Elmaradt a bravúr
Háromgólos hátrányból még felkapaszkodott, de végül 5-2-es vereséget szenvedett a címvédő DVTK-tól a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a MOL Ligában.
Miskolcon, a címvédő DVTK Jegesmedvék otthonában folytatta a MOL Liga küzdelmeit ma este fél héttől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. A találkozónak inkább a házigazdák voltak az esélyesei, ám ez nem jelentette azt, hogy ne a pontszerzés reményében vágott volna neki a meccsnek együttesünk. Az összecsapás elején hamar emberhátrányba kerültek az Acélbikák, s bár Kaszkov kiállítását még sikerült kivédekeznie Heikki Malkia csapatának, Borbás "kétperce" alatt már gólig jutottak a vendéglátók, akik Sakaris révén megszerezték a vezetést a 11. percben. A folytatásban több lehetőség is adódott együttesünk előtt az egyenlítésre, ám nem sikerült élni ezekkel a helyzetekkel, így a kiegyenlített játékot hozó első harmad végén a hazaiak örülhettek minimális vezetésüknek (1-0).
A térfélcsere után sajnos nagyon rosszul folytatták a meccset Acélbikáink, ugyanis Leppanen már a 23. percben megduplázta a hazaiak előnyét (2-0). Nem sokkal később Hrubyt állították ki a játékvezetők, s hogy még nehezebb legyen a mieink helyzete, arról Toulmin gondoskodott, aki a 25. percben megszerezte a DVTK harmadik találatát is (3-0). A folytatásban érthetően visszább vettek a Jegesmedvék, míg a DAB hiába kapott egymás után három emberelőnyt is, sajnos egyikkel sem tudott élni, így a vendéglátók várhatták lényegesen nyugodtabban a záró felvonást.
Képek: DO-archív
A DAB azonban ekkor sem adta fel, s a harmadik harmad elején mindössze tizenhét másodperc alatt újra nyílttá tette a meccset. A 43. percben Azari szépített ugyanis az álláson, majd Nagy Márk is bevette Adorján ketrecét, így újra volt esély a pontszerzésre (3-2). Érdekes módon, ahogy szoros lett a meccs, újra jöttek a dunaújvárosi kiállítások, s bár előbb Ladygin, majd Azari büntetését is sikerült kivédekezni, vészesen fogyott az idő, hiszen utóbbi kiállításának lejártakor már csak hat perc volt hátra a játékidőből. Az 56. percben újabb gól született, ám nem úgy, ahogy azt reméltük, mert Sakaris megszerezte saját maga második, míg csapata negyedik találatát, s ezzel gyakorlatilag el is dőlt a meccs. Főleg úgy, hogy az 58. percben Magosi is betalált, így hiába jött fel háromgólos hátrányról a DAB, végül 5-2-es vereséget szenvedett.
DVTK – DAB 5-2 (1-0, 2-0, 2-2)
DVTK: Adorján – Láda, Leppanen 1, Pavuk, Galanisz (1), Magosi 1, Laczkó, Vojtkó (1), Miskolczi, Tóth, Hajós, Kuqali, Joe, Johnston (3), Sakaris 2, Toulmin 1 (2), Popovics, Szopos, Ritó, Sági, Karda. Vezetőedző: Douglas Bradley.
DAB: Koitmaa – Hruby, Ölander (1), Azari 1, Cseter (1), Dansereau (1), Lévai, Ladygin, Becze, Nagy 1, Kaszkov, Lencsés, Hüffner, Németh, Borbás, Léránt, Török, Odnoga, Tanka. Vezetőedző: Heikki Malkia.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: sikeres évet zárt a DLSZ
2025. jan. 02.
Sportos, fejlesztésekben és sikerekben gazdag évet zárt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Mint arról Petrás Gábor az év végi összefoglalóban beszámolt, a DLSZ ezernél is jóval több amatőr kispályás labdarúgónak biztosít sportolási lehetőséget, amit a pályaépítési projekt során tovább bővítettek. Hangkép.
DSTV: a DKSE elmúlt éve
2025. jan. 02.
Sikeres évet zárt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. December elején Mátyás Gábor, a DKSE elnöke értékelte az elmúlt esztendő legfontosabb tapasztalatait, idézte fel a legörömtelibb eseményeket. Hangkép.
Elhunyt Keleti Ágnes
2025. jan. 02.
Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt.
Három dunaújvárosi a válogatottban
2025. jan. 02.
A DFVE női vízilabdázóinak három játékosa, Maczkó Lilla, Dobi Dorina és Sümegi Nóra is helyet kapott a világkupa selejtezőre készülő magyar női vízilabda válogatott keretében.
Újabb remek DAB-siker
2024. dec. 31.
Nyolc gól szerezve aratott magabiztos, szép győzelmet a FEHA19 elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.
Érmekkel fejezték be az esztendőt
2024. dec. 30.
Érdről hasznos tapasztalatokkal, Ceglédről már dobogós helyezésekkel térhettek haza a Danubius KSE tollaslabdázói.
Hazai évzáró előtt a DAB
2024. dec. 29.
Nehéz feladat vár a DAB jégkorongozóira a FEHA19 elleni hazai összecsapáson, de Acélbikáink három pontot érő sikerrel szeretnék elbúcsúztatni a 2024-es esztendőt hétfőn délután.