Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Brassó ellen javítanának az Acélbikák

Sport
jégkorong
DAB
Acélbikák
MOL Liga
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2016. dec. 30., 08:02

A remek játékosokból álló Brassó elleni hazai mérkőzésen feledtetné szerdai botlását a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a MOL Ligában.

Finoman szólva sem úgy alakult a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak szerdai, Galac elleni összecsapása, ahogy azt a gárda vezetői, játékosai és drukkerei remélték, hiszen hiába lőtt hat gólt, mégsem tudott nyerni a román bajnok elleni MOL Liga találkozón Lee Gilbert együttese. A hosszabbításban elszenvedett 7-6-os vereség egyben azt is jelentette, hogy a mieink hátránya hét pontra nőtt a negyedik helyezett Brassó mögött, ami akkor is tetemes, ha Azariék négy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint egyik legnagyobb vetélytársuk.

Ezen a hátrányon azonban már ma csökkenthetnek az Acélbikák, ugyanis este hat órától éppen a brassói gárda elleni hazai összecsapással zárja az évet együttesünk. A remélt sikerhez muszáj lesz jobban, fegyelmezettebben játszania a mieinknek, mint tették azt szerdán, mert mai ellenfelük egy kiváló játékosokból álló csapatot alkot, mely tegnap este a Titánok elleni székesfehérvári találkozón nyert simán, 5-1-re, s Dunaújvárosba is egyértelmű szándékkal, a győzelem megszerzésének reményével érkezik.

Ez lesz a célja azonban a mieinknek is, akik az idei szezonban két alkalommal találkoztak mai vetélytársukkal, s egyszer 4-1-re, míg egyszer – hosszabbítás után – 3-2-re nyertek, igaz utóbbi mérkőzés három pontját végül 5-0-val a mieink kapták, mert a házigazdák egyik játékosa jogosulatlanul lépett pályára. A siker megszerzése azonban nem lesz egyszerű, s ezzel tisztában van a DAB szakvezetése is, mely kimondottan nehéz meccsre számít, s mint azt Strenk Hunor másodedző elárulta, csak fegyelmezett játékkal lehet esélyük itthon tartani a pontokat.

Képek: DO-archív

"Nem azt játszottuk szerdán, amit megbeszéltünk, sok volt az egyéni játék, nem tartottuk be a megbeszélteket, fegyelmezetlenek voltunk, s végül nagyon fájó vereséget szenvedtünk. Csalódottak voltunk a mérkőzés után, nem csak mi, a játékosok is, fontos két pontot veszítettünk, de nem búsulhattunk sokáig, mert ma már újabb nehéz meccs vár ránk. A Brassó nagyon erős csapatot alkot, nem véletlenül áll a negyedik helyen, ugyanakkor idén már kétszer is legyőztük őket, vagyis tudjuk, hogy mit kell tennünk a sikerért. Az biztos, hogy csak fegyelmezett játékkal lesz esélyünk, támadásban és védekezésben is nagyon pontosan kell játszanunk, szeretnénk győzelemmel kiengesztelni drukkereinket a szerdai vereségért" – fogalmazott Acélbikáink másodedzője.

A rovat további hírei: Sport

Tovább robog a DFC

Tovább robog a DFC

2025. ápr. 28.

Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.

Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet

Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet

2025. ápr. 27.

A DKSE "B" csapata vezet a tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulója után, míg az egyéni összetett bajnokságon a DKSE kiválósága, Mayer Gréta diadalmaskodott.

Bravúros Kohász-siker

Bravúros Kohász-siker

2025. ápr. 27.

Remek második félidei játékának is köszönhetően aratott kétgólos győzelmet a tabellán ötödik Vác ellen a DKKA női kézilabda csapata a bajnokság szombat esti fordulójában.

DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak

DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak

2025. ápr. 26.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoportja szép hagyományt folytatott. A közösség húsvét alkalmából a hajléktalanszálló lakóit támogatta, kicsit szebbé tették a nehézsorsú embereknek az ünnepet. Hangkép.

Pontszerzéssel zárta a szezont a DKSE

Pontszerzéssel zárta a szezont a DKSE

2025. ápr. 26.

Maratoni, ötszettes csatában szenvedett vereséget Szegeden a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának utolsó fordulójában.

Májusban kezdődik a bronzcsata

Májusban kezdődik a bronzcsata

2025. ápr. 25.

Hazai környezetben kezdi, s itthon is fejezheti be a bajnoki bronzpárharcot a DFVE női vízilabda csapata az Eger gárdája ellen.

Szegeden zárja a bajnokságot a DKSE

Szegeden zárja a bajnokságot a DKSE

2025. ápr. 25.

A Vidux-Szeged otthonában fejezi be az Extraliga 2024/2025-ös szezonjának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este fél nyolctól.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  2. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  3. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő