Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kevesebb autólopás?

Sziréna
statisztika
rendőrség
2016

facebook megosztás

doszerk - 2017. jan. 06., 16:32

A kemény hatósági fellépés, a súlyos megtorlás, és a rendőrség egyik osztálya által végzett önálló nyomozásnak köszönhetően kevesebb az autólopás – írta pénteki számában a Magyar Idők.

Míg tíz éve hét és fél ezer, addig 2015-ben már csak 2400 gépkocsit tulajdonítottak el a rendőrség adatai szerint. Az elmúlt évről még nincs végleges statisztika; az első félévben 835 személygépjárművet köröztek, a harmadik negyedévben viszont mindössze 320 új körözést kellett kibocsátani.

A gépjárműlopás visszaszorulásának egyik oka, hogy 2014-től a Készenléti Rendőrség és a Felderítő Főosztály önállóan nyomoz a gépjárműbűnözők után, a másik pedig, hogy a hatósági fellépés és az azt követő büntetőjogi súlyos megtorlás miatt a gépkocsitolvajok egy része inkább más területeken tevékenykedik.

A lap szerint többen kihasználták a migrációs hullámot és embercsempésznek álltak. Magyarországon nem nagyon van kereslet nagy értékű, luxuskategóriájú lopott autókra, a gépkocsik zömét ugyanis alkatrésznek viszik. A lopott autók zöme órákon belül illegális bontókba kerül, ahol darabokra szedik.

A felderítés sem könnyű, az ORFK adatai szerint 2016 első félévé­ben a személygépkocsi-lopások 19,7 százalékát derítették fel. Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) elnöke a Magyar Időknek elmondta, a 10-es listán a Ford, a VW, a Skoda, az Opel, a Renault, a Suzuki, a Toyota, a BMW, az Audi és a Honda található.

Budapesten a legtöbb autót Zuglóból és Kelenföldről viszik el, ám a II., XII. és XV. kerület is kedvelt. Legkevésbé Józsefvárosban, a Belvárosban, a XXIII. kerületben és a Várkerületben van veszélyben az autónk.

-OPH-

A rovat további hírei: Sziréna

Meteo extra: harmadfokú riasztás hétfőtől

Meteo extra: harmadfokú riasztás hétfőtől

2022. jún. 24.

Közös közleményt adott ki a  Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság  – egyelőre négy napon át, hétfőtől csütörtökig él a riasztás. DO-tipp: F O L Y A D É K B E V I T E L!!!

Kész átverés show – most sajnos élőben

Kész átverés show – most sajnos élőben

2022. jún. 22.

Üdülni vágyókat ejtett tévedésbe és károsított meg egy férfi – üzletszerűen elkövetett csalás miatt emeltek vádat ellene. Nem volt túl komoly trükk – mégis működött!

Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő Dunaújvárosban

Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő Dunaújvárosban

2022. jún. 21.

Egy társasházi lakás fürdőszobájában riasztott a szén-monoxid-érzékelő hétfőn délután Dunaújvárosban. A helyszínre vezényelt lánglovagok magas szénmonoxid-értéket mértek, értesült a DO.

Házibuli után megverte az élettársát egy férfi

Házibuli után megverte az élettársát egy férfi

2022. jún. 20.

Súlyos testi sértés bűntette miatt emeltek vádat ellene. Brutális történet, na.

Kigyulladt egy társasházi lakás erkélye Dunaújvárosban

Kigyulladt egy társasházi lakás erkélye Dunaújvárosban

2022. jún. 20.

A tűzoltók egy vízsugárral fékezték meg a tüzet, adata hírül a megyei katasztrófavédelem honlapja. Gyorshír.

Rendőrkézen a futtatók

Rendőrkézen a futtatók

2022. jún. 17.

A négyfős elkövetői kör évekig kényszerített Dunaújvárosban prostitúcióra lányokat, akiktől elvették a bevételt.

Négy nap alatt három egységből lopott – de persze bukó a vége

Négy nap alatt három egységből lopott – de persze bukó a vége

2022. jún. 15.

Három ingatlanból különböző értékeket, készpénzt, de ég egy személyautót is elvitt a városban az a férfi, akinek letartóztatására most tett indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. Kocsmatúra, másképp.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő