Sok kicsi sokra megy
Egy átlagos magyar háztartás a fűtési szezonban 2-4 tonna szén-dioxidot bocsát ki. Ha két fokkal lejjebb vesszük a fűtést, a kibocsátást 10 százalékkal csökkenthetjük– mondta az InfoRádiónak Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport munkatársa.
„Egy átlagos magyar épület a fűtéssel évente 2-4 tonna szén-dioxidot bocsát ki. Ha szénnel fűtünk, sokkal nagyobb a széndioxid-kibocsátás, mint ha földgázzal” – közölte Lenkei Péter. Magyarázatként hozzátette: a földgáz jelentős mennyiségű hidrogént tartalmaz, ami gyakorlatilag vízzé ég el.
A legjobb alternatívák közé tartozik a távfűtés, amelynek fajlagosan nagyon alacsony a széndioxid-kibocsátása. És vannak már olyan települések is Magyarországon, ahol a távfűtés geotermikus energiával vagy biomassza felhasználásával történik. Az utóbbival kapcsolatban Lenkei Péter elmondta: ha nem megfelelő technológiával égetjük a fát, akkor nagy mennyiségű korom jut a levegőbe, ami ugyanolyan üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid.
„Ezért nagyon fontos, hogy a fatüzelést megfelelően hajtsuk végre. Ehhez lényeges, hogy száraz legyen a tűzifa, amelyet elégetünk, és semmiképpen se égessünk más hulladékot – például ragasztott farostlemezt vagy nejlont” – figyelmeztetett a Levegő Munkacsoport munkatársa.
A legszennyezőbb, legálisan használható tüzelőanyag jelenleg a lignittüzelés. „A Magyarországon vásárolható barnaszénnek és lignitnek általában magas a nedvesség-, hamu- és kéntartalma, ezért jelentős kén-dioxid felszabadulásával jár, ami a légutakat károsító gáz, emellett pedig tönkreteszi magát a tüzelőberendezést és a kéményt is” – hívta fel a figyelmet Lenkei Péter.
„A széntüzelés füstje körülbelül ötször rákkeltőbb, mint a fatüzelés füstje. Ezért nagyon sajnálatos, hogy Magyarországon évente körülbelül 300-400 ezer tonna lignitet éget el a lakosság” – hangsúlyozta a természetvédelmi mérnök.
„Ha a távfűtésnél körülbelül egy Celsius-fokkal lejjebb vesszük a fűtést, 3-5 százaléknyi energiát takarítunk meg, és akár több kilogramm szén-dioxid kibocsátás is megspórolható ezzel. A nappaliban a 21 Celsius-fok az ideális hőmérséklet, a hálószobában pedig a 18-19 Celsius-fok” – tanácsolta Lenkei Péter.
-OPH-
A rovat további hírei: Mozaik
Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán
2025. júl. 15.
A fuvarozáshoz sokféle okmány, dokumentum kapcsolódik, mert a tevékenység szerződéses keretek között zajlik, közben árumozgatás történik, melynek során az áru átvételét, mozgatását, célba juttatását dokumentálni kell. (X)
Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)
2025. júl. 15.
Sorozatban ötödik alkalommal rendezték meg az AlfaCity programkavalkádját a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott napokban, ahol számtalan program és autócsoda várta az Alfa Romeo szerelmeseit.
Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten
2025. júl. 14.
Markáns hidegfront tompít a tikkasztó nyár erején a hét első felében, de az előrejelzések szerint a hét végére visszatér a strandidő, érdemes vízparti programokra izmozni!
Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban
2025. júl. 13.
Az utóbbi évek tudományos kutatásairól szóló hírek egyre több olyan tápanyagról számolnak be, amelyek segíthetnek a modern életmód okozta terhelések – például a stressz, a mozgáshiány, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása – ellensúlyozásában. (X)
DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja
2025. júl. 13.
A kezdeményezésről már beszámoltunk, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egy hajdani táncos kisfiának gyógyulását segítő jótékony célú akcióval körítette az immár hagyományos évadzáró családi összejövetelt a közelmúltban. Hangkép.
A márkahűség diadala (galériával)
2025. júl. 12.
Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Dunaújváros ad otthont az AlfaCity-nek, vagyis az Alfa Romeo hagyományos márkatalálkozójának. A négynapos rendezvény ezúttal is számtalan remek programmal várja az érdeklődőket, akik ma délutánra töltik meg teljesen Szalki-szigetet.
Dunaújváros Pizzája: az MMK-nak segített a nemes kezdeményezés
2025. júl. 12.
A Dunaújváros Kenyere akciósorozat mintájára nemrégiben útjára indult a Dunaújváros Pizzája program, Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Pizzéria közös kezdeményezése. Az elv változatlan: aki ezt a finomságot vásárolja, félévente támogat egy helyi szervezetet – ezúttal az MMK volt a kedvezményezett.