Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Karácsonyfa ajándékba

Oktatás
Dózsa
iskola
karácsonyfa
díszítés
verseny

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. dec. 20., 17:14

Huszonegy fenyőfát díszítettek fel a diákok kedden délután a Dózsa iskolában, amelyeket a verseny után városi intézményeknek ajándékoznak karácsonyra.

Több, mint húsz éves hagyomány a Dózsa György Általános Iskolában a karácsonyfa díszítő verseny, melyre idén huszonegy csapat érkezett, hogy minél szebbé varázsoljanak egy-egy fenyőfát. A verseny előtt azonban még az idei rajpályázat díjait is átadták az iskolában. A pályázatra százával érkeztek a rajzok, a téma pedig a Mikulás vakációja volt. A "Hol nyaral a Télapó?" című felhívás megmozgatta a gyerekek fantáziáját, rengeteg ötletes és kreatív rajz érkezett, ezeket szerte a Dózsa iskola folyosóin lehet megtekinteni. A rövid díjátadó után a 2.a osztály tánca, valamint az iskola kórusának előadása következett, majd kisorsolták a huszonegy fenyőfát a négyfős csapatok között és el is indult a verseny. A házigazda Dózsa iskola mellett érkeztek csapatok a Petőfiből, a Gárdonyiból, a Mórából, a Széchenyiből és az előszállási Árpád Fejedelem Általános Iskolából is. A verseny egyetlen feltétele az volt, hogy kizárólag otthon, saját kezűleg készített díszekkel lehetett dolgozni. Amíg a zsűri értékelt, a versenyzők az ebédlőben egy játékos vetélkedőn vehettek részt, majd következett a győztesek kihirdetése. Mint minden évben, úgy most sem maradnak az iskolában a karácsonyfák, idén nagy részük a Szent Pantaleon Kórházba kerülnek, de visznek a Jószolgálati Otthonba, a Családok Átmeneti Otthonába és az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonaiba is.

2. Galéria
Dózsa
iskola
karácsonyfa
verseny
díszítés

facebook megosztás

Huszonegy fenyőfát díszítettek fel a diákok december 20-án délután a Dózsa iskolában, amelyeket a verseny után városi intézményeknek ajándékoznak karácsonyra.

Ónodi Zoltán
Karácsonyfa díszítők versenye - fotó: Ónodi Zoltán

Molnár Emese - 2016. dec. 20.

A rovat további hírei: Oktatás

Szavalóverseny a Vasváriban

Szavalóverseny a Vasváriban

2015. ápr. 16.

Ebben az évben is bizonyíthattak a verskedvelő tanulók a városi szavalóversenyen. A rendezvénynek a Vasvári Pál Általános Iskola adott otthont. A megmérettetésen a helyi általános iskolák első, második és harmadik osztályos diákjai vettek részt.

Nemes céllal -  20. Jótékonysági pedagóguskoncert

Nemes céllal - 20. Jótékonysági pedagóguskoncert

2015. ápr. 16.

Idén 20. alkalommal rendezik meg a jótékonysági pedagóguskoncertet április 17-én 18 órától az Evangélikus Templomban.

Belehúzós - Kolinapok a Dunaújvárosi Főiskolán

Belehúzós - Kolinapok a Dunaújvárosi Főiskolán

2015. ápr. 16.

A 2 napos rendezvényen számos programmal várták az érdeklődőket. Volt röplabda, pingpong, csocsó, főzőverseny, valamint kollégiumok közötti vetélkedő is.

Gyászol a főiskola tanári kara és diáksága

Gyászol a főiskola tanári kara és diáksága

2015. ápr. 15.

Pálfi György, a Dunaújvárosi Főiskola 1952. november 26-án született oktatója tragikus hirtelenséggel 2015. április 12-én hunyt el.

Nagy reményekkel - Tehetséggondozás a főiskolán

Nagy reményekkel - Tehetséggondozás a főiskolán

2015. ápr. 15.

Újabb pályázatot nyújtott be a Dunaújvárosi Főiskola, amely a tehetségprogramban részt vevő hallgatókat célozná meg. Az előkészítés szakaszában lévő pályázatról, és a lehetőségekről értekezleten számoltak be.

 Elfogadás és együttélés, ezek a kulcsszavak

Elfogadás és együttélés, ezek a kulcsszavak

2015. ápr. 13.

A Mozgáskorlátozottak és a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület idén is megtartja nem mindennapi osztályfőnöki óráit. Most a Petőfi iskolába látogattak.

Különbözünk - az életben és a vásznon is

Különbözünk - az életben és a vásznon is

2015. ápr. 11.

Különbözünk – ez az üzenete a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában megnyílt tárlatnak, melyre a művek a korábban e témában meghirdetett rajzversenyről érkeztek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő