Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Adventi családi nap a múzeumban

Vass Ádám - 2016. december 17. 15:14

Az Intercisa Múzeumban szombaton családi nap várta az érdeklődőket, ahol az adventi készülődést varázsolták játékossá, rengeteg érdekességgel fűszerezve.

A múzeum mindhárom emeletén érdekes programok várták a családokat szombaton. Az adventi családi napon a földszinten a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a gyertyamártást és különböző dekorációkat készíthettek karácsonyra. Az első emeleti állandó kiállítás folyosóin is a kézműves készülődés állt középpontban, a gyerekek kis befőttesüvegeget festettek mécsestartónak, mellette képeslapot, szalmadíszt, karácsonyfadíszt és illatpárnát is készíthettek szüleik segítségével.

Ha valaki inkább érdekes előadásokat szeretett volna hallani, az is megtalálta a neki való programot. Keszi Tamás régész és Balogh Pál Géza néprajzos-muzeológus várta a tudásra szomjazókat előadásokkal és tárlatvezetésekkel, melyek után az elhangzottakból összeállított kvízlapot is lehetőség volt kitölteni mindenkinek. Az adventi családi napon mindezek mellett díjmentesen látogathatóvá vált az első emeleti állandó, és a második emeleti Virtuális vártúrák kiállítás is.

A rovat további hírei: Kultúra

Február első hétvégéjén kezdődik a Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban

Február első hétvégéjén kezdődik a Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban

2025. jan. 27.

Február első hétvégéjén kezdődik az idei Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban.

DSTV: kiállítás a könyvtárban

DSTV: kiállítás a könyvtárban

2025. jan. 26.

Műhelyfoglalkozással egybekötött megnyitóra várták a vendégeket a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. A materiális határ átlépése címmel Kiss Viktor műveiből láthattak válogatást az érdeklődők. Hangkép.

ICA-D: képregényben a Pink Floyd története

ICA-D: képregényben a Pink Floyd története

2025. jan. 25.

Keletkezéstörténet és műhelytitkok, izgalmas összefüggések és egy kolosszális banda fantasztikus története: érdekes társművészeti program helyszíne volt a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), ahol a Comicsmania kiadó új képregénye, A Pink Floyd élmény című kötet bemutatójára várták a vendégeket.

Oscar-díj - Az Emilia Pérez kapta a legtöbb, 13 jelölést, idén megint van magyar jelölt

Oscar-díj - Az Emilia Pérez kapta a legtöbb, 13 jelölést, idén megint van magyar jelölt

2025. jan. 24.

Jacques Audiard Emilia Pérez című, spanyol nyelvű musicalje kapta a legtöbb, 13 jelölést csütörtökön Los Angelesben az amerikai filmakadémia díjaira. Idén ismét van magyar jelölt: A brutalista című film vágója, Jancsó Dávid is esélyes az Oscarra.

Hadd szóljon a jazz a Zenélő Cukrászdában

Hadd szóljon a jazz a Zenélő Cukrászdában

2025. jan. 23.

Izgalmas minikoncertre várják a vendégeket a Vasmű úti egységben pénteken délután: az estébe nyúló bemutatón a jazz nagy klasszikusaiból kapnak válogatást a vendégek. Édes az élet íze.

Ma van a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja

2025. jan. 22.

Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.

DSTV: komoly merítés a papírmúzeumban

DSTV: komoly merítés a papírmúzeumban

2025. jan. 22.

Eseménydús volt a tavalyi év a Magyar Papírmúzeum munkatársai számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Izgalmasnak ígérkezik az idei is – nagyon sok kiállítással, programmal és egy nemzetközi kirándulással készülnek. Hangkép.