Klujber Katrin egyelőre a Kohászban bizonyítana

spigott - 2017. január 17. 20:18

Az év ifjúsági kézilabdázójának megválasztott Klujber Katrin nem száll el a sikertől, továbbra is keményen dolgozik azért, hogy megfeleljen a felnőtt mezőny kihívásainak, s természetesen az az álma, hogy egyszer a felnőtt válogatottban is helyet kapjon.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségének döntése értelmében a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiatal játékosa, Klujber Katrin lett az év kézilabdázója az ifjúsági korosztályban. A szép elismerés értékét növeli, hogy egy szélső poszton szereplő játékos érdemelte ki ezt a kitüntető címet, ám a mutatott teljesítményt és az elért eredményeket látva egyáltalán nem érdemtelenül.

A még mindig csak tizenhét éves jobbszélső már a 2015/2016-os szezonban is stabil tagja volt a DKKA felnőtt együttesének, huszonkét mérkőzésen huszonhárom gólt szerzett az NB I-es bajnokságban, az NB I/B-ben már egy híján százig jutott a szezonban, míg a juniorok között huszonöt meccsen százötvennyolcig jutott, s az ifjúsági válogatott alapembereként részt vehetett a korosztályos világbajnokságon is. Az idei szezonban még nagyobb teher hárul a fiatal tehetségre, ugyanis miután Dávid-Azari Fruzsina bejelentette, hogy anyai örömök elé néz, unokatestvérével, Grosch Viviennel kell megoldaniuk a Kohász jobbszélső posztját, de akadt olyan időszaka is a szezonnak, amikor Zdravko Zovko vezetőedző jobbátlövőként számított a játékára, s itt sem okozott csalódást az érte szorítóknak.

A 2016-os évben nyújtott jó teljesítménye ellenére sem számított azonban az elismerésre a Kohász fiatal játékosa, aki ezzel együtt persze rendkívül büszke a sikerre.

- Nagyon meglepett, hogy én lettem az év játékosa, nem tudtam róla, csak egy ismerősöm gratulációja után láttam a kézilabda szövetség honlapján a hírt, aminek persze nagyon örültem. Megmondom őszintén, nem számítottam az elismerésre, de így utólag visszagondolva, a 2016-os évben rengeteget dolgoztam, a junior csapatban sokat játszottam, a felnőtt NB I/B-ben is nagyon sok meccsünk volt, s a felnőttbe is be-betettek, ahol szintén igyekeztem tudásom legjavát nyújtani, s talán ezt ismerhették el ezzel a kitüntető címmel – fogalmazott Klujber Katrin.

A Kohász tehetsége tisztában van azzal, hogy az év játékosa díj komoly felelősséggel jár, ahogy az is, hogy jelenleg ő a DKKA első számú jobbszélsője, de továbbra is azon dolgozik, hogy megfeleljen a kihívásoknak.

- Persze, meg kell becsülni ezt a szép elismerést, de ez nyilván még nem jelenti azt, hogy nincs már feladatom, ez egyelőre csak azt jelzi, hogy az irány jó. Tovább kell dolgoznom, minden nap keményen, egy pillanatig sem szabad most leengednem, erőnlétben, technikában, taktikában is előrébb kell lépnem, különösen azért, mert most már a felnőtt csapatban is sokkal több lehetőséget kapok. Ez szintén nagy felelősség, de úgy gondolom, hogy Viviennel meg tudjuk oldani ketten ezt a posztot, kiegészítjük, segítjük egymást, szóval bízom benne, hogy a jobb szélen nem lesz problémánk az idei szezonban sem – árulta el a DKKA játékosa.

Képek: DO-archív

Klujber Katrinra komoly kihívások várnak tehát a szezon hátralévő részében is, hiszen a bajnokság mellett a Magyar Kupában is helyt kell állnia csapatunkkal, ám ahogy társai, úgy ő is maximalista, s azért dolgozik minden nap, hogy a szezon végén újabb szép helyezésnek örülhessenek a dunaújvárosi szurkolók. Akadémiánk kiválósága azonban még nem érzi magát érettnek a felnőtt válogatottságra, de a célja egyértelműen az, hogy magára ölthesse a nemzeti csapat szerelését.

- Nyilván minden játékos álma az, hogy szerepelhessen a felnőtt válogatottban, ám én úgy vagyok ezzel, hogy előbb a klubomban kell elsősorban bizonyítanom, itt kell fiatalon megélnem azokat a kudarcokat, amik szükségesek a további tanuláshoz, a tapasztalatok szerzéséhez. Amikor majd érettebb leszek, s tényleg oda tudok kerülni, akkor természetesen mindenképpen szeretnék bizonyítani a legjobbak között a felnőtt válogatottban is – fogalmazta meg távolabbi terveit az év ifjúsági kézilabdázója.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: táborozók a vízben

DSTV: táborozók a vízben

2025. aug. 15.

A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

2025. aug. 15.

Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

2025. aug. 14.

Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

2025. aug. 14.

Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Könnyed siker az edzőmeccsen

Könnyed siker az edzőmeccsen

2025. aug. 14.

Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

2025. aug. 13.

Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.