Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Lezárult az útfelújítások idei szakasza

Közélet
útfelújítás
kormány
2016
Magyarország

facebook megosztás

doszerk - 2016. nov. 04., 07:54

Lezárult az idei komplex útfelújítási program, amelyben 69 milliárd forint értékű költségvetési forrásból 568 kilométer közúthálózat újult meg – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.

Tasó László kiemelte: a program jövőre is folytatódik, 2017-ben a kormány a tervek szerint 100 milliárd forintot ad a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek további 850 kilométernyi közút korszerűsítésére.

A 2016-ban felújított 568 kilométerből 444 kilométer főúti, 124 kilométer pedig mellékúti szakasz volt. Az idén 173 helyszínen zajlottak beruházások, ebből 165 helyszínen a munkálatok már befejeződtek, egy esetében azonban csak jövőre zárul majd le az útfelújítás – tette hozzá az államtitkár.

Tasó László a felújítási program területi eloszlásáról közölte: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében korszerűsítették a legtöbb útszakaszt. A zrt.-nél zajló bérfejlesztésről elmondta: a cégnél 2017-ben 5 százalékos differenciált béremelés lesz, amellyel a zrt. minden dolgozójának eléri a bruttó bére a 200 ezer forintot.

Tasó László hangsúlyozta: a kormány folyamatosan vizsgálja a közlekedési ágazatban dolgozók bérfelzárkóztatásának lehetőségét is.

Ismertette: a kormány jövőre 73 milliárd forintot, 2020-ban pedig a tervek szerint 98 milliárd forintot ad a zrt.-nek működtetési, üzemeltetési, illetve karbantartási feladatainak ellátására. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a zrt. jövőre már a cég kezelésében lévő 32 ezer kilométer hosszú közúti szakasz mellett a külterületi kerékpárutak karbantartásáért is felel.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Már az első héten sokan vásároltak kedvezményes buszbérletet

Már az első héten sokan vásároltak kedvezményes buszbérletet

2023. máj. 11.

Havi 100 forintért buszozni jobbára jelképes költséget jelent a kedvezményezettek körének. Olyan jelentős mértékű támogatásról van szó, hogy akár történelmi léptékűnek is nevezhetnénk a városvezetés május elsején életbe léptetett konstrukcióját.

Tudományos tanácskozásra készülnek az egészségügyi szakdolgozók

Tudományos tanácskozásra készülnek az egészségügyi szakdolgozók

2023. máj. 11.

Idén immár tizenkilencedszerre rendezik meg a tudományos értekezletet, a köszöntők és elismerések után két szekcióban tanácskoznak a Városháza dísztermében pénteken.

Virágosítás  lesz a Váci Mihály utcában

Virágosítás lesz a Váci Mihály utcában

2023. máj. 10.

A Római városrészben a tavalyi, illetve az idei lakossági egyeztetések után megkezdődtek a tavaszi munkálatok, homokozót építettek és virágosítani fognak. Komoly tervekkel, remek közösségi kezdeményezésekkel készülnek.

Ismét lehet nevezni a virágosítási versenyre

Ismét lehet nevezni a virágosítási versenyre

2023. máj. 09.

Az önkormányzat környezetvédelmi osztálya idén már 24. alkalommal hirdeti meg a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – a viadalra idén is nyolc kategóriában várják a nevezéseket! Felhívás.

Gyászol a vasmű, elhunyt dr. Horváth Ákos

Gyászol a vasmű, elhunyt dr. Horváth Ákos

2023. máj. 08.

Fájó szívvel tudatják, hogy életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Horváth Ákos, a Dunaferr nyugalmazott műszaki-technológiai főmérnöke, Borovszky-díjas kiváló mérnök, a vállalatcsoport főtanácsosa. Nekrológ.

Évi ezerkétszáz forintért buszozhatnak

Évi ezerkétszáz forintért buszozhatnak

2023. máj. 08.

Minden bizonnyal a tanuló és a nyugdíjas korosztály az, amely a legtöbbet használja a tömegközlekedést, leginkább buszra száll Dunaújvárosban. Nekik jó hír, hogy az önkormányzat jelentős támogatásával már sokkal olcsóbban közlekedhetnek. Évi ezerkétszáz forintért.

"... köszönjük, hogy vagytok nekünk!"

"... köszönjük, hogy vagytok nekünk!"

2023. máj. 07.

Anyák napi köszöntő – Pintér Tamás polgármester vendégposztja, sok szeretettel.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Amit a címkékről tudni érdemes

  2. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  3. DSTV: matchboxok a templomban

  4. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  5. Játékost cseréltek az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő