Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Versmondó verseny a Dunaferrben

Oktatás
versmondó verseny
Dunaferr iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. nov. 24., 07:51

Az évtizedes hagyományokkal bíró, a Dunaferr iskola által szervezett vers-és prózamondó versenyt idén is megrendezték a város középiskoláiban tanulóknak.

Szabadon választott verssel, vagy versrészlettel indulhattak azok a diákok, akik jelentkeztek a Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskola által szervezett városi vers-és prózamondó versenyére, melyet az iskola a város középiskolás korosztályának hirdetett. A szerda délután tartott versenyen végül 35 induló vett részt.

A zsűri elnöke idén is Smuk Imre, a Bartók Kamaraszínház nyugalmazott művészeti vezetője volt, mellette Katona Zsuzsanna, a városi könyvtár nyugdíjas igazgatónője, Kövesi Edit, magyar tanár, valamint Andrási Béla igazgatóhelyettes foglalt helyet a zsűriasztal mögött. A különdíjasok mellett a három legjobb versmondót díjazták.

1. Vámosi Nikolett, Rudas. Felkészítő tanára: Kurucz Gergely
2. Zakhar Vivien, Bánki. Felkészítő tanára: Gendur Rebeka
2. Gombita Klaudia, Széchenyi. Felkészítő tanára: Szücsné Dr. Harkó Enikő
3. Gellér Gréta, Lorántffy. Felkészítő tanára: Patai Mária
3. Radócz Vivien, Széchenyi. Felkészítő tanára: Hutvágnerné Róth Éva

Különdíjat kapott:
- Kanalas Tibor, Dunaferr. Felkészítő tanára: Gombos Lászlóné
- Rabi Luca, Széchenyi. Felkészítő tanára: Hutvágnerné Róth Éva
- Rostási Ádám, Széchenyi. Felkészítő tanára: Hutvágnerné Róth Éva
- Bálint Andrea, Lorántffy. Felkészítő tanára: Ábrahámné Libor Éva.

A rovat további hírei: Oktatás

Száznál is több díjazott az OTDK-n

Száznál is több díjazott az OTDK-n

2017. ápr. 08.

Véget ért a 33. Országos Tudományos Diákköri Konferencia három napos Műszaki Tudományi Szekciója a Dunaújvárosi Egyetemen, ahonnan a versenyzők harmada díjjal távozhatott szombaton. Gratulálunk!

Szív, sűrít, kattog, kipufog

Szív, sűrít, kattog, kipufog

2017. ápr. 07.

Országos Középiskolai Pneumatikai Versenyt rendez a Dunaferr iskola, a szombatig tartó megmérettetésre összesen nyolcvan vendég érkezett városunkba az ország minden pontjáról.

Örökös Ökoiskola a Gárdonyi

Örökös Ökoiskola a Gárdonyi

2017. ápr. 05.

A Gárdonyi iskola épületének kék színe alatt valójában a város legzöldebb iskolája található, 2016 végén elnyerték az Örökös Ökoiskola címet.

Védd magad - Digitális témahét a Széchenyiben

Védd magad - Digitális témahét a Széchenyiben

2017. ápr. 05.

Idén először csatlakozott a Digitális Témahét elnevezésű rendezvényhez a Széchenyi István Gimnázium, melyen tavaly országosan hetvenötezer diák vett részt.

Kaszinó és zsibvásár - Iskolahét a Dózsában

Kaszinó és zsibvásár - Iskolahét a Dózsában

2017. ápr. 04.

Egész héten izgalmas programok és kikapcsolódás várja a diákokat a Dózsa iskolában, de a szórakozás mellett a tanulmányi versenyekből sincs hiány.

A szakképzés büszkeségei

A szakképzés büszkeségei

2017. ápr. 03.

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum négy tagintézményének tizenkét végzős tanulója is döntőbe jutott a legfontosabb országos, szakmai versenyeken. Az utolsó megmérettetésük előtt Csapó Gábor főigazgató gratulált a szakképző iskolák legjobbjainak.

Iskolai kishírek

Iskolai kishírek

2017. ápr. 02.

Kiváló ácsmester, mesélő kövek, lábtoll-labda, egyenletmegoldó párbaj - iskolai kishíreink egy csokorban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő