Ismét a csehek örülhettek
Ahogy az U10-esek versengését, úgy az U9-es korosztály küzdelmeit is a cseh Pirati Chomutov jégkorongozói nyerték meg a Santa Claus Kupán.
Azok után, hogy az elmúlt héten az U10-esek éves találkozóján adtak egymásnak randevút a csapatok, a szombaton és vasárnap az U9-es korosztály számára rendezték meg a X. Santa Claus Kupa elnevezésű jégkorong utánpótlás torna küzdelmeit a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Az erős nemzetközi mezőnyben négy ország összesen tizenöt együttese mérette meg magát, s köztük természetesen ott voltak a rendező Dunaújvárosi Acélbikák fiataljai is, akik két együttessel vágtak neki az évről évre egyre népszerűbb megméretésnek.
A résztvevő együtteseket három darab ötös csoportba osztották el a szervezők, így az A-jelű csoportban az Uniczov (cseh), a Ruzinov Bratislava (szlovák), a Vasas "A", a DAB "B", a Pirati Chomutov "B" (cseh), a B-csoportban a DAB "A", a Ruzinov Bratislava "B", a Szombathelyi Pingvinek, a Brassó, a Hoba Bratislava, míg a C-csoportban az UTE, a Vasas "B", a Trnava (szlovák), a KMH Budapest, illetve a Pirati Chomutov "A" csapata vágott neki a küzdelmeknek szombaton délelőtt, hogy eldöntsék, melyik lesz az a hat együttes, mely továbbjut a legjobbak közé.
Ez végül az Unicov, a Vasas "A", a Hoba Bratislava, a DAB "A", a Pirati Chomutov és az UTE gárdáinak sikerült, így a második játéknapon ők küzdhettek meg az érmekért. A nagy csatában végül, az U10-esekhez hasonlóan, ezúttal is a Pirati Chomutov gárdája végzett az élen, megelőzve az Unicov és a Vasas "A" csapatát, míg a DAB ifjú tehetségei végül a hatodik helyen fejezték be a viadalt.
Ezzel együtt is nagyon elégedett volt a tornával Vladimir Babic főszervező, aki fáradtan, de nagy örömmel értékelte honlapunknak a végig kiváló hangulatú viadalt.
"Úgy érzem, hogy ezúttal is egy nagyon jól szervezett tornát tudtunk zárni, melyen színvonalas, jó meccseket játszhattak a legfiatalabb korosztály képviselői. Csapatonként kilenc mérkőzést játszhattak a gyerekek, ami nagyon szép szám, jók voltak a visszajelzések, ezért őszintén jár a gratuláció a szervezői csapatnak, a szülőknek, mindenkinek, aki bármit is hozzátett ahhoz, hogy újra sikerrel rendezhessük meg a kupát. Nagy öröm volt számunkra, hogy az "A" csapat bejutott a legjobb hat közé, s bár itt már nem sikerült meccset nyernie, ez a hatodik hely számunkra olyan, mintha megnyertük volna a tornát, szóval nagyon büszke vagyok a gyerekekre is" – árulta el a Santa Claus kupa főszervezője.
A X. Santa Claus Kupa (U9) végeredménye: 1. PIRÁTI CHOMUTOV „A” (CZE), 2. HC ORLICI UNICOV (CZE), 3. VASAS SC BUDAPEST „A” (HUN), 4. UTE BUDAPEST (HUN), 5. HOBA BRATISLAVA (SVK), 6. DAB „A” (HUN), 7. HK RUZINOV 99 BRATISLAVA RED „A” (SVK), 8. HK TRANAVA (SVK), 9. ASC CORONA 2010 BRASOV (ROU), 10. PIRÁTI CHOMUTOV „B” (CZE), 11. VASAS SC BUDAPEST „B” (HUN), 12. HK RUZINOV 99 BRATISLAVA WHITE „B” (SVK), 13. KMH BUDAPEST (HUN), 14. SZOMBATHELYI PINGVINEK (HUN), 15. DAB „B” (HUN).
Különdíjak:
GÓLKIRÁLY: ANDRLE OLIVER (HC ORLICI UNICOV)
LEGJOBB CSATÁR: ÁGOSTON OLIVÉR (UTE BUDAPEST)
MVP: NOVÁK FILIP (PIRÁTI CHOMUTOV „A”)
LEGJOBB HÁTVÉD: MAGYAR ÁDÁM (VASAS)
LEGJOBB KAPUS: HALÁSZ MÁRK (DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK)
A rovat további hírei: Sport
Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton
2025. dec. 05.
Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.
Ismét remekeltek az ifjú birkózók
2025. dec. 05.
Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.
Három szettben nyert a Dág
2025. dec. 05.
Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.
Sportban és tanulásban is remekeltek
2025. dec. 04.
A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.
Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága
2025. dec. 04.
Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. dec. 04.
Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Nincs megállás a röpiseknél
2025. dec. 03.
A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.









