Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Közel száz csapat verseng az Üstökös Kupáért

Sport
kézilabda
Dunaújváros
Üstökös Kupa
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. nov. 02., 16:29

Hét korosztályban összesen kilencvenkilenc leány és fiú kézilabda együttes küzd meg egymással mától péntekig a tizenkettedik alkalommal megrendezett Üstökös Kupán.

Immáron tizenkettedik alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban az utánpótlás korú kézilabdázók egyik legnagyobb országos viadalát, az Üstökös Kupát. A szép hagyományokkal bíró megméretésen az U8-astól egészen az U14-es korosztályig igyekeznek versenyzési, felkészülési lehetőséget biztosítani a szervezők azoknak a fiataloknak, akik az őszi szünetben is szeretett sportágukkal szeretnék tölteni szabadidejüket.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, úgy idén is a lányok versengésére jelentkezett több csapat, hiszen a hét korosztályban összesen hetvenkettő együttes adott le nevezést, míg a fiúknál négy korosztályban huszonhét csapat játékosai húznak szerelést mától egészen november 4-éig. A viadalon résztvevő együttesek ezúttal is több helyszínen küzdhetnek meg egymással a minél szebb eredményekért, ugyanis a Dunaújvárosi Sportcsarnok mellett az egyetemi sportcsarnok, a Dózsa, az Arany és a Gárdonyi iskolák tornacsarnokai, illetve a baracsi Széchenyi iskola tornaterme ad otthont a találkozóknak.

A XII. Üstökös Kupa küzdelmeit az U12-es leány együttesek kezdték meg ma délelőtt az Arany iskola tornatermében, ám az igazi nagyüzemre holnaptól lehet számítani, ugyanis ekkor már kilencvennégy (!) csapat játékosai ragadnak labdát az ország egyik legnagyobb utánpótlás kézilabda versenyén.

Az Üstökös Kupa programja és helyszínei korosztályok szerint

U8 leány: november 3. 9:00-19:00 – november 4. 9:00-17:15 (Vasvári iskola)
U8 fiú: november 3. 13:25-18:35 – november 4. 9:50-15:20 (Vasvári iskola)
U9 leány: november 3. 9:00-16:05 – november 4. 9:00-14:30 (Dózsa iskola)
U9 fiú: november 3. 9:00-12:20 – november 4. 9:00-13:00 (Gárdonyi iskola)
U10 leány: november 3. 8:00-17:30 – november 4. 8:00-14:40 (Dunaújvárosi Sportcsarnok)
U10 fiú: november 3. 13:00-17:00 – november 4. 14:00-16:30 (Gárdonyi iskola)
U11 leány: november 3. 9:00-18:55 – november 4. 9:00-15:35 (Széchenyi iskola, Baracs)
U12 leány: november 2. 10:00-16:45 (Arany iskola)
U12 fiú: november 3. 8:30-19:10 – november 4. 9:50-14:30 (Arany iskola, egyetemi sportcsarnok)
U13 leány: november 3. 9:40-17:20 – november 4. 8:30-17:15 (Arany iskola, egyetemi sportcsarnok)
U14 leány: november 3. 10:00-18:40 – november 4. 9:00-16:30 (egyetemi sportcsarnok).

A rovat további hírei: Sport

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

2024. júl. 26.

Sajnos nem vehet részt a párizsi ötkarikás játékokon a csütörtöki pódiumedzésen megsérült Kovács Zsófia.

Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál

Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál

2024. júl. 25.

A magyar válogatott 31-28-ra kikapott a címvédő és világbajnok franciáktól csütörtökön a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.

DSTV: Klujber Katrin izgatottan várja a kezdést

DSTV: Klujber Katrin izgatottan várja a kezdést

2024. júl. 25.

Örömteli esemény, hogy vasárnapra is jutott egy olimpikon köszöntés – a dunaújvárosi születésű Klujber Katrin a magyar női kézilabda válogatott tagjaként utazik az olimpiára. Az egykori DKKA játékos jelenleg az FTC színeiben játszik, izgatottan várja az ötkarikás játékokat. Hangkép.

A fővárosban kezd a Kohász

A fővárosban kezd a Kohász

2024. júl. 25.

Idegenben kezdi és idegenben is fejezi be a 2024/2025-ös bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

DSTV: Párizsra figyelve

DSTV: Párizsra figyelve

2024. júl. 24.

Szombat délelőtt a csónakháznál folytatódott az olimpiai köszöntések sora – a dunaújvárosi Hajdu Jonatán párosban Adolf Balázzsal utazik majd az ötkarikás játékokra. Az esemény részeként a szakosztály és a DKSE vezetése kérdezte a sportolót és az edzőket az elvégzett munkáról, a felkészülésről, s persze az olimpiai reményeikről. Hangkép.

Fiatal center érkezik a fővárosból

Fiatal center érkezik a fővárosból

2024. júl. 24.

A 21 esztendős Cseh István az UTE mezét cseréli dunaújvárosira a 2024/2025-ös szezonban.

Öt dunaújvárosi dobogó Szolnokról

Öt dunaújvárosi dobogó Szolnokról

2024. júl. 24.

Két arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárták a Szolnokon megrendezett Masters Magyar Bajnokság küzdelmeit a DKSE örökifjú kajak-kenusai.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nehéz feladat vár az Acélbikákra

  2. DSTV: a szolidaritási adóról

  3. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  4. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  5. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő