Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Húszezren már előre megvették

Mozaik
autópálya
matrica
statisztika

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. dec. 23., 12:01

Mostanáig 19 881 autós vette meg a jövő évre szóló sztrádamatricát, a vevők a szokottnál nagyobb arányban választották az online vagy mobilos vásárlást.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatója alapján, kényelmi szolgáltatásként két hete, december 8-a óta válthatóak meg az érvényességi idő kezdete előtt a 2017-es országos és megyei éves e-matricák. A legkelendőbb termékek előértékesítésben is a D1 díjkategória megyei matricái, az állandó élmezőny Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron mellett jól fogytak a Szombathely gyorsforgalmi bekötésével most először kapható Vas megyei jogosultságok is. Az elektronikus értékesítés aránya lényegesen nagyobb a szokásosnál, tízből három elővételes matricát mobilos alkalmazásban vagy online felületen vásároltak meg. A 2017-es éves jogosultságok 13 hónapon át, 2017. január 1-jétől 2018. január 31-én éjfélig érvényesek.

Forrás és fotó: Kovács Tamás/MTI

A rovat további hírei: Mozaik

Te tudod, mire jó egy Junior Fullstack API fejlesztő tanfolyam?

Te tudod, mire jó egy Junior Fullstack API fejlesztő tanfolyam?

2023. okt. 24.

A mai fiatalok többsége tudja, mit jelentenek az idegen nyelvű informatikai kifejezések, az idősebb korosztálynak azonban még sokszor el kell magyarázni azt is, mi az a fájl vagy a pendrive. De tanulni sosem késő, így valójában bárkiből lehet akár Junior Fullstack API fejlesztő is, ha elvégez egy ilyen képzést. (X)

Nyugodt nyitány, mozgalmasabb folytatás

Nyugodt nyitány, mozgalmasabb folytatás

2023. okt. 23.

Kellemes napsütés ma, holnaptól már csapadékosra fordul térségünk időjárása a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. De még mindig melegebb lesz a szokásosnál.

"Sanyarú" gyermekkor, sok-sok játékkal

"Sanyarú" gyermekkor, sok-sok játékkal

2023. okt. 22.

"Manapság, amikor, már nem csupán a gyermekek, hanem még a felnőttek is mindenfajta flancos játszótérhez jutnak, sanyarú gyermekkorom jut eszembe." Személyes várostörténet – dr. Tóth István vendégposztja.

Mit tehetsz egy webáruház tulajdonosaként, ha kevés pénzed van hirdetni?

Mit tehetsz egy webáruház tulajdonosaként, ha kevés pénzed van hirdetni?

2023. okt. 22.

Minél kisebb a hirdetésre fordítható költségkeret, annál magasabb konverziós arányt kell elérni a hatékonyságért és magasabb profitért, ehhez pedig a legfontosabb, hogy az eredmények mérhetők legyenek. (X)

Így előzd meg a konkurenciádat a weboldaladdal!

Így előzd meg a konkurenciádat a weboldaladdal!

2023. okt. 21.

Ma már szinte minden vállalkozás jelen van a világhálón. Ráadásul a többség nemcsak a közösségi média számos platformján mutatja meg magát, de saját weboldallal is rendelkezik. (X)

Terápiás eszközök a légúti megbetegedések mérséklésére

Terápiás eszközök a légúti megbetegedések mérséklésére

2023. okt. 21.

Az inhalátorok a segítségünkre lehetnek a különféle légzőszervi panaszoknál, például hörghurut, asztma, nátha kiegészítő kezeléseként. Ugyanakkor az arcüreggyulladás és az asztma tüneteinek enyhítésére is ajánlott az alkalmazásuk. (X)

DSTV: népszerű a Csomagtartóvásár

DSTV: népszerű a Csomagtartóvásár

2023. okt. 21.

Szép számokat produkált a Csomagtartóvásár és Bolhapiac néven futó kezdeményezés, derül ki a DSTV összegzéséből. Legutóbb már 70 árus portékái közül válogathattak a kincskeresők – újra a Béke városrészi "nagy parkolóban". Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő