Egy hete indított sorozatunkban ezúttal a forma művészeié a terep: azoké, akiknek eszköze az ecset, a véső vagy az ötvöskalapács. Három alkotó – három korszak, három világ. Ami közös bennük: egyikük se itt született…
Teli tarisznyával érkezett ide
Pleidell János festőművész 1998-ban lett újvárosi polgár. Amikor megjött, már elmúlt nyolcvan esztendős; jócskán túl volt kivételes műveken, országos hírnéven. Hát hogyne – hiszen a római iskola néven ismert irányzat egyik utolsó, nagyhatású képviselője volt. Ám szerénységét mutatja, hogy ilyen életművel a háta mögött is készséggel vállalta, hogy illusztrálja ifjú alkotók könyveit, meséit.
1915-ben született a felvidéki Hontfüzesgyarmaton. Prága, Párizs és Budapest akadémiái voltak a tanítóműhelyei. 1947-ben nyílott az első gyűjteményes kiállítása. A Műegyetemen rajzot tanított, közben alkotott. Úgy tűnt, karrierje töretlen lesz, mígnem… 1956 októberének utolsó hete volt: „Rádöbbentem, nincs a forradalomnak plakátja, hát egy éjszaka linóleumból kivágtam egy esküre emelt kezet, ráírtam a dátumot és a feliratot: Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”
Megszületett a forradalom első grafikus plakátja. Ki is csapták ezért a munkahelyéről. Hogy ennyivel megúszta, köszönhette az ismertségének, de legfőképp mentora, mestere tekintélyének – akinek hatásáról Kratochwill Mimi művészettörténész írja: „Önazonosságának megőrzésében, tehetségének kibontakoztatásában mesterre, segítőtársra talált Aba Novák Vilmosban, főiskolai tanárában, a római iskola legnagyobb alkotójában”.
Rómában két nagy tárlata volt, s később itthon is kiállíthatott. Országos ismertsége se tette kényelmessé, korosan is töretlen energiával dolgozott. Már Újvárosban élt, amikor köztársasági érdemrendet kapott, s 2005-ben választott városa is kitüntette. Itáliai élményei sok képén „visszaköszönnek”, de örök ihletője a pannon táj maradt. Kratochvill Mimi írja: „Képein csend van, megállt az idő.” Pleidell János számára épp tíz éve, 2007-ben állt meg végképp az idő… Dunaújváros lett élete utolsó állomása.
Pentelei Molnár előtt is tisztelgett
Amikor a 135 éve született szobrász és éremművész, Berán Lajos ifjú emberként Pentelére vetődött, a faluközösség hamar befogadta. Hát persze – hisz’ falubéli lányt vett feleségül, s így egy kicsit maga is pentelei lett. Feleségével, Dékány Ilonával sok nyarat eltöltött apósa rácdombi nyaralójában. Alkotásai egy része is itt született – például a ház homlokzatát díszítő dombormű, amelynek modellje a fiatal ara volt.
De menjünk vissza életpályája kezdetéhez. A kor ünnepelt szobrásza, Telcs Ede volt az első tanítómestere, akitől elleste a szakma minden fortélyát. Jártas lett monumentális szobrok formálásában ugyanúgy, mint a kisplasztika készítésében. Később a bécsi művészeti akadémián tökéletesítette tudását, majd minisztériumi ösztöndíjjal európai tanulmányútra indult. Hazatérve az önkéntes katonaévét leszolgálta, s jöhetett az esküvő. Aztán a munkás esztendők – de a világháború ezt egy időre megakasztotta. A fronton megsebesült. Leszerelték és hadiművésszé nyilvánították. Ismét belevetette magát az alkotómunkába.
A következő években sorra készítette a jobbnál jobb műveket. Sokoldalúságát mutatják kiváló szobrai – mint az Egyetem téri templom Krisztus-alakja –, domborművei, köztük a postás hadiáldozatok emlékére alkotott a leghíresebb, valamint számos síremlék, így Rösler Endre operaénekes vagy a pentelei Szávits-család nyugvóhelyére készített mű. Ám az éremművesség lett számára a legkedvesebb. Sok száz portré-, sport- és emlékérem, számos pénz őrzi keze nyomát. Nem egy eljutott messzi vidékre, még a bolgár cár is rendelt tőle pénzérmét. Tervezett bélyegeket, emléktáblákat – pályatársa, Pentelei Molnár János festőművész míves tábláját is ő készítette –, s eközben a pénzverde művészeti munkáját is irányította.
1943-ig alkotott. Művei némelyike még a halála után is „szolgált” – például a később vert ötfilléres pénzérme egészen 1975-ig viselte azt a női fejet, amelyet ő készített.
Akit Szőnyi József indított útnak
A sokoldalúság az, ami rokonsághidat emel Berán Lajos és egy késői pályatárs, a szintén évfordulós Gombos István között. Az újvárosi művész Pakson született 1952-ben, így ez évben lesz 65 éves. Jártas az anyagformázás több ágában. A református templom, amelynek jubileumáról az elmúlt heti írásunkban szóltunk, az egyik korai kovácsoltvas munkáját is őrzi.
Az ötvösségen nevelkedett. Mestere, Szőnyi József nyomát követte, majd egyre szélesedett az út, s a szobrászatban is kiteljesedett. Külföldi és hazai alkotótelepeken edződött. Ahogy írják róla: „Alkalmazott művészeti tevékenysége mellett szobrászként a konstruktív és geometrikus hagyományokhoz kötődik.”
Több művészi elismerés – így a Pro Cultura Intecisae- és a Ferenczy Noémi-díj birtokosa. A jubileumi évben életműtárlata nyílik.
