Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mé-Szi Frucht: négyből négy

Sport
városi futsal bajnokság
Dunaújváros
DLSZ
Mé-Szi Frucht

facebook megosztás

spigott - 2016. dec. 13., 16:30

Negyedik mérkőzését is magabiztosan nyerte meg a városi futsal bajnokság "A" csoportjában a Mé-Szi Frucht együttese, mely egyre közelebb áll a döntő eléréséhez.

Az Arany iskola tornatermében kezdődött meg hétfőn este a városi futsal bajnokság alapszakaszának negyedik fordulója, ahol ezúttal három összecsapáson léptek pályára a sorozatban résztvevő csapatok. A nap első mérkőzését harmadik helyezett Echtefrontin húzott szerelést az ötödik Siker ablak ellen, s bár a félidőben még úgy tűnt, hogy előbbi örülhet majd a győzelemnek, a fordulás után fordított a Siker Ablak, mely 4-3-as győzelmével csatlakozott a hatpontosok táborához, míg a vesztes minden bizonnyal búcsút mondhat attól, hogy az alapszakasz végén megszerezze az első helyet.

Képek: DO-archív

Már csak azért is, mert a listavezető, s eddigi három meccsét megnyerő Mé-Szi Frucht ezúttal sem hibázott. Fehér Krisztiánék ugyan a Széchenyi Pékség elleni összecsapás első félidejében alaposan megszenvedtek a sereghajtó ellen, ám a második huszonöt percben már esélyt sem adtak vetélytársuknak, s végül sima, 13-5-ös sikerrel erősítették meg első helyüket az A-csoport tabelláján. A B-jelű nyolcasban ezúttal csak egy mérkőzést játszottak, ám a Zéró Tolerancia és az Asztalos Gumiszervíz alsóházi rangadója is izgalmas csatát hozott, hiszen az első játékrész végén még 3-3-ra álltak egymással a felek, ám a második felvonásban pontosabb és eredményesebb játékot nyújtottak a "gumisok", akik 7-4-es győzelmet aratva léptek el tegnapi vetélytársuktól.

Eredmények

A-csoport
Siker Ablak – Echtefrontin 4-3 (2-3)
Mé-Szi Frucht – Széchenyi Pékség 13-5 (4-3)

B-csoport
Zéró Tolerancia – Asztalos Gumiszervíz 4-7 (3-3)

A bajnokság állása

A-csoport: 1. Mé-Szi Frucht 12 pont, 2. Kemi-Ker Mirage 6 pont, 3. Echtefrontin 6 pont, 4. Black and White 6 pont, 5. Siker Ablak GSV 6 pont, 6. Papa SE 3 pont, 7. Kan-Ászok 1 pont, 8. Széchenyi Pékség 1 pont.

B-csoport: 1. Kulcsi SE 9 pont, 2. Steelworkers 6 pont, 3. DFDSE 6 pont, 4. Dunabiztos Micro 6 pont, 5. Rutin Mix 4 pont, 6. Asztalos Gumiszervíz 1 pont, 7. Zéró Tolerancia 1 pont, 8. River Plate 1 pont.

A rovat további hírei: Sport

Szentesen kezdik a bajnokságot

Szentesen kezdik a bajnokságot

2023. okt. 04.

A sikerrel megvívott kupapárharc után ma már a bajnokságban vár feladat a DFVE felnőtt női vízilabda csapatára.

A hajrában fordított a Nagyatád

A hajrában fordított a Nagyatád

2023. okt. 03.

Az első felvonás után még két góllal vezetett, ám végül 27-24-es vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U21-es csapata a Nagyatád elleni NB II-es felnőtt bajnokin.

Kár a második félidőért

Kár a második félidőért

2023. okt. 03.

Hiába vezetett két góllal a félidei szünethez érve az ELTE-BEAC vendégeként, elszenvedte első idei vereségért a bajnokságban a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.

Csapatban álom maradt az olimpia (FRISSÍTVE)

Csapatban álom maradt az olimpia (FRISSÍTVE)

2023. okt. 02.

A 15. helyen végzett a két dunaújvárosi tornásszal felálló magyar női válogatott az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csapatselejtezőjében. A magyar női tornászok azonban egy nem névre szóló kvótát szereztek az olimpiára, melyre a DKSE tehetsége, Czifra Bettina Lili is kvalifikálta magát.

Először idegenben a futsalosok

Először idegenben a futsalosok

2023. okt. 02.

A tavaly még NB I-es ELTE-BEAC elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a másodosztály nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata, ma este fél nyolctól.

Egy pontnál többet érdemeltek volna

Egy pontnál többet érdemeltek volna

2023. okt. 02.

Jó iramú csatában, büntetőlövésekkel szenvedtek vereséget a DVTK Jegesmedvék elleni hazai összecsapáson a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Liga második játéknapján.

Nem volt esély az éllovas ellen

Nem volt esély az éllovas ellen

2023. okt. 01.

Hat perc alatt négy gólt kapott, így még a szoros meccsre sem volt reménye a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának a listavezető Iváncsa ellen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  3. Hogyan válaszd ki a megfelelő ékszerszínt a bőrtónusod alapján?

  4. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  5. Komoly, jó meccsre készülnek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő