Békebeli kabaré a Bartókban
Nem telt el két nap a hatalmas sikerű Rák Jóska premierje óta, de már a következő darab előkészületei zajlanak a Bartók színházban, ami ezúttal egy stúdiótermi énekes bohóság lesz egy részben, Kuplékirály címmel.
A Kuplékirály, azaz Weiner István a harmincas évek legkiválóbb magyar kabarészerzője, aki nemcsak rengeteg híres és népszerű külföldi kuplét fordított, hanem maga is sokat írt, melyeknek dalszövegét és zenéjét is saját maga szerezte. Ennek ellenére az életéről szinte semmit sem tudunk, életrajzának jókora sötét foltjait Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba írók töltik ki színdarabukban, melynek első olvasópróbájára vasárnap délután került sor a Bartók színházban. Az egyfelvonásos énekes bohóságot a színház igazgatója, Őze Áron rendezi, aki elmondta, a '30-as évek mindig lenyűgözték, a kor humora, hangulata, a sanzonok szövegei és zeneisége, valamint a boldog békeidőkre jellemző csípős nyelvezet nagy hatással van rá. A kuplékirály, avagy Vencel, mikor veendsz el? című darab épp ennek a kornak a hangulatát ragadja meg, ami a Bartók színészeinek sem idegen, hiszen az előző évadban játszott Chicago című musical is ezt a világot jelenítette meg.
Jászberényi Gábor alakítja a főszereplő Weiner Istvánt, az életet és a szabadságot élvező, facér kabaréírót. Mellette Kakasy Dóra és Lapis Erika állnak színpadra, a hölgyek azonban mindketten két karaktert játszanak majd el. Rajtuk kívül a táncszínház tíz táncosa is fellép majd, hiszen a darab alapvetően egy zenés-táncos kabaré, ami egy korabeli kávézó színpada mögötti helységében játszódik, és egyszerre közösségi tér, Weiner István dolgozószobája és próbaterem is.
Őze Áron szerint ebben az izgalmas szeparében gyakorlatilag bármi megtörténhet és meg is történik. Mint mondta, szeretnék a darabot prózai mentalitással, a szövegekre támaszkodva, de a zenei hangsúlyt megtartva bemutatni, kihangsúlyozva a korabeli világra jellemző bujaságot.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: ínycsiklandó tárlat az Intercisa Múzeumban
2024. nov. 17.
Az étkezés került az Intercisa Múzeum új időszaki kiállításának fősodrába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az őskortól kezdve mutatják be, miként szereztek élelmet, főztek vagy sütöttek eleink – milyen eszközökkel és praktikákkal táplálták magukat és a közösséget. Hangkép.
Dunaújvárosi lapok az Arcanum archívumában
2024. nov. 16.
Új szolgáltatással bővítette kínálatát a József Attila Könyvtár: a várostörténet iránt érdeklődők ingyenesen elérhetik az intézményben Magyarország legnagyobb periodika adatbázisát – az Arcanum Digitális Tudománytárban a dunaújvárosi lapok tartalmai is fellelhetők.
Tárlat a varázslatos természet képeiből
2024. nov. 16.
A Szent Pantaleimon Általános Iskolában nyílt rendkívül színes tárlat. A kiállítás különlegessége, hogy a művész Takácsné Csór Marianna, az intézmény logopédusa. A Varázslatos természet című kiállítást december elejéig láthatják az iskola látogatói.
DSTV: nagyregény-bemutató az Utószó sorozatában
2024. nov. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: Darvasi László befejezetlen regényfolyama, a "Neandervölgyiek" bemutatójára várta az irodalom iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) Utószó című sorozata. Hangkép.
Mélyenszántó dráma a Bartók bemutatóján
2024. nov. 14.
Világhírű író művét vitte színpadra a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Hazánkban először láthatják a nézők a színpadi adaptációját Florian Zeller A fiú című novellájának, a produkciót Dicső Dániel rendezte.
Kihirdették az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait
2024. nov. 14.
Kihirdették a Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait.
Hiába mondtak mást, forradalom volt
2024. nov. 13.
A rendszerváltás előtt ’56-ról egyáltalán nem, vagy csak teljesen másképp lehetett beszélni, mint ahogyan azt ma már megtehetjük. Farkas Lajos történész szerint az akkori eseményeket úgy kell bemutatni, ahogy voltak.