Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Jézus élete - A rajpályázat kiállítása

Vass Ádám - 2017. január 25. 7:59

Általános iskolás tanulóknak hirdettek pályázatot a Jézus élete című kiállítás kapcsán a szervezők, melyre közel ötszáz pályamű érkezett. A rajzokból készült válogatás keddtől tekinthető meg a Széchenyi Gimnázium Szivacs Galériájában.

A város és a környék általános iskoláiban hirdették meg azt a rajzpályázatot, mely a Jézus élete című kiállításhoz kapcsolódik. Az eredeti vándorkiállítás már megtekinthető a Bartók Kamaraszínházban, a diákok rajzait pedig kedd délutántól láthatják az érdeklődők a Széchenyi Gimnázium Szivacs Galériájában. A közel ötszáz rajzból végül kétszázat állítottak ki, melyeknek nagy része Jézus keresztre feszítését ábrázolja.

A megnyitón részt vett Matula Péter műgyűjtő, a kiállítás kiötlője, Tábori Csaba festőművész, a kiállítás egyik alkotója és Ordas István műgyűjtő, aki a Bartókban tartott kiállítást megnyitotta, valamint Izsák Máté, az oktatási, ifjúsági, kulturális és sportbizottság elnöke, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen sokakat megérintett a téma, ennyien komolyan vették és megmozgatta a fantáziájukat. A diákok rajzaiból álló kiállítást végül Suplicz Tamás tanár úr nyitotta meg. Ezzel azonban még nincs vége a Jézus élete című kiállítás köré szervezett programsorozatnak, február 2-án a Bartók színháztermében lesz a díjátadó, a rajpályázat munkáit ugyanis egy szakértő zsűri értékeli majd.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban

DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban

2024. nov. 23.

Családi délutánnal ért véget a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozata az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény színes kavalkáddal várta a vendégeket – a kézműveskedés mellett pincétől a padlásig séta, de még szabadulószoba is csalogatott. Hangkép.

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült

2024. nov. 22.

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült - közölte a Music Hungary Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

DSTV: a vendéglátás legendái a városépítés hőskorában

DSTV: a vendéglátás legendái a városépítés hőskorában

2024. nov. 21.

Izgalmas programmal folytatódott az Intercisa Múzeum gasztronómiai sorozata a Múzeumok Őszi Fesztiválja kínálatában. A Késdobálótól az Arany Csillagig – vendéglátás az '50-es években című előadással várták a látogatókat. Hangkép.
 

Jubilál a kultúra egyik zászlóshajója

Jubilál a kultúra egyik zászlóshajója

2024. nov. 20.

Öt évtizeddel ezelőtt, napra pontosan november 4-én nyitotta meg a kapuit a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár. Van mire büszkének lennünk és lenniük. A napokban az MMK-ba látogattunk el, ahol Kováts Rózsával beszélgettünk az intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Viccelődni a templomban? Lehet!

Viccelődni a templomban? Lehet!

2024. nov. 20.

Istennek van humora? És ha igen, fekete is? (Mármint a humor.) Erre és ezekhez hasonló mulatságos kérdésekre válaszol a Luther Pub következő eseménye az evangélikus templom gyülekezeti termében pénteken este.

Véget ért a SZÓforgató BETŰvető kortárs irodalmi vetélkedő

Véget ért a SZÓforgató BETŰvető kortárs irodalmi vetélkedő

2024. nov. 19.

A József Attila Könyvtárban sok pályázat és vetélkedő szórakoztatja a gyerekeket. A címben említett ezek egyike – novemberben volt az eredményhirdetés Vig Balázs közreműködésével. A kortárs-vetélkedő keretében az író művei alapján összeállított feladatlapokkal dolgoztak a fiatal olvasók. 

DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán

DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán

2024. nov. 18.

Szabó Magda művének színpadi adaptációjával folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sor, derül ki a DSTV összegzéséből. Már az olvasópróbán hangsúlyozták: a tanulságos történet üzenetei egyaránt szólnak a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Hangkép.