent a tavaszi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, amin házigazdaként is részt vesz majd az intézmény, és amelyre hatszáz dolgozattal közel ezer hallgató érkezik majd.

Barta Zoltán, innovációs és pályázati igazgató számolt be a hét fő eseményeiről, többek közt a HASIT II. hétfői nyitókonferenciájáról, mely kiemelt figyelemben részesül számos vendég részvételével. Kedden délelőtt a Fejér Megyei Kormányhivatal állásbörzéjén tájékozódhatnak az érdeklődők, délután pedig elkezdődnek a tudományos ülések, valamint az előadások is. Szerdán Zöld Napot tartanak, ekkor lesz lehetőség informálódni a megújuló energiaforrásokról és kipróbálni különböző eszközöket is. Csütörtökön kerül sor a LEGO robot versenyre, ahol a csapatoknak három óra áll majd rendelkezésre megépíteni a járművüket, beprogramozni és sikeresen végigvezetni az akadálypályán. Aznap késő délután a tésztahíd-építő versenyt is megrendezik, itt az első helyezett lehetőséget kap, hogy elindulhasson az országos versenyen is. A leglátványosabb program azonban csak este következik, a Tudomány Éjszakája, ugyanis ekkor mutatják majd be a legizgalmasabb kíséreteket és eszközöket. A pénteki és a szombati napokon ismét az előadásoké lesz a főszerep a gazdasági informatika konferencián.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: megújult tánctermek a Gárdonyiban (galériával)

DSTV: megújult tánctermek a Gárdonyiban (galériával)

2022. már. 16.

Egy nyertes pályázat nyomán megújultak a tánctermek a Gárdonyi iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény természetesen táncbemutatóval adta át az új tereket a növendékeknek. Hangkép, ráadásul az átadás ünnepi eseményét elevenítsék fel a képek!
 

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

2022. már. 12.

A szülők döntésének menykönnyítését célzó programról ad hírt a DSTV összeállítása. Az elmúlt évek hagyományához híven újra megrendezték – és vége ismét élőben! – az Arany János iskola nyílt napját. Hangkép.

Díjeső a Vasvárinak a sportiskolák gáláján

Díjeső a Vasvárinak a sportiskolák gáláján

2022. már. 02.

Az intézmény a Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) díjátadóján kategóriája harmadik helyét szerezte meg, míg az iskola ifjú tornásza, Czifra Bettina Lili a kategóriagyőztesnek járó elismerést vehette át a Testnevelési Egyetemen rendezett gálán.

Fókuszban a hasznos példák és gyakorlatok

Fókuszban a hasznos példák és gyakorlatok

2022. már. 02.

Az óvodai integrációról, a speciális nevelési igényű gyermekek nevelésében alkalmazható differenciáló módszerekről szervezett gyakorlati feladatokkal és trükkökkel színezett előadást a Dunaújvárosi Óvoda kedden délelőtt.

Elkezdődött az Arany-hét – színes kínálttal, újra együtt!

Elkezdődött az Arany-hét – színes kínálttal, újra együtt!

2022. feb. 28.

Az első évfolyam diákjainak avatójával, a remek tanulmányi és sporteredményeket elérők köszöntésével, illetve programismertetővel kezdődött el az Arany-hét az Arany János Általános iskolában.

DSTV: felkészítés az iskolára

DSTV: felkészítés az iskolára

2022. feb. 25.

Különleges program részleteit mutatja be a DSTV összegzése. A Duna Kid Center az iskolára felkészítő foglalkozásokat szervez gyerekeknek – sok játékkal, mozgással, készségfejlesztő feladattal. Hangkép.
 

Szabadtéri tantermet adtak át a Petőfi iskolában

Szabadtéri tantermet adtak át a Petőfi iskolában

2022. feb. 23.

Az intézmény új büszkeségét részben pályázati, részben alapítványi forrásból valósították meg – és hivatalosan ma vehették birtokba a nebulók.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  2. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  3. Idegenben szerepel a DKKA

  4. DSTV: ismerkedős napok

  5. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő