Nem hibáztak az Acélbikák
Két harmadot megnyert, egyet döntetlenre hozott, így végül 3-1-es győzelmet aratott a Csíkszereda vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Csíkszeredán folytatta a MOL Liga alapszakaszának küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melyre igen nehéz mérkőzés várt az idei szezonban már háromszor legyőzött, de az utóbbi időben több bravúros sikert is arató házigazdák ellen.
Ahogy az várható volt, a vendéglátók igyekeztek már a kezdő korongdobás után magukhoz ragadni a játék irányítását, s több alkalommal is veszélyeztették Duschek ketrecét, ám az első gólt így is a Bikák szerezték, akik a hetedik percben mindössze tizenhárom másodperc alatt kihasználtak egy emberelőnyt, s Ozols pontos lövésével megszerezték a vezetést (0-1).
A bekapott gól után igyekezett még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni a csíki egylet, ám a mieink remekül védekeztek, így a hazaiak sem egyenlő létszámban, sem emberelőnyből nem tudták bevenni a mieink kapuját, így az első harmad után minimális dunaújvárosi előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.
A második harmadban kiegyenlítettebb játékot láthattak a meccsre kilátogatók, s azt, hogy a házigazdák két alkalommal is emberelőnyben támadhattak az egyenlítésért, ám a DAB védelme továbbra is jól állt a lábán, így sikerült kihúzni kapott gól nélkül a kritikus időszakot. A játékrész hajrájában megvillant a mieink második sora, s Kaszkov is bevette a hazai ketrecet, így a záró etap előtt már két gól volt az Acélbikák előnye (0-2).
Képek: DO-archív
Ebből egyet sajnos már a harmadik húsz perc elején eltüntettek a vendéglátók, így bőven ígért még izgalmakat a folytatás (1-2). Főleg úgy, hogy Becze már a harmadik kiállítását szedte össze az 52. percben, de a hátrányos védekezés továbbra is jól működött, így a véghajrához érve még mindig nálunk volt az előny. Az 57. perc elején azonban végleg eldőlt a meccs, mert végre Becze is meglőtte a maga gólját, s a hátralévő szűk négy percben hiába próbált meg bármit a hazai csapat, a mieink megőrizték előnyüket, s végül 3-1-es sikert arattak erdélyi túrájuk első állomásán.
SC Csíkszereda – DAB 1-3 (0-1, 0-1, 1-1)
DAB: Duschek, Ozols 1 (1), Hruby, Azari, Cseter, Dansereau (1), Ölander (1), Ladygin, Becze 1 (1), Borbás, Kaszkov 1 (1), Lencsés, Lévai, Odnoga, Nagy M., Tanka, Mátyásy, Németh, Léránt. Edző: Strenk Hunor.
A rovat további hírei: Sport
Kiütéssel tovább a kupában
2025. aug. 03.
Félidőnként négy-négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata Bonyhádon a Magyar Kupa első fordulójában.
Két dunaújvárosi a vb-csapatban
2025. aug. 02.
Kardos Dominika és Kardos Laura is bekerült a magyar U20-as női vízilabda válogatott végleges világbajnoki csapatába.
Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász
2025. aug. 02.
Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.
DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban
2025. aug. 01.
Múlt héten a nemzetközi Dunatúra evezősei városunk folyószakaszát is elérték. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező esemény mozgatója a sport, a természet és a közösség szeretete. A programot Mezei Zsolt alpolgármester sem hagyta ki, ő is hajóba pattant és evezett egészen Dunaföldvárig. Hangkép.
DSTV: a pound fitness világában
2025. aug. 01.
Nyáron sem kell abbahagynunk a rendszeres mozgást, ha pedig eddig még nem tettük, talán a tervezett utazások és az egészségesebb életmód reménye erőt adhat, hogy belevágjunk valami igazi újdonságba. Újdonságokból pedig nincs hiány – nemrég ismét ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére. Hangkép.
Vereséggel zártak a fiatalok
2025. aug. 01.
A csehektől is kikapott a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni korosztályos Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában csütörtökön este.
DSTV: jótékony Fox SE
2025. júl. 31.
A dunaújvárosi sportolók többször is bebizonyították már, ha igazán nagy szükség van a segítségre, kérdés nélkül odaállnak a támogatandó célok mellé. A mögöttünk hagyott hétvégén a DÖSE termében szervezett jótékonysági szemináriumot a Fox SE gárdája – a teljes bevételt a súlyos betegséggel küzdő Balogh Nolen Botond számára ajánlották fel. Hangkép.