Újraélesztett közösségszervezés
Hosszú szünet után újra lehet jelentkezni közösségszervezői szakra, városunkban a Munkásművelődési Központ tud gyakorlati helyet biztosítani a tanulóknak.
Hosszú évek óta berekesztett szakot élesztenének újra több főiskolán, egyetemen. Nyakunkon a pályaválasztás, hamarosan lejár a jelentkezési határidő a felsőfokú oktatási intézményekbe. Kulturális területen egy rég nem látott szakot emeltek fel hamvaiból Székesfehérváron. Egy hiánypótló intézkedés részeként a „közösségszervezés” került előtérbe a Kodolányi János Főiskolán. Az utóbbi évek megmutatták a fesztiválok, koncertek és a kulturális rendezvények korát éljük. Ezek mögött rendezvényszervezők és kultúraközvetítéssel foglalkozó szakemberek állnak. Tervezik, és irányítják a rendezvényeket, ehhez van szükség közösségszervezői végezettségre. De mitől is van ennek dunaújvárosi vonzata? Helyben gyakorlati lehetőséget tud biztosítani a Munkásművelődési Központ a tanulók számára. Betekintést nyerhetnek abba, hogy, miként működik éles helyzetben egy rendezvény előkészítése, lebonyolítása. A gyakornokok egy rutinos csapat tagjaként szerezhetnek tapasztalatot egy már jól működő intézményben. Szakmai tudásuk bővítése mellett, a kulisszák mögötti problémákat és örömöket is átélhetik egy egy rendezvény lebonyolítása közben.
A rovat további hírei: Mozaik
Miért elengedhetetlen a HPV vírus szűrése mindkét nem esetében?
2025. szep. 24.
A humán papillomavírus, röviden HPV, egy sokat emlegetett téma napjaink egészségügyeiben. Ez a víruscsoport számos törzsből áll, amelyek között akadnak alacsony és magas kockázatúak egyaránt. (X)
Mikor számít az elektronikus nyomáspróba szivattyú pontossága?
2025. szep. 23.
Akkor, amikor egy vízellátási rendszer kivitelezése vagy javítása folyik, a precizitás és a megbízhatóság elengedhetetlenek. Képzeld, hogy a víznyomás nem a tervek szerint alakul, és ez problémákat okozhat az egész rendszer működésében. (X)
DSTVG: a masszázs hatásai
2025. szep. 23.
A mindennapi stressz hatékony oldására is alkalmas egy kiadós masszázs, derül ki a DSTV összegzéséből. A feszült izmok vagy a görcsös testtartás ellen is eredményes – egy jó masszőr sokat tud javítani az életminőségünkön, sok bajra nyújthat enyhülést. Hangkép.
Egészségváros a Városháza téren – együtt a megelőzésért és a segítségnyújtásért (galériával)
2025. szep. 22.
Hibátlan formátum, átütő siker: több mint ezer szűrést végeztek a Richter Egészségváros című prevenciós közösségi program keretében a Városháza téren múlt szombaton, a színes programmal pettyezett kezdeményezés nyomán ráadásul mindösszesen 15 millió 645 ezer forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Nyárias nyitány után igazi évszakváltó hét vár ránk
2025. szep. 22.
Napos, meleg kezdet, majd szerdától markáns lehűlés és jelentős mennyiségű csapadék – nem belibben az ősz, hanem egyenesen ránk rúgja az ajtót a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint.
Hosszabbítók: az áramforrás távoli elérése
2025. szep. 22.
Az elektromos eszközök és kütyük a mindennapi életünk részévé váltak, és ezek használata jelentős hatással van az energiaszükségleteinkre is. Ahogy egyre több eszközzel vesszük körül magunkat, úgy nő az igény az áramforrások hatékony kihasználására és elérhetőségére is. (X)
A tájképek varázsa a festészetben: a természet és a városok ihlető ereje
2025. szep. 21.
A festészet világában a tájképek mindig is különleges helyet foglaltak el. Az örök klasszikusnak számító téma nemcsak művészek generációinak jelentett inspirációt, hanem a műkedvelő közönség szívéhez is közel áll. (X)








