Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Forró étel és kedves szavak

Közélet
advent
Adománykuckó
Lassingleitner Fruzsina
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. nov. 27., 16:25

Advent első vasárnapján meggyújtották a Római városrész adventi koszorújának első gyertyáját.

Immár negyedik alkalommal szervezi meg a Váci utcai Adománykuckó önkéntes csapata Törő Anikó vezetésével a Római városrész karácsonyi ünnepségsorozatát. A program fővédnöke és egyben segítője, támogatója Lassingleitner Fruzsina, a körzet képviselője. A rendezvénysorozat célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz a szomszédokat, hogy akik magányosan élnek, jó beszélgetőpartnert, barátokat szerezhessenek, és közösen hangolódhassanak az ünnepekre.

Az első adventi gyertya meggyújtására november 27-én 14 órakor került sor a Váci utcai kisposta előtt, ahol több mint százötven érdeklődő gyűlt össze. A négy hétvégén át tartó programsorozatot Törő Anikó nyitotta meg, aki az év vége alkalmából összegezte az Adománykuckó munkásságát. A Váci utca 9. szám alatt működő központot folyamatosan felkeresik mind az adományozók a felajánlásaikkal, mind pedig a rászoruló, nehezebb sorsú családok. A ruhákon, játékokon, iskolai felszereléseken, bútordarabokon kívül igyekeznek mindenben segítséget nyújtani nekik. Így például csatlakoztak ahhoz az akcióhoz, amellyel a hároméves beteg kislány, Móna Jázmin Letícia őssejt-beültetéséhez gyűjtik a műanyag palackok kupakjait, illetve a pénzadományokat. A műtéthez mintegy 3,8 millió forint szükséges, jelenleg kétmilliónál tart a gyűjtés. Törő Anikó azt is kiemelte, hogy a Lassingleitner Fruzsina által kezdeményezett jótékonysági akcióval rengeteg sportfelszerelés gyűlt össze az Adománykuckóban a gyermekek részére. Beszélt arról is, hogy szeretnék még szorosabbra fűzni a kapcsolatot a helyi vakok- és gyengénlátók csoportjával, és még több közösségi programot szervezni.

A nehéz sorsú állatok megsegítését is a szívükön viselik az Adománykuckó önkéntesei, ezért az Első Magyar Állatjogi Alapítvány részére is gyűjtik az adományokat. Törő Anikó köszönetet mondott mindazoknak, akik az év során segítették az Adománykuckó működését, és adományaikkal, felajánlásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak.

Az adventi programsorozat nyitórendezvénye ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd felléptek a Rudas iskola diákjai, a Neopolisz egyházi zenekar. A látogatókat forró teával, gyümölccsel kínálták, és paprikáskrumplival vendégelték meg őket.

2. Galéria
advent
Római körút
Lassingleitner Fruzsina
Dunaújváros

facebook megosztás

Immár negyedik alkalommal szervezi meg a Váci utcai Adománykuckó önkéntes csapata Törő Anikó vezetésével a Római városrész karácsonyi ünnepségsorozatát. A program fővédnöke és egyben segítője, támogatója Lassingleitner Fruzsina, a körzet képviselője. A rendezvénysorozat célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz a szomszédokat, hogy akik magányosan élnek, jó beszélgetőpartnert, barátokat szerezhessenek, és közösen hangolódhassanak az ünnepekre.

Ónodi Zoltán
Advent első vasárnapja a Rómain (2016) - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2016. nov. 27.

A rovat további hírei: Közélet

Boldog születésnapot, Margit néni!

Boldog születésnapot, Margit néni!

2023. máj. 16.

Újabb szépkorú polgárát köszöntötte Dunaújváros önkormányzata: Mihály Károlyné Margit néni 90. születésnapját ünnepelte a közelmúltban. 

Idén június 2-ig igényelhető a nyári szünidei étkeztetés

Idén június 2-ig igényelhető a nyári szünidei étkeztetés

2023. máj. 15.

Követelmények és feltételek, fontos nyomtatvány és határidő – a lényeg: az önkormányzat idén nyáron is támogatja a rászoruló családokat.

DSTV: mozgáskorlátozottak összetartása

DSTV: mozgáskorlátozottak összetartása

2023. máj. 15.

Közgyűlést tartott a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesület a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A tagság áttekintette az elmúlt évben végzett feladatokat, egyeztettek az idei tervekről, de a rendezvényen lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre és kikapcsolódásra is. Hangkép.
 
Félidőnél jár a Dunaújváros kenyere akció

Félidőnél jár a Dunaújváros kenyere akció

2023. máj. 14.

Legutóbb a Vasvári Pál Általános Iskola, jelenleg pedig a József Attila Könyvtár a kedvezményezettje az önkormányzat és a Széchenyi Pékség közös, Dunaújváros Kenyere akciójának. 

DSTV: javában tartanak a tavaszi munkálatok

DSTV: javában tartanak a tavaszi munkálatok

2023. máj. 14.

A Petőfi ligetben és a Liget közben is folynak a tavaszi munkálatok, derül ki a DSTV összegzéséből. Takarítanak, játszóteret szépítenek, hamarosan füvet nyírnak, és virágosításra is készülnek a szebb környezet érdekében. Hangkép.

Ingyenes lakossági LED-csere az önkormányzat révén Dunaújvárosban

Ingyenes lakossági LED-csere az önkormányzat révén Dunaújvárosban

2023. máj. 13.

Önkormányzatunk most a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen szeretne segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy energiafelhasználásukat csökkentse. A lényeg: minden áramszámlát fizető dunaújvárosi lakos takarékos LED izzókat igényelhet – ráadásul ingyen.

Közvetlenül az uniónál pályázik különféle fejlesztésekre Dunaújváros

Közvetlenül az uniónál pályázik különféle fejlesztésekre Dunaújváros

2023. máj. 12.

Magyarország 2004-es uniós csatlakozása nem csak azt jelentette, hogy nagyon sok magyar vállalt munkát Nyugat-Európában és, hogy a schengeni határoknak hála a legtöbb uniós országba határellenőrzés nélkül juthatunk át, hanem azt is, hogy hazánk jelentős támogatást kap az uniótól.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő