Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sűrűsödik a mezőny

Sport
városi futsal bajnokság
Dunaújváros
DLSZ
futsal

facebook megosztás

spigott - 2016. dec. 09., 12:39

A városi futsal bajnokság mindkét csoportjában nagy a harc az első helyért, hiszen három fordulót követően legalább a mezőny felének van reális esélye a végső sikerre.

Három mérkőzéssel folytatódott, s fejeződött is be egyben csütörtökön este a városi futsal bajnokság harmadik fordulója az Arany iskola tornatermében, ahol ezúttal sem fukarkodtak a gólokkal a sorozatban résztvevő csapatok. Kezdjük a sort a B-csoport rangadójával, melyen a három pontos Steelworkers alaposan meglepte az eddig két győzelemmel álló Dunabiztos Micro gárdáját. Az esélyes ugyanis már az első félidőt követően háromgólos hátrányba került, mely a folytatásban csak tovább nőtt, így az "acélmunkások" 10-4-es győzelmükkel nem csak beérték pontszámban tegnapi ellenfelüket, hanem fel is jöttek a tabella második helyére.

Valamivel szorosabb meccset hozott a Black and White és a Széchenyi Pékség találkozója az A-csoportban, ám a favorit ezúttal nem botlott, hiszen háromgólos félidei előnyét a hajráig meg tudta őrizni, s végül 9-6-os sikernek örülhetett. Lényegesen simábban hozta a kötelezőt a Kemi-Ker Mirage gárdája, mely a vele azonos pontszámmal álló Papa SE ellen húzott szerelést, ám ezúttal is igyekezett bizonyítani, hogy az első fordulóban elszenvedett veresége csupán a véletlen műve volt. Balaskó Ivánék már a szünethez érve biztosan vezettek, de második félidőben indultak be igazán, amikor újabb nyolc góllal szomorították ellenfelüket, s 14-5-ös győzelmükkel felkapaszkodtak a csoport második helyére.

Eredmények

A-csoport
Black and White – Széchenyi Pékség 9-6 (5-2)
Kemi-Ker Mirage  - Papa SE 14-5 (6-2)

B-csoport
Steelworkers – Dunabiztos Micro 10-4 (4-1)

A bajnokság állása a 3. forduló után

A-csoport: 1. Mé-Szi Frucht 9 pont, 2. Kemi-Ker Mirage 6 pont, 3. Echtefrontin 6 pont, 4. Black and White 6 pont, 5. Siker Ablak GSV 3 pont, 6. Papa SE 3 pont, 7. Széchenyi Pékség 1 pont, 8. Kan-Ászok 1 pont.

B-csoport: 1. Kulcsi SE 9 pont, 2. Steelworkers 6 pont, 3. DFDSE 6 pont, 4. Dunabiztos Micro 6 pont, 5. Rutin Mix 4 pont, 6. Zéró Tolerancia 1 pont, 7. Asztalos Gumiszervíz 1 pont, 8. River Plate 1 pont.

A rovat további hírei: Sport

Az országos döntőért küzdöttek a fiatalok

2025. dec. 20.

Remek hangulatban, közel kétszáz versenyzővel rendezték Mezőfalván a grundbirkózó diákolimpia országos elődöntőjét december 16-án.

Most nem volt esély a címvédő ellen

2025. dec. 20.

Az éllovas Gyergyói HK magabiztos győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói ellen az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak

2025. dec. 19.

Remekül szerepeltek a DKSE birkózó szakosztályának korosztályos tehetségei a közelmúltban megrendezett nemzetközi versenyeken.

Harmadszor a címvédő ellen

2025. dec. 19.

Az éllovas Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele az Erste Liga péntek esti fordulójában.
 

Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

2025. dec. 18.

Remek hangulatú évzáró ünnepséggel búcsúzott el a 2025-ös esztendőtől a DKSE birkózó szakosztálya a Gurics György Birkózó Centrumban szerdán este.

DSTV: évet zárt a DKSE is

DSTV: évet zárt a DKSE is

2025. dec. 18.

Az év végéhez közeledve Dunaújváros egyesületei és szakosztályai rendre megtartják a hagyományos évzáróikat. Remek hangulatban ünnepelte meg a mögötte hagyott sikeres esztendőt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület közössége is. Hangkép.

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

2025. dec. 18.

A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület kiválóságát, az Európa-bajnoki ezüstérmes Czifra Bettina Lilit választotta a 2025-ös év legjobb női tornászának a Magyar Torna Szövetség. Gratulálunk!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  3. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő