Négyszer több versenyt rendeznek a lövészek jövőre
Évzáró ünnepséget tartott a Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület, amelyen díjazták az idén kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat, szakembereket, és beszámoltak arról, hogy jövő év első felében a városi lőtér felújítására is sor kerül.
Kiemelkedő szakmai, oktatói munkájáért díjat kapott Gazda Gábor (dinamikus szakág versenyigazgatója) és Alföldi József (diák léglövészet oktatója). Kiemelkedő közösségi munkájáért Keményfi László, vezetőségi munkájáért Szűcs László vehetett át elismerést. Kiemelkedő sport eredményéért Gurisatti Gyulát és Dénes Andrást díjazták. Az elismeréseket Méninger János, a Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület elnöke adta át, aki megköszönte a korábbi elnök, Szűcs László munkásságát, valamint a dunaújvárosi lövészek és íjászok idei évben nyújtott teljesítményét, akik közel száz dobogós helyezést szereztek 2016-ban. Méninger János arról is beszélt az ünnepségen, hogy 2017-ben a négyszeresé nő a városi lőterén megrendezésre kerülő hazai illetve nemzetközi versenyek száma. A dinamikus lövészszakosztály 2017. június 10-én rendezi meg a Level III. nemzetközi versenyt, amely a világszövetség oldalán is megjelenik. A versenyigazgatói munkára Gazda Gábort kérték fel. Méninger János azt is elmondta, hogy a lőtér több része újításon és fejlesztésen fog átesni az év első felében. Városunk lőtere a lövésport szerelmeseinek, sportolóinak, élsportolóinak színvonalas verseny és edzés teret teremt a jövő évi fejlesztésekkel. Számos ajándékot is kisorsoltak az ünnepségen, amelynek egyik szerencsés nyertese Lemes István Krisztián.
A díjazottak: Keményfi László, Gurisatti Gyula, Gazda Gábor, Szűcs, László, Lemes István Krisztián.
A rovat további hírei: Sport
Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak
2025. szep. 23.
Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.
A veretlenség megmaradt
2025. szep. 22.
Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.
Bebők Lara parádézott az ORV-n
2025. szep. 22.
Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.
Bajnokokat avattak a tornászok
2025. szep. 22.
Címet védett a DKSE "B" csapata a Szuper Csapatbajnokságon, míg a szerbajnokság küzdelmeit összesen hat éremmel zárták a dunaújvárosi tornászok.
Továbbra is hibátlan a DFC
2025. szep. 21.
Sorozatban harmadik bajnoki meccsét nyerte meg a Dunaújváros FC női labdarúgó csapat, mely ezúttal Nagykanizsáról hozta el a három pontot.
Három pontért utaznak a Balaton partjára
2025. szep. 21.
A tabellán tizenegyedik Balatonlelle otthonában nyújtaná tovább veretlenségi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.
Könnyed sikerrel kezdett a DFVE
2025. szep. 20.
Minden negyedet megnyerve aratott sima, 19-10-es győzelmet Szentesen a DFVE női vízilabda csapata a szezon első bajnoki mérkőzésén.