Gazdasági vetélkedő a Rudasban
Gazdálkodjunk Együtt címmel tartottak vetélkedőt általános iskolások számára a Rudasban, ahová tizenhárom csapat érkezett kedden délután.
A délután két órakor kezdődő versenyre háromfős csapatok érkeztek a város és a környék általános iskoláiból. A tanulókat a verseny előtt a zsűriasztal mögött is helyet foglaló Szemenyei István, a Rudas iskola igazgatója köszöntötte. A hetedik-nyolcadik osztályos diákok számára meghirdetett vetélkedőre a csapatok nem üres kézzel érkeztek, hiszen két előre elkészítendő feladatot is kaptak.
Saját településeiket kellett bemutatniuk mindössze egy percben úgy, hogy saját korosztályuk számára vonzóvá tegyék azt, mint úticélt, majd pedig a zsűri elé kellett tenniük egy ízlésesen elkészített, az otthonukra jellemző ételt is. Ezt követően kezdték el megoldani a kreativitást és tudást igénylő feladatsort, mely a turisztika és a gazdaság területére fókuszált érdekes, játékos kérdésekkel.
A rovat további hírei: Oktatás
ICA-D: életpályák, karrierutak a Móriczból
2024. aug. 01.
A Móricz 70 kiállítás keretében készítette a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) azt a videóinstallációt, amely fotóportrék segítségével mutatja be az intézményből induló sokszínű és izgalmas életutakat, egyéniségeket, professzionális karrierutakat. A gyűjtemény nyomán által rácsodálkozhatunk arra, hány tehetséges ember indult a dunaújvárosi iskolából. A Móricz-network tegnap élesedett a nagy videós felületen – itt a helye. Hangkép.
DSTV: kipróbáltuk a néptáncot
2024. júl. 22.
A tanév végén a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai közreműködésével a DSTV stábja is kipróbálta, mi zajlik egy-egy foglalkozáson. Ezúttal a néptáncoktatás műhelye a bázis – Bálint Kristóf a kalauz. Hangkép.
DSTV: búcsú a tanévtől az Aranyban is
2024. júl. 17.
Sikeres évet zárt az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A remek oktatási és versenyeredmények mellett arra a legbüszkébbek, hogy az intézmény elnyerte az Állatbarát Általános Iskola címet – sokat tettek érte. Hangkép.
DSTV: évet zárt a Vasvári iskola is
2024. júl. 14.
A Vasvári iskola tanévzárójába enged bepillantást a DSTV összeállítása. Gálosfai Tímea igazgató jóvoltából egy picit összegezni is tudjuk a magunk mögött hagyott tanévet – természetesen vasváris szemmel. Hangkép.
"Iskolára Hangoló": játékos foglalkozásokat szervez augusztusban a Máltai Játszótér
2024. júl. 12.
Különleges programsorozattal rukkol ki a Máltai Játszótér/Játszóház: a felső Duna-parti bázison augusztus elejétől a leendő első osztályosoknak szerveznek játékos foglalkozásokat.
DSTV: tanévzáró a Szabó Magda iskolában
2024. júl. 11.
A ballagás után a BIROK Szabó Magda Tagintézménye tanévzárójáról is tudósított a DSTV összeállítása. Mindenkire ráfér a pihenés, de nem lesz egyszerű megszokni a "csendesebb" mindennapokat a nyári szünetben. Hangkép.
DSTV: elballagtak az "aranyos" diákok is
2024. júl. 10.
A tanév végének egyik meghatározó eseménye a ballagás – nem volt ez másként az Arany János Általános Iskolában sem, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény két nyolcadikos osztálya vett búcsút az alma matertől a napokban. Hangkép.