Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Az öröm vasárnapja a Rómain

Közélet
Római advent
advent
karácsony
Római körút
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. dec. 11., 16:04

Advent harmadik vasárnapján is közös ünneplésre várt mindenkit Törő Anikó és az Adománykuckó önkéntes csapata a Római körúti posta előtt, ahol közös karácsonyfa díszítésre is sor került.

Ezzel a vasárnappal túlléptünk a várakozás időszakának felén, ilyenkor az adventi koszorú rózsaszín gyertyáját gyújtjuk meg, ami az örömöt jelképezi. Örömvasárnap is közös ünneplésre várták a környéken élőket a Római városrészben, ahol a szokásos ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a harmadik adventi vasárnap.

Stermeczki András evangélikus lelkész mellett Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Mint azt Braun Ervin elmondta, a várakozás és a készülődés időszakában nemcsak Jézus születésének napját várjuk, hanem második eljövetelét is, ami a számonkérést jelenti. Örömvasárnap arra szólít minket, hogy teljes legyen az örömünk, a béke, a szeretet legyen a központban és az, mivel is lehetne boldoggá tenni a másikat.

Az istentiszteletet követően a szervezők finom teával, zsíroskenyérrel vendégelték meg a jelenlévőket, majd közösen feldíszítették a Római városrész karácsonyfáját. Jövőhéten, advent utolsó vasárnapján pedig finom sütemények mellett egy nagy adag birkapörkölt is készül a látogatóknak.

2. Galéria
advent
Dunaújváros
ünnep

facebook megosztás

Advent harmadik vasárnapján is közös ünneplésre várt mindenkit Törő Anikó és az Adománykuckó önkéntes csapata a Római körúti posta előtt, ahol közös karácsonyfa díszítésre is sor került, s emellett Stermeczki András evangélikus lelkész és Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Ónodi Zoltán
Advent harmadik vasárnapja a Rómain - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2016. dec. 11.

A rovat további hírei: Közélet

Két alkalommal szállítják a fenyőket

Két alkalommal szállítják a fenyőket

2023. jan. 13.

Az első lehetőség január 14-én, szombaton lesz a kidobott fenyők elszállítására. A Dunanett kéréssel is fordult a lakossághoz, mindenképpen érdemes megfogadni!

DSTV: vért adni sportosan is menő!

DSTV: vért adni sportosan is menő!

2023. jan. 13.

Másodszor szerveztek véradást a Decahtlon dunaújvárosi sportbázisára a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A naptári év első kihelyezett alkalma nagy sikert aratott az önkéntesek körében, sokan vállalták az életmentő "csapolást".
 
Stabil a város költségvetése

Stabil a város költségvetése

2023. jan. 12.

Rengeteg a hátráltató tényező, feszes és átgondolt gazdálkodásra van és lesz szükség, hangsúlyozta a büdzséről szóló tájékoztatóján a város gazdasági alpolgármestere.

DSTV: "És, hogy teltek az ünnepek?"

DSTV: "És, hogy teltek az ünnepek?"

2023. jan. 12.

A városlakóknak tette fel a címben megfogalmazott kérdést a DSTV összeállítása. A válaszokból az derül ki, hogy a többség ugyan a szokottnál visszafogottabban, de szépen ünnepelt – megadta a módját a mögöttünk hagyott sűrű időszaknak. Hangkép.

Itt adhat még vért önkéntesként januárban!

2023. jan. 11.

Az ünnepi időszak és a szokásosnál hosszabbra nyúlt iskolai szünet miatt némi késéssel ugyan, de elkészült a teljes januári menetrend! Vért adni januárban is: menő!

Gyászol a színház, elhunyt Dobák Lívia dramaturg

Gyászol a színház, elhunyt Dobák Lívia dramaturg

2023. jan. 11.

Megrendülten fogadták a szomorú hírt: elhunyt Dobák Lívia Jászai Mari-díjas, Bálint Lajos-vándorgyűrűvel kitüntetett dramaturg – 2011 és 2016 között dolgozott a Bartók Kamaraszínház művészeti vezetőjeként, emlékét tisztelettel és szeretettel őrzik.

DSTV: üzemel a DunaKosár közössége

DSTV: üzemel a DunaKosár közössége

2023. jan. 11.

Egészséges, termelő- és fogyasztóbarát alternatív értékesítési modellként bontott zászlót a DunaKosár kezdeményezése városunkban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az évértékelő sorozat újabb darabja a kezdetekre is visszapillant, de a lehetséges jövőről is szót ejt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő