Dunaújváros Hetilap

Jövőre folytatódnak a béremelések

doszerk - 2016. december 12. 7:57

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár. Rétvári Bence közölte, jelentős béremelés indult az egészségügyben, amely mind az orvosoknál, mind a szakdolgozóknál folytatódni fog a következő években is.

Rétvári Bence közölte, jelentős béremelés indult az egészségügyben, amely mind az orvosoknál, mind a szakdolgozóknál folytatódni fog a következő években is. Emlékeztetett arra, a 2016-ban indult béremelés az orvosoknál idén és jövőre is 107 ezer forintos. A szakdolgozóknál az idei emelkedés átlagosan 26,5 százalék, jövő novembertől 12 százalék, az utána következő két évben pedig 8-8 százalék lesz - részletezte.

A többéves bérfejlesztési program azért indult, mert a kormány szeretné megbecsülni az egészségügyben dolgozók munkáját - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy ez olyan mértékű emelés, amely a mindennapokban is érezhető. Rétvári Bence kiemelte, hogy az alapbérek emelkedésével szintén nőnek az úgynevezett mozgóbérelemek (ügyeleti és készenléti díj, műszakpótlék) is. A jövő évi béremelésre 82,5 milliárd forint a költségvetési forrás - mondta. Közölte, a 2012-2013-as béremeléssel együtt a szakdolgozók fizetése öt év alatt megduplázódik.

A kórházkonszolidációra térve az Emmi parlamenti államtitkára elmondta, idén 70 milliárd forint jut az intézmények zavartalan működésének biztosítására. Ebből 45 milliárd forintot a lejárt szállítói tartozások kiegyenlítésére fordíthatnak a kórházak, 15 milliárdot pedig különböző hatékonyságnövelő intézkedések végrehajtására költhetnek pályázat útján. Ezeken felül további 10 milliárd forint az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző kasszájába kerül, amelyből például a járóbeteg-ellátás, az onkológiai ellátás fejleszthető, vagy nagyobb értékű gyógyszereket lehet beszerezni. Rétvári Bence kiemelte, hogy az előző években 225 milliárd forintot fordítottak kórházkonszolidációra.

 

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Jövőre biztosan folytatódik az autóvásár

Jövőre biztosan folytatódik az autóvásár

2024. dec. 05.

Októberben indult útjára az újkori dunaújvárosi autóvásár, hogy egyrészt felidézze az egykori, sokak által kedvelt autóvásárok hangulatát, másrészt havonta egyszer, a vásártér helyszínén lehetőséget kínáljon autó-adásvételre.

"A szövetségünk azt kéri a kormánytól, hogy ne sarcolják tovább az önkormányzatokat"

"A szövetségünk azt kéri a kormánytól, hogy ne sarcolják tovább az önkormányzatokat"

2024. dec. 05.

November 29-én tartotta tisztújító közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ahol Dunaújvárost Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester képviselte. A szervezet első javaslata az volt a kormány felé, hogy a Versenyképes Járások Program forrása ne a városaink iparűzési adóbevételét terhelje a jövőben.

Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk

Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk

2024. dec. 05.

December 8-án, advent második vasárnapján sok-sok programmal és fellépővel várja az érdeklődő dunaújvárosiakat az Adventi Forgatag. A programok délután öt órakor kezdődnek, az ünnepi köszöntő után Szabó Zsolt alpolgármester és Kovács István görögkatolikus parókus gyújtja meg a város második adventi gyertyáját.

Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)

Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)

2024. dec. 03.

A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást.

DSTV: együtt segítenek a rászorulókon

DSTV: együtt segítenek a rászorulókon

2024. dec. 03.

A beszámolót már olvashatták, most jöjjön a DSTV összegzése: baráti társaság kezdte, komoly közösséggé duzzadt csapat folytatja azt a karitatív kezdeményezést, amelynek célja a nélkülözők segítése a közelgő ünnep időszakában. Hangkép.
 

Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)

Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)

2024. dec. 02.

A nagy hagyománynak örvendő adventi vásáron remek programokkal és finom ízekkel várják a látogatókat vasárnaptól, a karácsonyi kivilágítás pedig igazán meghitté teszi a közösségi teret és környékét. Az első adventi gyertyát is meggyújtották, ezzel ünnepélyesen is elkezdődött a várakozás időszaka.

Fekete lap a település történelemkönyvében

Fekete lap a település történelemkönyvében

2024. dec. 02.

Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.