Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Még a Mikulás is eljött a Római adventjére

Közélet
Római advent
advent
Római körút
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. dec. 04., 19:21

A második gyertyát is meggyújtották a Római városrész adventi koszorúján, emellett a nagykarácsonyi Mikulás is ellátogatott a gyerekekhez.

A Törő Anikó vezette Adománykuckó és önkéntes csapata, valamint a rendezvény fővédnöke, Lassingleitner Fruzsina, a körzet képviselője advent második vasárnapján is egy meghitt hangulatú ünnepségre várta a Római városrészben élőket, és minden érdeklődőt, hogy együtt hangolódhassanak az ünnepekre, hogy egy jót beszélgethessenek a forró tea és a forralt bor mellett.

adv

A hagyományoknak megfelelően ökumenikus istentisztelettel kezdődött a rendezvény, majd a helyi egyházak képviselői, Braun Ervin baptista vezető, Stermeczky András evangélikus lelkész és Böttger Antal egy-egy ünnepi gondolattal kedveskedett a jelenlévőknek. Ezután a Rudas iskola diákjának karácsonyi dalait hallgathatták, majd a Római városrészi óvoda kisgyermekei adták elő télapó-várósműsorukat. A gyermekdalokat meg is hallotta a Mikulás, aki egyenesen a nagykarácsonyi Mikulásházból érkezett a Váci utcai kisposta elé, hogy meghallgassa a kívánságokat és ajándékokkal lepje meg a gyerekeket. A látogatókat forró teával, zsíros kenyérrel és gyümölccsel kínálták meg a szervezők. Emellett karácsonyi ajándékokat, festményeket, dísztárgyakat is lehet vásárolni a rendezvénysorozat ideje alatt, hiszen advent harmadik és negyedik vasárnapjára is programmal készülnek az érdeklődőknek.

2. Galéria
Római advent
advent
Római körút
Dunaújváros

facebook megosztás

A Törő Anikó vezette Adománykuckó és önkéntes csapata, valamint a rendezvény fővédnöke, Lassingleitner Fruzsina, a körzet képviselője advent második vasárnapján is egy meghitt hangulatú ünnepségre várta a Római városrészben élőket, és minden érdeklődőt, hogy együtt hangolódhassanak az ünnepekre, hogy egy jót beszélgethessenek a forró tea és a forralt bor mellett.

Ónodi Zoltán
Advent második vasárnapja a Római körúton - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2016. dec. 04.

A rovat további hírei: Közélet

Ötvenezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma

2019. feb. 04.

Ötvenezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma Magyarországon - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Előbb van a vetés és aztán jön az aratás

Előbb van a vetés és aztán jön az aratás

2019. feb. 04.

Az ember azt gondolná, hogy jót tenni, segíteni a világ legkönnyebb és legegyszerűbb dolga… Aztán… Ahogy Dorogi Kingával beszélgetek, megértem azt, hogy nem a könnyűség a segítségnyújtás legfőbb jellemzője. Sokkal inkább a felelősség az. Jót tenni azt jelenti, hogy felelősséggel segítek.

Teljes kudarc lett az ellenzéki előválasztás

2019. feb. 03.

Pánik a baloldalon: Karácsony nyert, de alig mentek szavazni a "támogatók", mi lesz, ha még jön Puzsér is? - írja a Magyar Hírlap.

Harcolni kell a brüsszeli bevándorláspárti politikusok ámokfutása ellen

Harcolni kell a brüsszeli bevándorláspárti politikusok ámokfutása ellen

2019. feb. 03.

A bevándorláspárti politikusok ámokfutása folytatódik, mindig, minden uniós dokumentumban hivatkozni akarnak az ENSZ globális migrációs csomagjára, annak ellenére, hogy kilenc uniós tagállam nem szavazta meg azt - válaszolta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az MTI érdeklődésére.

A kitoloncolás ellenére visszaszöknek a migránsok

A kitoloncolás ellenére visszaszöknek a migránsok

2019. feb. 03.

Több mint 1300 olyan embert vettek őrizetbe a hatóságok 2018-ban a német határokon, akiket korábban kitiltottak az országból, de megpróbáltak visszajutni Németországba - írja a Bild am Sonntag.

Ezután is küzdeni kell a "migránsbiznisz" ellen

2019. feb. 02.

Ezután is küzdeni kell a "migránsbiznisz" ellen, nem lehet engedni, hogy tömegével hozzanak bevándorlókat Európába, és ezen még pénzt is keressenek - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Továbbra is rossz a levegő minősége

Továbbra is rossz a levegő minősége

2019. feb. 02.

Bár többfelé javult a levegő minősége, egyes településeken továbbra is magas a légszennyezettség a magas szállópor-koncentráció miatt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  2. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  3. Hazai vereség a hibák ára

  4. DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

  5. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő