Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Január 1-től átalakult a fogyasztóvédelmi rendszer Magyarországon. Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, feladatait a járási hivatalok, a Pest Megyei Kormányhivatal és a szaktárca vette át. De mit jelent mindez a gyakorlatban?
Mikor, milyen ügyekben hová fordulhatnak a vásárlók, ügyfelek fogyasztóvédelmi panaszaikkal?
2017. január 1-jétől átalakult a fogyasztóvédelmi hatósági rendszer, és megváltozott a korábbi háromlábú szisztéma, melyet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a békéltető testületek, illetve a civil szervezetek alkottak.
Korábban a hatósági jogkörökben első fokon a kormányhivatal, másodfokon pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság járt el. Január 1-jétől egy szinttel lejjebb került az intézményrendszer. Így az első fokon a járási hivatalok másod fokon pedig az országos illetékességgel rendelkező Pest Megyei Kormányhivatal jár el magyarázta Keszthelyi Nikolett, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.
Ennek értelmében mind a 197 járásban megjelentek a fogyasztóvédelmi hatáskörök. Az egyszerűbb megítélésű ügyek, amelyekkel az emberek a mindennapok során találkoznak, valamennyiben megtalálhatóak. A kiemelt ügyek azonban csak a megyeszékhelyeken működő járási hivatalokban. A fogyasztónak a panaszával a lakóhelye szerinti járási hivatalhoz érdemes fordulnia – tette hozzá. Megnyugtatott mindenkit, hogy a szakértelemmel nem lehet probléma, hisz a megyeszékhelyek járási hivatalaiban azok dolgoznak, akik korábban a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szakterületén. Továbbá bővült is a szakemberkör és a képzés is folyamatos.
Fotó:MTI
A hatáskör-racionalizációnak az volt a célja, hogy a hatósági rendszer közelebb kerüljön az állampolgárokhoz, ezért nemcsak a fogyasztóvédelem, hanem más hatósági feladatok is megjelentek a járási hivatalokban, ahogy korábban a kormányhivatalokban is – mutatott rá.
Konkrét probléma esetén, például egy rossz cipő esetében, ha a fogyasztó a termék szavatossági jogait akarja érvényesíteni, akkor abban egyébként nem a hivatal jár el. Postásként funkcionál, és továbbítja az ügyet a megyei, valamint a fővárosi békéltető testületekhez – tisztázta Dr. Baranovszky György, a Budapesti Békéltető Testület elnöke. A járási hatóságok elsősorban piacfelügyeleti tevékenységet látnak el, vagy olyan esetekben intézkednek, ha például nem megfelelő a vásárlók könyve egy szolgáltatónál.
Baranovszky György szerint érdemes a békéltető testületekhez fordulni, amit a számok alapján egyre többen meg is tesznek. Az ügyek több mint 60 százalékban ugyanis egyezség született a Budapesti Békéltető Testület előtt, több mint 20 százalékában ajánlás történt, melynek több mint 80 százalékát teljesítették a vállalkozások. Vagyis az ügyek alig 15 százalékban nem oldották meg a békéltető testületek, ami hatékonynak számít. Fellebbezésre továbbra is van lehetőség. Ha egy megszületett határozat ellen a vállalkozó jogorvoslattal kíván élni, akkor az országos illetőségű Pest Megyei Kormányhivatalnál teheti meg.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás
2025. ápr. 24.
Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata. A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!
A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!
2025. ápr. 24.
Hosszú ideje fennálló probléma városunkban, hogy valaki vagy valakik mérgezett étel elhelyezésével veszélyeztetik a kis kedvencek életét. Az ügy kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott fórumot a Városháza „C” szárnyában kedden délután.
DSTV: szomorú hírek a vasműből
2025. ápr. 24.
A csoportos létszámleépítés kapcsán tartott tájékoztató beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. A Dunai Vasmű munkavállalóinak sorsáról Mezei Zsolt alpolgármester tolmácsolta az önkormányzat álláspontját. Hangkép.
Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése
2025. ápr. 23.
Szabó Zsolt képviselte városunkat a Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti debreceni ülésén, ahol több fontos kérdés is napirendre került. Városunk gazdasági alpolgármestere szerint azt szeretnénk, hogy Dunaújváros és a dunaújvárosiak megkapják a számukra jogosan járó forrásokat.
Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján
2025. ápr. 23.
Idén húsvéthétfőre esett a Bölcsődék Napja, amelyet 15 éve Magyarországon is április 21-én ünnepelnek. Dunaújvárosban is összeültek a bölcsődei dolgozók – három szakember kapott igazgatói elismerést a Munkásművelődési Központban.
Komoly eredményt hozott a múlt heti akció, de lesz még lomtalanítás a Technikumban
2025. ápr. 23.
Húsvét ide vagy oda, 35 tonna lomot és/vagy elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a múlt szombatra halasztott akció során a technikumi gyűjtőpontokon – ezzel együtt eldőlt az is, hogy még a tavaszi időszakban újráznak!
"Volt, L-múlt" – emlékidéző bolyongások
2025. ápr. 23.
Hét fejezetben gyűjtötte össze és adja közre sztálin- és dunaújvárosi emlékeit Tóth István. A webes közegben – és korábban lapunk hasábjain is – nagyot futott személyes emlékek hamarosan a Volt, L-múlt című kötetben látnak napvilágot. Vagyis: dehogy múlt.