Öt év után újra Mesemondó verseny
Hosszú évek után újra megrendezték pénteken a gyermekkönyvtárban a Mesemondó Gyerekek Találkozóját, amin összesen huszonkilenc diák adta elő kedvenc Lázár Ervin meséjének részletét.
Pénteken fejeződött be a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára által szervezett Lázár Ervin programsorozat, melynek utolsó rendezvénye a Mesemondó Gyerekek Találkozója volt. A programsorozatot Pokorni Orsolya és Törökné Antal Mária rendezte a meseíró születésének nyolcvanadik, illetve halálának tizedik évfordulója alkalmából. A versenyre minden helyi, illetve környékbeli iskola nevezhetett indulót, évfolyamonként egyet, akik két alsós, illetve két felsős kategóriában indulhattak.
A zsűri elnöke Kálnay Adél meseíró volt, aki mellett Tóth Éva, a könyvtár intézményvezetője foglalt helyet és az alsósok versenyén Rozmán Zsuzsanna, a könyvtár igazgatóhelyettese, majd a felsősöknél Kurucz Gergely karnagy, irodalomtanár segítette őket. H árom perces meserészletet az alsósok közül tizenheten adták elő, közülük Aranyalma díjban részesült Dankó Gréta, az Arany iskola negyedik osztályos tanulója, Hasanit Dávid, a Gárdonyi másodikosa, illetve Somogyi Angelika Kármen, első osztályos gárdonyis. A felsősöknél Dankó Zoé, a Szilágyi ötödikese, Mészáros Anna az előszállási általános iskola ötödikes tanulója és Jakubik Beatrix Melissza, a Gárdonyi iskola ötödikese bizonyult ügyesebbnek tizenkét társa közül, így ők örülhettek az emléklapból, csokoládéból és a különleges könyvjelzőből, pólóból álló díjnak.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: rendőr lennél? Tiéd a pálya!
2025. feb. 08.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon szervezett pályaorientációs nyílt nap eseményeiről számol be a DSTV összeállítása. A középiskolás diákok szituációs feladatokban mérhették össze tudásukat, a három állomáson interaktív formában nyerhettek betekintést a rendőrségi feladatokba. Hangkép.
"... totálissá válhat az állami kontroll"
2025. jan. 27.
Záródnak az ajtók: az oktatás feletti teljes kontroll, a kormányzat politikai és ideológiai megszállása hamarosan hivatalosan is befejeződik, áll a Civil Közoktatási Platform közelmúltban kiadott közleményében. Állampárti időket idéző rendszer jöhet.
DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban
2025. jan. 25.
Mind az intézmények, mind a családok életében fontos időszak az iskolaválasztás, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola az immár hagyományos programmal igyekezett minél több család számára vonzó lehetőséget kínálni. Hangkép.
DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban (galériával)
2025. jan. 23.
Idén is gazdára talált a Kenguru Kupa, nagycsoportos óvodások mérték össze a tudásukat a Vasvári iskolában. A nagy múltú megméretés valójában a mozgás megszerettetéséről szól, és fontos állomása az intézmény beiskolázási programsorának. Hangkép.
DSTV: még több szakemberre lenne szükség
2025. jan. 23.
Fontos és örömteli tényezők mellett komoly kihívásokról is említést tett évértékelőjében a Dunaújvárosi Óvoda vezetője, derül ki a DSTV összegzéséből. Egyre több a különleges figyelmet és nevelést igénylő gyerekek száma, míg a velük foglalkozni tudó szakemberek aránya alacsony. Hangkép.
DSTV: eredményes évet zárt a tagintézmény
2025. jan. 20.
Programokban gazdag és rendkívül sikeres esztendőt zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. A decemberben készített évértékelők sorából nem maradt ki az iskola sem – már egy kicsit előre is tekintettek. Hangkép.
Felvételire fel, hajrá, fiatalok!
2025. jan. 18.
A ma kezdődő központi felvételi vizsgák résztvevőinek drukkol friss posztjában a város önkormányzata a nagy közösségi portálon. Csak figyelmesen, és persze: csak ügyesen!