Zámbó Jimmy dalait énekelte először

- A Petőfibe jártam általános iskolába. Hétévesen kezdtem néptáncra járni, tizenhét éven át voltam a Vasas táncegyüttes tagja. Az iskolában, illetve a berkein belül működő Mezőföld Zeneiskolában kezdtem el szintetizátorozni is. A zeneiskola megszűnt, de addigra már annyira „megfertőződtem” a zenéléssel, hogy magántanulóként és autodidakta módon szintetizátoroztam tovább. A zenélés a mai napig nagy hobbim.

A néptánc viszont olyannyira kiteljesedett, hogy a csapattal külföldre is eljutott, népszerű és híres darabokban is felléphetett.

- Óriási szerencsém volt. A Vasas Néptáncegyüttes sikereinek csúcsán szerepelhettem az együttesben. Annak idején Suplicz Misiék bejárták a fél világot. 1999-ben elindult a Rácz Attila által alapított táncszínház is, és jómagam tizenkét évesen felkerültem a nagy együttesbe. Ez egyfajta sokkot is okozott, mert a többiek jóval idősebbek és tapasztaltabbak voltak nálam. Fel kellett venni a tempót, fel kellett nőni a feladathoz. Aztán a későbbiekben állandó tag lettem. Mindig lehetett rám számítani, minden próbán ott voltam. 2000-ben egy újabb váltást követően jöttek Halmi Zoltánék és onnan ismét felfelé indult a Vasas. Egerben játszottunk az Egri csillagok musicalben, valamint 2002-ben a Szörényi trilógiában, 2003-ban pedig az István a királyban sikerült táncolnunk. 2006-ban az Egri csillagokkal kijutottunk Csíksomlyóra, ahol 350 ezer ember volt kíváncsi ránk. Ezek mind olyan sikerek, amik csak egyszer adódnak az ember életében, és természetesen jó volt ezeket átélni! De említhetem még azt is, hogy részt vettünk az országos néptánc fesztiválokon, meghívást kaptunk Linzbe és Németországba is. A táncot végül 2010-ben abbahagytam egy új generációváltást követően, hiszen addigra csupán ketten maradtunk a régiek közül és azt vettem észre, hogy a fiatalok közt már én voltam az öreg. Másrészt az ízületeim is kikészültek, a térdem, és a bokám egyre jobban fájt. A néptánc, akár a sport, rendkívüli tartást és állóképességet ad az embernek. Emlékszem, a Rostiba jártam sporttagozatra, és olykor a focista osztálytársaim ugrattak, hogy mi csak lötyögünk. Aztán amikor megnézték egy május 1-i tűző napsütéses napon előadott műsorunkat, odajöttek hozzánk, és elismerték a teljesítményünket.

A tánc mellett az ének is szerepet kapott Tamás életében.

- Az általános iskolában utáltam énekelni, remegett a hangom, nagyon izgultam, igen kellemetlennek éreztem. Szerencsére volt a tanteremben egy zongora és odaülhettem, így meglettek az elfogadható érdemjegyeim. Aztán 2001 környékén megtaláltam a zenei világomat. Azzal tisztában voltam, hogy a lírai dalok érdekelnek. De Zámbó Jimmy halála után folyton az ő zenéjét játszották a médiában, és végül megfogott. Szép lassan elkezdtem énekelni ezeket a számokat, persze autodidakta módon. Közben a néptáncos fellépések alatt, amikor híres előadókkal léptünk fel, akkor igyekeztem ellesni az éneklési technikákat. Idővel háttérbe szorult a szintetizátor és előtérbe került az éneklés. Szabadidőm továbbra sem volt arra, hogy énektanárhoz járjak, ezért ez hobbiszinten maradt. Azt mondtam magamnak, hogy addig csinálom, amíg örömet ad.

A középiskolás évei alatt rögzítette is az énekeket, a felvételeket Tamás, mint mondta, igazi kábelerdő kígyózott a szobájában.  Ez a fajta érdeklődése intézményi kommunikátor szakra terelte a helyi főiskolára. Tanárának, a helyi tévé akkori főszerkesztőjének, Fodor Endrének köszönhetően a televíziózásba is belekóstolhatott. Sőt, dolgozott is a tévének, idővel a napi híradóanyagokat vágta és operatőr is volt. A tévézés után a nagyvenyimi művelődési ház vezetője lett. A programszervezői munkája során egyre több fellépésre is járt. Tamás jelenleg a Jószolgálati Otthonban dolgozik.

- Ide eredetileg sofőrnek jelentkeztem, mert imádok vezetni. Azonban Kecskés Rózsa, az intézmény igazgatója megnézte az önéletrajzomat és mire hazaértem, már csörgött is a telefon, hogy más állást ajánl. Így lettem végül szabadidő-szervező. Szerencsére ebbe a munkakörbe beépítették a zenét is, így nagy örömmel szervezek zenés délutánokat óaz ellátottaknak. Ráadásul gyorsan átkerültem a Liget közi intézménybe, ahol a Jószoli Zenekar működik, amelyet immáron Szabó Péter kollégámmal vezetünk. Nagy örömmel tanítgatjuk az ellátottakat zenélni, és azt tapasztalom, hogy nagyon nagy dolgokra képesek. Gyakran mondom is nekik, ha félrecsúszik egy-egy hang, hogy érzésből zenéljenek, érezzék a ritmust, a lüktetést, és akkor jó lesz az irány.

A szabadidejében az AdDig zenekarban (az Admotio Digitorum rövidítése – a szerk.) is énekel. Mint mondta, a banda jó zenészekből áll, a közelmúltban Pécsett volt koncertjük. Már új és saját dalokkal is büszkélkedhetnek, Tamás már három dalt írt.

Mindezekhez az erőt Tamás is a családjából, a biztos háttérországból meríti.

- A feleségem Zsuzsi, védőnőként dolgozik Nagyvenyimen. Gergő fiúnk elmúlt egy éves, és ugyancsak nagyon muzikális. Édesapám hobbija a természetfotózás, édesanyám óvónő volt, jelenleg tortacsodákat alkot.  Az öcsém a mai napig táncol, és az MMK-ban programszervező. Mondhatni körülvesz bennünket a kultúra. A másik nagy hobbim, amely az elmúlt években egyre erősödött, a veterán autók szeretete. Kisgyermek korom óta vonzottak a régi autók és járgányok. Ezekkel is szívesen foglalkoznék. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy nekem is van egy negyvennégy éves bogaram, amelynek már tizenegy éve a tulajdonosa vagyok. Számomra örömteli megmenteni egy ilyen járművet, a múlt egyik darabját visszahozni. S az sem utolsó szempont, hogy egy veterán autóval közlekedve jó előcsalni az emberekből a nosztalgikus élményeket.